Világi tárgyalóterembe kerül az egyházi ingatlan ügye

2011. július 13., szerda

A Litván Evangéliumi Református Egyház idei Zsinatának nyitó istentisztelete után biztonsági őrök vonultak be a Birzai-beli Evangéliumi Református Gyülekezet területére azért, hogy a templomot és a parókiát bezárják. A közösség azonnal reagált, nem engedte be az őröket a templomba, aminek épületét azóta is őrzik. A történések folytán az egyház és a gyülekezet is megerősödött, Európában pedig szolidaritási hullámot indított el a reformátusok között. A Református Egyházak Világközössége, a REV Európai vezetése és a MRE is közbenjáró levelet írt a litván igazságügyi miniszternek.

A litván események hátterében az áll, hogya Birzai-beli Evangéliumi Református Gyülekezet egyik tagja, Algimantas Kvedaravicius, a gyülekezet ingatlanjainak tulajdonlapján nemrégen egy olyan egyházi jogi személy aláírását szerepeltette, aki az egyházon belül az ő érdekeit szolgálja. Mind az egyházjogi személy ilyenfajta irányítása, mind pedig az egyházi ingatlanra való jogformálás szabályellenes a Zsinat szabályzata szerint. A Litván Evangéliumi Református Egyház most arra kényszerül, hogy az ügyet világi környezetben, az állami bíróság segítségével tisztázza.

Az Algimantas Kvedaravicius által használt módszerrel a szovjet időkben is többen éltek, amikor vállalatokat tulajdonítottak el politikai magyarázattal. Ilyenkor a célba vett vállalatok hiába kezdtek volna jogaikra hivatkozni az állami szerveknél. Birzaiban a gyülekezeti tagok azonnal reagáltak az eseményekre. Nem engedték, hogy a biztonsági őrök behatoljanak a templom területére, és a mai napig is állandó ügyeletet tartanak a templomban és a parókián. Az események megerősítették mind  a gyülekezetet, mind pedig az egyházat. Hétköznapokon most már három istentiszteletet tartanak, húsz-negyven fő részvételével, vasárnap két főistentisztelet zajlik, amelyre legutóbb kétszáz-kétszázötven hívő látogatott el. A templomban minden este a lelkésszel együtt tíz-húsz ember alszik. Az egyhetes gyerek- és cserkésztábor is zavartalanul lezajlott a templom közelében, amerikai és svéd segítők közreműködésével, és a további nyári eseményeket  szintén meg tudják tartani vilniusi, és máshonnan kapott lelkészek bevonásával.Már több, mint 230 órája őrzik az ingatlanokat az illetéktelenektől. A biztonsági őrszolgálat autója még mindig a gyülekezet közelében parkol, de ez a megfélemlítési eszköz nem ér célt.

A helyi bíróság igyekszik a gyülekezet érdekei szerint eljárni. Egyelőre Kvedaravicius tevékenységét az ingatlan területén 14 napra korlátozta. Ez azt jelenti, hogy a gyülekezet nyer egy kis időt ahhoz, hogy érdemben tudjon Kvedaravicius gesztusára reagálni, és felkészülhet a jogi procedúrákra. Eddig 147 gyülekezeti tag fordult a rendőrséghez, mivel korlátozva érzik magukat szabad vallásgyakorlatukban, ezért a rendőrség a litván büntetőtörvénykönyv 171-es paragrafusa szerinti vallási rítusok megsértésének ügyében kezdett vizsgálatot.

A bírósági intézkedések e hét folyamán kezdődnek el az ingatlan jogtalan eltulajdonításával kapcsolatban. Az ingatlanok a világi szektorban folytatott nem tiszta ügyletek és manipuláció következtében kerülhettek más kézre. Az ügy várhatóan politikai színezetet is nyer, hiszen állami hivatalnokok hibájából keletkezett feszültség a Református Egyházon belül. A Litván Köztársaság elnökétől és az igazságügyi minisztertől azt várják, hogy biztosítsák az egyház, a gyülekezet számára az igazságos elbíráláshoz való jog gyakorlását.

A helyi lakosság is támogatja a gyülekezet érdekeit. Az embereket mélyen megdöbbentette az a  brutális gesztus, amellyel az események indultak. A gyülekezet reméli, hogy a jelenlegi problémával együtt tisztáznak egy tíz éve húzódó konfliktust is, amelynek középpontjában Kvedaravicius áll. Az egyház attól tart, hogy Kvedaravicius az ügy során tisztességtelen eszközök használatától sem riad vissza. Az ügy akár egész télen is húzódhat, de a gyülekezet reménysége szerint pár héten belül már jelentős fordulat várható, és az egyház kigyógyul ebből a hosszan elhúzódó “betegségből”.

Litván Evangéliumi Református Egyházban történtek hátteréről készült interjú innen érhető el

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.