Ünnep katasztrófa után

2019. december 23., hétfő

Istenhez ragaszkodnak, nem a tárgyaikhoz – ezt tanította a januári kollégiumtűz a budapesti teológusoknak. Meglátogattuk őket, hogy idei adventjükről, karácsonyukról beszélgessünk, kértük, mondják el, mennyire befolyásolja őket az ünnepvárásban az, amit januárban átéltek. Hamar kiderült: nem csak magukra gondolnak, a tűzesetben elhunyt férfi családjáért, az ő karácsonyukért is imádkoznak.

Otthon érzik-e már magukat a teológia ideiglenes, Csopaki utcai épületében? – kérdezzük Bölcsföldi András spirituálist, református lelkészt. Azt mondja, ez a félévük alkalmas volt arra, hogy belakják az új teret, és az otthonosság érzése is megérkezett az adventre. A mindennapi áhítatok előtt a teológusok negyedórás adventi elcsendesedésre gyűlnek össze, ahol gyertyát gyújtanak, énekelnek, verset olvasnak. – Az egyik ilyen alkalmon mondta valaki, hogy milyen meghittre sikerült. Otthonos érzése volt, mintha a Rádayban lennénk – idézi a spirituális az egyik teológust.

A teológia közössége lelkileg már sokat tett azért, hogy feldolgozzák a januári tűzeset nyomasztó emlékét. Februárban kétnapos együttlétet szántak erre. Bölcsföldi András sokat beszélgetett a hallgatókkal egyénileg és kis közösségben, voltak imareggelik és évfolyamszintű beszélgetések, amelyeket az évfolyamvezető tanárok vezettek. – Van, aki azt mondta, hogy már ne beszéljünk a tűzről, de mindenkinek a személyes habitusán múlik, hogyan tudja feldolgozni, vagy mit hordoz még magában – véli a spirituális.

Katasztrófa utáni karácsony

A kérdésre, hogy a katasztrófa emléke kihat-e az első karácsonyra, Bölcsföldi András azt válaszolja: szerinte érezhetően igen – főleg gyakorlati kérdésekben. Felmerült például, hogy visszamenjenek-e legalább a karácsonyi ünnepségre a Ráday 28. dísztermébe, aztán keresték a karácsonyfadíszeket, amelyeket amúgy sem könnyű megtalálni, hiszen a hagyomány szerint mindig az elsősök díszítik a fát, akik még a Rádayban sem szokták tudni, hol vannak a díszek. Végül előkerültek, és a fát advent második hetében fel is díszítették. Ez évben kisebb fát vettek, és ezt meg is tartják, szemben a korábbi gyakorlattal, amikor a nagyobb fákat továbbajándékozták valamelyik református gimnáziumnak.

A januári tűz emléke új szabályokat is hoz az idei adventbe, ugyanis a Dékáni Hivatal írásban kérte a teológia épületét használókat, hogy minél kevesebbszer gyújtsanak adventi gyertyákat, és ne hagyják őrizetlenül a koszorút. – Ebben benne van az, hogy kicsit félünk a tűztől, pedig tudjuk, hogy a januárit sem otthagyott gyertya vagy a bentlakók hanyagsága okozta – mondja a spirituális.

Közösségi kanapé

Az együttlakás nyomán kialakuló alkalmi beszélgetések hiányoznak legjobban a Ráday Kollégiumból Tikász Ábel harmad­éves teológusnak. A közösségi lét tere szűnt meg a tűz miatt, és ez nagy veszteség. Példaként a kanapékat említi, amelyeket a teológia Ráday utcai épületében a közösségi térben használtak. Ábel azt mondja: itt főleg esténként lehetett jókat beszélgetni a teológustársakkal, mintha saját nappalijukban lettek volna. Ugyanezeket a kanapékat költöztették át a Csopaki utcai épület földszintjére. Itt tartják egyébként az adventi gyertyagyújtást is, kezd visszatérni a közösségi élet napközben, az órák szüneteiben.

Azért napközben, mert itt nincs kollégiumi bentlakás a teológusok részére: a Csopaki utca csak oktatási célokat szolgál. Jelenleg több helyen, szerte Budapesten laknak a fiatalok. Van, aki a Baár–Madas Református Gimnáziumban lakik, vannak, akik a Kálvin téren, az egykori püspöki lakásból kialakított szálláson, Ábel pedig az Óbudai Diák Hotelban lakik, ahonnan negyvenöt perc utazással ér a teológiára.

Szolgatársak egy életre

Jó hír, hogy februártól újra együtt laknak majd a teológusok, mindenkit az Óbudai Diák Hotelben helyeznek el. – Sok hitbeli, teológiai, közéleti kérdést kell átszűrnünk magunkon az évek alatt, és erre jó terep a kollégium, ahol együtt beszélgethetünk akár a konyhában, akár a kanapén – mondja Ábel, és hozzáteszi: a teológián nemcsak diplomát kapnak, hanem egy életre szolgatársai, kollégái maradnak egymásnak. – Aki ma a szobatársam, lehet, hogy néhány év múlva a szomszéd falu lelkipásztora lesz.

Ünnepi csend

Más-e az idei advent, és más lesz-e ez a karácsony a tűz miatt? Tikász Ábel a kérdésre azt válaszolja: szerinte a januári katasztrófa nyomán megtanulták, hogy mi az, ami mulandó, és mi az, ami maradandó. – Olyan veszteséget éltünk át, amely által napról napra válik világosabbá számunkra, hogy meg kell becsülnünk azt, amink van, mert bármikor elveszíthetjük. Ez az élmény a felnőtté válás része. Előre kell néznünk, Istent kell keresnünk, mert a földi dolgaink mulandók – fogalmaz a teológushallgató.

A mostani ünnepben Ábelt a csend gondolata foglalkoztatja. Azt mondja, már az is elcsépelt, amikor a vásárlási lázat, rohanó világot ostorozva új szavakat keresünk. De ezek az „új” szavak is elkoptak már. – Adventben a csendet kell keresnünk – mondja, majd a 46. zsoltár 11. versét idézi: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!”

Ábel szerint amikor Istennel akarunk minőségi időt tölteni, hangoskodunk: folyton beszélünk, énekelünk, imádkozunk, ám nem engedjük, hogy az Isten válaszoljon, hogy ő szóljon hozzánk. – Csöndben kell lennünk, hogy meghalljuk az ő hangját – mutat rá a teológus. Ahogyan a Jelenések könyve írja: „Amikor feltörte a hetedik pecsétet, csend lett a mennyben mintegy fél óráig.” (Jel 8,1) Mert nincs szó, nincs ének, nincs gondolat, amely igazán kifejezné az Isten dicsőségét és nagyságát. Tikász Ábel úgy véli, ez a beismerő csönd hiányzik az életünkből. – A karácsony csodája éppen az, hogy nem kell állandóan mennünk az Istenhez, mert ő jön közel hozzánk. Karácsonykor is ez történt, testté lett a szó, az Ige, eljött közénk Jézus.

Jézus mellett tanáraiknak is hálásak

Oktatóik előtt tiszteleg és a leégett Ráday-kollégiumnak is emléket állít az a videoklip, amit a budapesti teológia néhány másodéves hallgatója készített a közelmúltban. A fiatalok a Mulató Aztékok együttes Bartók Béla című dalának átiratában hosszan sorolják tanáraikat, akik megváltoztatták az életüket.

Készülnek a legációra

A teológusok régi hagyománya, hogy legációba mennek, azaz nagyobb ünnepeken az ország valamelyik gyülekezetében hirdetik az Igét. Így lesz ezen a karácsonyon is. A legáció célja a tapasztalatszerzés, a kapcsolatépítés, a gyakorlás, és az is, hogy a teológusok tanulmányaikhoz anyagi támogatást kapjanak a fogadó gyülekezetektől. Tikász Ábel ebben az évben Dunaszekcsőre megy. Azért éppen oda, mert nyáron, a Bárka táborban megismerte a dunaszekcsői lelkipásztort és néhány gyereket. Friderikusz Márton Apostagra megy majd karácsonykor, mert Szanyi Ferenc, az ottani lelkész hívta őt, miután egy wittenbergi úton megismerkedtek. Márton barátnője, Szabó Liza pedig Gyúróra megy, ő egy teológusnapon ismerte meg a gyülekezetet, és rögtön szimpatikus volt neki a közösség.

Márton elárulja, hogy szereti a legációkat, mert végre van lehetősége prédikálni, úgy érezheti magát, mintha már végzett lelkész lenne, kicsit kiszakadhat az elméleti tanulásból. Ráadásul a felelősség is nagy: el kell vinni az Igét oda, ahova küldik őket. Liza azt mondja, az évek alatt sokféle lelkészt és gyülekezetet meg lehet ismerni a legációk alkalmával. Ő azt is szereti ebben a szolgálatban, hogy beleláthatnak a lelkészcsaládok életébe, ünnepeibe – azok örömeibe és nehézségeibe is.

Újraformált értékrend

– Az idei advent fő gondolata a ragaszkodás Istenhez – mondja Szabó Liza, akinek erről a januári tűzeset is eszébe jut: – Rengeteg mindent elveszítettünk, amiről kiderült, hogy nem is volt fontos. Kevésbé ragaszkodunk tárgyi dolgokhoz, viszont ragaszkodunk Istenhez.

Lizáék a tűz előtt egy órával mentek ki a kollégiumból azon az örökre beléjük vésődő januári estén. Márton testvéréhez igyekeztek, de Márton a kollégiumban felejtette a táskáját, ezért visszafordultak, az egyik évfolyamtársa dobta le neki az ablakból a táskát az irataival. Ez volt az összes holmija, amely megmaradt, minden más elégett a szobájában. Tönkrement a laptopja, a személyes tárgyai. Lizának is kiégett a három év alatt otthonosra csinosított szobája. Az első napok nagyon nehezek voltak. Liza emlékszik arra, hogy még akkor is elpityeredett, amikor busszal elhaladt a kollégium mögött. Mindkettőjüket meglepte, milyen sokan segítettek a teológusoknak. Most is hálásak a sok segítségért, amit kaptak. Márton úgy érzi, az egész ország összefogott értük.

A tüzet túlélő fényfüzér

A kérdésre, karácsonyi emlékek maradtak-e a szobában, Márton azt válaszolja: Lizától kapott egy fényfüzért, amelyet a szoba mennyezetén átfutó vízvezetékre csavart föl. A tűz azt is elemésztette. A tavaly karácsonyra kapott ajándékok is bennégtek. Nevetve idézik fel, hogy Liza hajhullás elleni sampont, légfrissítő utántöltőt és bögrét is adott Mártonnak – ezek is mind elégtek.

Liza Mártontól egy medált kapott, az volt az első, amit megkeresett, amikor visszamehettek a kiégett szobáikba. A medál túlélte a tüzet. Ennél talán még meglepőbb, hogy Liza fényfüzére is megmaradt a tűzben. Olyannyira, hogy amikor a – szó szerint – koromsötét szobába először belépett, a fényfüzérjét látta világítani. – Semmilyen fény nem volt a szobában, a redőnyök leszakadtak a tűzben. Egyedül ez a fényfüzér világított, mert bekapcsolva maradt. Megdöbbentő élmény volt, egyszerre jó, furcsa és ijesztő.

Imádság az édesapa nélkül maradt családért

A januári tűzvészben elhunyt édesapáról és családjáról is beszélgettünk a teológusokkal. Friderikusz Márton szerint a férfi és hozzátartozói az egyetlen valódi áldozat. Neki ugyan hiányzik még néhány könyve, és egy ideig hiányzott a laptopja, de ezek pótolható dolgok. – A családnak azonban mérhetetlen a fájdalma. Már csak az édesapa, a férj emlékéből meríthetnek. Ők sokkal nagyobb kárt szenvedtek el mindannyiunknál. – mondja a fiatalember, Szabó Liza pedig hozzáteszi: a legkevesebb és egyben a legtöbb is, amit a teológusok tehetnek a családért az, hogy imádkoznak értük. A teológusok advent alatt – saját kezdeményezésre – imaközösséget is tartottak: együtt imádkoztak a családfő nélkül maradt családért, és az első nélküle eltöltött nehéz karácsonyukért.

Hamarosan bontják a kollégiumot

Karácsony előtt már nem kezdik el, de utána lebontják a kiégett épületet. Bölcsföldi András azt mondja, rossz érzés látnia a romokat, de a bontás látványa sem lesz könnyű. – Onnan következik az új fejezet, az építés. Ez pedig nem csak fizikai értelemben fontos – véli a spirituális. – Ezeknél fontosabb azonban, hogy Isten belül építsen bennünket újra és újra. Ha kell, továbbléptessen, időnként, ha kell, falakat rakjon vagy bontson az emberekben. A végére pedig kialakul valami szép.

A Ráday Gyűjtemény jövője

 

Már csak a néhai igazgató, Benda Kálmán gyűjteménye van a budapesti Ráday Gyűjtemény épületében, a Ráday utca 28. szám alatt. A januári tűz közvetlenül nem tett kárt a százötvenezer darabos állományban, de a hő és az oltáshoz használt víz okozott károkat. Az állomány egy részét kiselejtezték, a többit egy raktárba szállították. A kutatók az anyagokat jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjában, illetve Budapest Főváros Levéltárában érhetik el.

 

A könyvtár talán legnehezebb éve ez. Berecz Ágnes igazgató azt mondja: szomorú helyzetben vannak, ez kollégáit és őt is megviseli. Az igazgatói irodán kívül már csak a Ráday Gyűjtemény adminisztrációs, pénzügyi központja van az épületben. A raktárak, a polcok egyre üresebbek, sok könyv van még, amely arra vár, hogy a selejtezés után új gazdára találjon. A könyvekből továbbra is jelképes adományért lehet válogatni a Ráday 28. aulájában. Az igazgató hálás azért, hogy nagyon sokan segítettek a kármentesítésében, pakolásban, újrakezdésben. Ami biztosan nem változik majd, hogy a Ráday Műemlékkönyvtár a felújítás és visszaköltözés után ugyanúgy, a Bibliamúzeum üvegfalán keresztül lesz megtekinthető. – Ezen kívül azonban mindent át kell szerveznünk – mondja az igazgató.

 

Megújult, kiegészült helyre költözhet majd vissza a gyűjtemény és a muzeális értékek, ezért Berecz Ágnes bizakodó. A tervezett teremgarázs mellett úgynevezett tömörraktár lesz, vagyis polcrendszer, hogy kisebb helyen több könyvet tudjanak tárolni. A fejlesztés részeként tűzbiztonsági berendezéseket és szellőztetőrendszert is telepítenek majd. – Szeretnénk, ha a múltidéző könyvtár helyett új, modern könyvtárunk lenne, ahova szívesen jönnek még többen az olvasók és a kutatók – teszi hozzá az igazgató. A tűz előtt évente háromszáz olvasót és kutatót szolgáltak ki, az idei adatokat még nem összesítették, de már néhány új beiratkozónak is nagyon örültek, mert az élet jelét, a Ráday Gyűjtemény jövőjét látják, remélik ebben.

Hegedűs Márk, fotó: Kalocsai Richárd

A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.

Istent keresem

Lk 8,1–15

„...és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg:” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →