USA: 1 200 bűncselekmény templomok ellen egy év alatt

2010. január 12., kedd





  alt 

Az Amerikai Egyesült Államokban az elmúlt évben több mint 1 200 bűncselekményt regisztráltak, amit a tettesek keresztyén intézmények ellen követtek el. Ezt a Christian Security Network (CSN) nevű szervezet jelenti.

 

A legdurvább bűncselekmények között 12 gyilkosságot és 38 további súlyos testi sértést tartanak nyílván az említett szervezetben. 98 esetben keresztyén intézmények épületei voltak a gyújtogatás célpontjai. Több mint 700 betörés történt templomokba, épületekbe, az így okozott kár 24 millió dollár. A cselekmények indítékairól csak feltételezések vannak. Jeff Hawkins, a CSN vezetője nyugtalanító helyzetről beszélt. A bűnözők sokszor könnyű prédát látnak a templomokban. És még sok minden nem került nyilvánosságra, mert a károsultak a megbocsátás útját választották. A CSN egyházi épületekre, objektumokra és a munkatársakra is köt biztosítást. (livenet.ch – 200-01-13 – dr. békefy - ©reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.