Változás, vagy annak árnyéka

2012. október 11., csütörtök

„Hisszük, hogy Krisztus bennünk végzett munkája által más lesz a világ" – beszámoló a Telkibányán és Hajdúnánáson rendezett környezettudatos programokról a Teremtés hetében.

„Más lett a világ. Érzem a vízben. Érzem a földben. Érzem a levegőben. Sok minden, mi valaha létezett eltűnt." – hallhattuk A Gyűrűk Ura trilógia első részének felütésében. Ez a néhány gondolat akár egy teremtésvédelmi elmélkedés bevezetője is lehetne. Az élettér, amelynek lakói és használói vagyunk, megváltozott. Sajnos nem csupán praktikus és esztétikai átalakítást végeztünk rajta, hanem ott hagytuk billogunkat a vízben, a földben, a levegőben, sőt a természet alapprogramjában, a génekben is. Ennek felismerése nem hagyhatja hidegen a keresztyén közösségeket sem. Az ökumené égisze alatt meghirdetett Teremtés hete kiemelt alkalom lehet a gyülekezetek számára, amikor lelkiekben felvértezik és tettekre sarkalják magukat.

Kihűlt világ ikonjai

A telkibányai református gyülekezet idén ősszel harmadik alkalommal hirdette meg teremtésvédelmi programját. Ennek első állomása szeptember 30-án délután a Teremtés hetének országos nyitó istentisztelete volt a Lágymányosi Ökumenikus Központban. A budapesti utat nem csak a közös ünneplés utáni vágyakozás és a hit egységének megélése motiválta. A gyülekezet még augusztusban jelentkezett A vidéki parókia kilátással című munkaanyaggal az Ökogyülekezeti Tanács által meghirdetett pályázatra. Kodácsy Tamás programvezető az istentisztelet végén egyenként mutatta be és szólította a díjazott közösségeket. A budai és a hajdúnánási református gyülekezet mellett a telkibányai küldöttek is átvehették munkájuk elismerését.

A program második állomását október 2-án, már otthon, az Aranybánya Hotelben rendezték meg. Az est vendége Szabó Balázs volt, aki nyáron a Művészetek Palotájában bemutatott műsorát, Pilinszky megzenésített verseit hozta el Telkibányára. Az alkalom házigazdája emlékeztette a hallgatóságot a költő képhasználatára, amiben a szemétdomb, az égbe nyúló ócskavasak, a sivatagos kopár levegő mind egy kihűlt világ ikonjai. A bevezetőben a Ne félj című vers első sorát – „Én megtehetném és mégsem teszem" – a teremtésvédelemre alkalmazva intette a hallgatóságot mértékletességre. Az együttlét különleges pillanata volt, amikor a lelkipásztor elővette azt a bizonyos Pilinszky-kötetet, amiből a művész tizenöt évvel ezelőtt elkezdte a versek feldolgozását.

Víz a Bibliában

Október 4-én, csütörtökön vendégek érkeztek a gyülekezetbe, dr. Ötvös László és az ÖkoEnergia Program Kft. munkatársai. A Hotel nagytermében, körben a fal melletti asztalok mind megteltek különleges kiadású és képi világú Bibliákkal, víztakarékossági berendezésekkel, tablókkal, gyermekrajzokkal. Ötvös László nyugalmazott lelkipásztor, író, költő, bibliakutató előadásában összehasonlította az általános és különleges kijelentést. Beszélt a bibliafordítások fejlődéséről és jelentőségéről, majd a téma kiemelkedő magyar szereplőit is bemutatta.

Aztán sorra vette a víz megjelenését a Szentírásban. Elhangzott, hogy Isten kezében egyaránt lehet ítélet és áldás eszköze is a víz. Az ÖkoEnergia két ifjú előadója személyes vallomással vezette be az est második felvonását. Ennek keretében hangzott el Reményik Sándor: Istenarc című verse. Majd szakmai bemutató következett, ahol a fogyasztáscsökkentő szűrők tényleges hatásfokával szembesülhettek a résztvevők. Az alkalmon fellépett a gyülekezet énekkara és bemutatták a „Jézus és a víz találkozása" című pályázatra beérkezett munkákat.

A Teremtés hetére kiírt pályázatra tizenkilenc pályamű érkezett. A helyi nevezőkön kívül Sepsiszentgyörgyről, Budapestről, Tiszafüredről, Hajdúnánásról, Encsről és Bekecsről is hozott a postás pályamunkákat. A harmadikos kisdiáktól egészen a hetven éves nyugdíjasig terjedt a téma kihívását elfogadók sora. A feldolgozás is hasonlóan változatos képet mutatott, hiszen rajzon, festményen, tablón, kisfilmen, dalon, versen, elbeszélésen, diabemutatón és fényképen keresztül vallottak az alkotók a teremtett világoz való viszonyukról.

Épülő kapcsolatok

Pénteken hajnalban három személygépkocsi startolt el Telkibánya központjából, hogy háromnegyed nyolckor már közös istentiszteleten vehessen részt a hajdúnánási testvérekkel. A testvérkapcsolat az elmúlt évben kezdődött a két gyülekezet között, amikor hasonlóan együtt ünnepelték a Teremés hetét. A telkibányai lelkipásztor áhítata után a helyi református általános iskolában folytatódott a program, ahol a gyermekek pályázataiból nyílt kiállítás. A szakmai napot a Hortobágyi Madárkórház önkéntesének előadása, a skóciai Dalbeattie-i ökogyülekezet bemutatkozása, és a telkibányai eredmények ismertetése alapozta meg. A fiatalok napját vetélkedő, sport, jótékonysági árverés és házi kedvenc kiállítás tette teljessé. A skóciai és telkibányai delegációt Szólláth Tibor polgármester kalauzolta a város határában, bemutatva az önfenntartó gazdaság koncepcióját.

A hét zárására október 6-án délután ifjúsági bibliaóra keretében készültünk egyetemista és középiskolás fiatalokkal. A parókián énekeket gyakoroltunk, majd a templom előterében kiállítottuk a pályamunkákat. Vasárnap rendhagyó istentiszteleten tekintettünk vissza a lezajlott programokra, így mindenki részesévé válhatott egy kicsit azoknak az eseményeknek is, melyeken nem tudott jelen lenni. Hisszük, hogy Krisztus bennünk végzett munkája által más lesz a világ. Ez nem csupán szívbéli érzés, mert ott van a vízben, a földben, a levegőben. Krisztus jó illatát terjesszük, bármivel is érintkezzünk! S ha ez még nem is a változás maga, de annak már az árnyéka...

Szalay László Pál

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.