Változásra buzdít a Csillagpont

2017. július 18., kedd

Jövő héten rendezik meg nyolcadik alkalommal a Csillagpontot. A reformációi jubileumi évben minden eddiginél több résztvevőt várnak a református ifjúsági találkozóra, akik ezúttal azon gondolkodnak majd közösen, hogy őket személyesen milyen változásra hívja Jézus.

Július 25. és 29. között már nyolcadik alkalommal nyitja meg kapuit az először 2003-ban megrendezett református ifjúsági találkozó. 2005 után ismét Debrecen fogadja be a rendezvényt, ezúttal a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusát töltik meg a Kárpát-medencei református fiatalok.

Tizennégy az alsó, harmincöt év a felső korhatár, ezzel igyekeznek a szervezők megőrizni a Csillagpont fókuszát, hisz a találkozó célja, hogy a fiatalokat közelebb segítse Istenhez, valamint kapu legyen a gyülekezetek felé is. Évek óta egyre többen érkeznek határon túlról, elsősorban Erdélyből, Kárpátaljáról és a Felvidékről. Egymás mellé felállított sátraikkal is épül a magyar református egység.

A kétszáz programot kínáló találkozó szervezése már közel egy éve elkezdődött, a Zsinati Ifjúsági Iroda munkatársait hónapok óta önkéntesek is segítik. A helyszíni infrastruktúra kiépítése is elkezdődött már, a programok lebonyolításán pedig több százan dolgoznak majd a helyszínen.

Re:formálj!

A Csillagpont hivatalosan a kedd esti nyitó istentisztelettel veszi kezdetét, melyen Bella Violetta győrszemerei lelkész, az egykori Közö(s)Ég online magazin főszerkesztője hirdet igét. A találkozó idei központi témája egyébként – igazodva a lutheri tételek megjelenésének 500. és a Második Helvét Hitvallás debreceni elfogadásának 450. évfordulójához – a reformáció.

Milyen változást hozott Jézus? Mi változott a reformációval? Mi változhat velünk? – ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre keresik a válaszokat a lelki programok előadói és résztvevői: közösen gondolkodnak azon, mit jelentett Jézus számára a reformáció, mit jelent nekik a Jézussal való kapcsolat és hogy ők hogyan viszonyulnak a reformációhoz.

Szerdától péntekig Mike Pál magyarkéci lelkész vezeti ezt a közös gondolkodást, ő tartja a délelőtti főelőadásokat. Lovász Krisztián, Kiss Miklós és Szanyi György lelkipásztorok egy-egy estén bontják ki az üzenetet a fiatalok számára, akik kiscsoportos beszélgetéseken mélyíthetik el a hallottakat.

Dicsőítés és könnyűzene

Összeállt a Csillagpont zenei programja is: a korábbi találkozókon megszokott három színpadon összesen harminc koncertet ígérnek a szervezők.

Kedd este a magyar Mumford and Sons-ként is emlegetett Margaret Island játszik a nagyszínpadon, szerdán a Kelemen Kabátban lesz a hangulatfelelős, csütörtökön a holland Hanne de Vries és csapata dicsőíti Istent ugyanott. Az utolsó estén előbb Mező Misi új formációja, a NAZA mutatkozik be a találkozó közönségének, majd Pintér Béla dalai hangolnak rá a másnapi úrvacsorai közösségre.

A kisszínpadon visszatérő vendégeket – Petruska, Keresztkérdés, Parno Graszt – és a Kávészünet együttes által megzenésített verseket is hallhatunk. A hazai keresztyén dicsőítő zene kedvelői pedig kedvükre válogathatnak a dicsőítőszínpad különböző hátterű és stílusú fellépői közül.

Színes programkínálat

A lelki és a könnyűzenei programok mellett majd’ kétszáz kulturális, közösségi és sportolási lehetőség várja a találkozóra jegyet váltó fiatalokat. Táncházak, színházi előadások, komolyzene, interaktív kiállítások, szabadulószobák a reformáció jegyében… – csak ízelítő a délutáni kulturális programok közül. Emellett számos ifjúsági szervezet készül kifejezetten a középiskolások és az egyetemisták igényeinek, élethelyzetének és ízlésének megfelelő előadásokkal, beszélgetésekkel, kézműves foglalkozásokkal és játékokkal.

Nagy hangsúlyt fektetnek a példaképekre – olimpikonnal, sikeres üzletemberrel, közgazdásszal, ismert rádiós műsorvezetővel és a nagyszínpados fellépőkkel is szerveznek beszélgetést –, valamint az emberi kapcsolatokra – számos program foglalkozik az önmagunk elfogadásával, a felnőtté válással, ahogy természetesen a párkereséssel is. Bagdy Emőke professzorasszony mellett ezúttal Hevesi Kriszta és Zacher Gábor tart előadást.

Bemutatkoznak a társadalmunk peremén élőket segítő református missziók, s egy kis időre a résztvevők is belebújhatnak a szegények, sérültek és elesettek bőrébe. Emellett a teremtett világ védelmének fontosságára is érzékenyít a találkozó: a szelektív hulladékgyűjtés mellett filmklubbal, biciklis tanulmányúttal, barkácsolással, játékkal, előadásokkal és házi szörpökkel készül a Csillagpontra egyházunk Ökogyülekezeti Mozgalma.

Akinek mozgásigénye támad, azt focival, frizbivel, aerobikkal, funkcionális edzéssel, lasertag-gel vagy épp a mászófalon csillapíthatja. Naponta 500 méteres váltófutást is tartanak a reformáció kezdetére emlékezve. Aki pedig elcsendesedésre vágyik, azt az imasátor várja, esetleg a Meghallgatlak-sátor önkéntesei segíthetnek megbirkózni a nehézségeivel.

Közösségben

A szokásokhoz híven a találkozó idén is a szombat délelőtti úrvacsorás istentisztelettel zárul, mely minden korosztály számára nyitott. A szombati napon a belépés a találkozóra ingyenes, arra különösen is várják a környező gyülekezetek és a tiszántúli egyházmegyék tagjait. Az ünnepi alkalmat, melyen szintén Bella Violetta hirdet igét, másnap felvételről a Dunán is megtekinthetik.

A találkozóra még lehet regisztrálni a csillag.reformatus.hu weboldalon, de a helyszínen is váltható majd napijegy. A Csillagpont lelki alkalmait egyébként élőben követhetik a honlapon, ahol szöveges, képes és videós formában is beszámolunk a találkozó eseményeiről.

Feke György, fotó: Dimény Andárs, archívum

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.