USA: nem alkotmányellenes a dollárfelirat „Istenben bízunk”

2010. március 14., vasárnap

altAz istenhit az USA-ban továbbra is nyilvános ügy marad. Eszerint továbbra is engedélyezett, hogy papír-, vagy fémdollárokon megmaradhasson a felirat: In God we trust – Istenben bízunk.

Az USA Kalifornia Államában az egyik bíróság kimondta ítéletében: nem alkotmányellenes a dollárok Istenre hivatkozása és az iskolákban Isten nevében kimondott eskü. Ezzel a döntéssel a San Francisco-i bíróság a saját ítéletét helyezte hatályon kívül, amit e tárgyban 2002-ben hozott. Akkoriban az ateista Michael Nwedow azzal a váddal élt, hogy az esküformula Istenre hivatkozva beleütközik az amerikai alkotmányba. Ez ugyanis kimondja a vallás és az állam szétválasztását. Többségi döntéssel most az a bíróság véleménye, hogy az eskü alkotmányos lehetőség. A bírák véleményezése szerint a „nemzet Isten vezetése alatt” formula a nagy amerikai nemzet életében valójában büszke visszaadása és megtartása annak az alapvető eszmének, ami az Államokat létrehozta. Ez érvényes erre a mondatra is: Istenben bízunk. Az In God we trust formula először 1864-ben jelent meg dollárérmén, 1956-ban viszont nemzeti mottóvá lett. Ezek a szavak az amerikai nemzeti himnusz negyedik strófájából származnak. Ez olvasható Florida és Georgia Állam zászlóján is. (pro-medienmagazin.de – 2010-03-14- dr. békefy – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió