Világok találkozása

2012. május 11., péntek

Világzene, megzenésített versek, könnyű- és komolyzene találkozása. Csak, hogy újabb ízelítőt adjunk a IX. Református Zenei Fesztivál  sokszínűségéből.

A világzene nem más, mint népi motívum, globális zenei környezetben. Kicsit bővebben, mindaz beletartozik, ami sem a könnyű- sem a komolyzenébe nem illeszthető bele és népzenei gyökerekből táplálkozik, de nem csak egy népéből. Azt is mondhatnánk róla, hogy kalandozás kultúrák között, és éppen ebben a kalandozásban lehet része mindannak, aki május 18-án 18 óra 30 perckor ellátogat a Bakáts térre a Djabe koncertjére.

A Djabe Magyarország elsőszámú jazz-world fusion zenekara. 15 éves fennállása alatt számos hazai, valamint nemzetközi díjat és elismerést szerzett. Az együttes az elmúlt 10 évben több, mint 41 országban vendégszerepelt. Zenéjükben a jazz keveredik a magyar és a világzene különböző elemeivel. A zenekar zenei vezetője Barabás Tamás, aki kiváló hangmérnöki munkájával az Abbey Road stúdió szakembereinek az elismerését is kivívta a Táncolnak a kazlak 5.1-es surround hangkeverésével, melyet Los Angelesben, 2004-ben surround music awardra is jelöltek.

2007 óta a Genesis egykori gitárosával Steve Hackettel is rendszeresen koncertezik, a romániai Garana fesztiválon tizenháromezer néző előtt játszottak. Közösen eddig két lemezük jelent meg, külön projektjük a Djabe special guest Steve Hackett előadás, melyben Steve nemcsak a Djabe számokban játszik, hanem a zenekar közreműködésével Genesis és Hackett klasszikusok is felcsendülnek.

Docens a színpadon

A világzene kedvelőinek Lovász Irént nem kell bemutatni. Mégis kevesen tudják, hogy nem csupán az ismert énekest tisztelhetik benne, hanem a tudományos kutatót is. A néprajztudomány kandidátusa, akadémiai fokozattal rendelkezik, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. A számos díjjal, aranylemezekkel jutalmazott előadóművész zenei munkásságának rezüméjével találkozhatnak az érdeklődők május 19-én, 16 órától a Bakáts téren. Amolyan best of Lovász Irén koncert várható. Eddigi lemezei, koncertjei anyagából fog válogatni, amit kiváló zenésztársak társaságában szólaltat meg. Valamennyien szerepeltek már Lovász Irén lemezein de így, együtt még soha nem léptek fel: Ágoston Béla (duda, furulyák, fujara, kaval, szaxofon), Balázs Gergely (hegedű), Horváth Kornél (ütőhangszerek), Mizsei Zoltán (billentyű, ének).

Varga János emblematikus zenei figura, akinek korai gitárjátékában már jellemző volt az indiai és arab népzene dallamvilága - a jazz és a rock lüktetésével, nagyívű improvizációkkal. Jelenlegi társulata a Varga János Project  két évvel ezelőtt adta ki Elixír című lemezét, mely kiadvány frontemberük zenei munkássága összegzéseként tekinthető. Az album az art rockot, a jazzt, a world musicot és a dögös rockot vegyíti össze, és mindezt feszes ritmusokkal, magával ragadó dallamokkal, harmóniákkal, virtuóz hangszeres játékkal fűszerezve adja elő. A Varga János Projcet koncertjeiken meghallgathatóak, így május 20-án 19 órától a Bakáts téren is, az Elixír gyöngyszemei épp úgy, mint a Játékok című első East album (Varga János Project elődjének CD-je) legemlékezetesebb számai.

Könnyű vagy komoly?

Hogyan lehet valami egyszerre könnyűzene, ugyanakkor komolyzene is? Erre adja meg a választ az Invocatio Musicalis  és az After Crying a Református Zenei Fesztiválon. Az Invocatio Musicalis május 19-én 19 órától hallható az Ádám Jenő Zeneiskolában (belépődíjas!), az After Crying 20-án 20 órától játszik a Bakáts téren.

A két együttes a komolyzenét ötvözi a könnyűzenével. Míg az Invocatio dallamai egyházi népénekekre és zsoltárokra épülnek, azokat öltöztetik könnyed, fiatalos, modern külsőbe, addig az After Crying inkább világi harmóniákkal dolgozik. Az After Crying huszonöt éve, számos díja, köztük az eMeRTon-díj bizonyítja, tényleg elmoshatóak a határok könnyű és komoly között. Az akusztikus kamarazene, a modern rock- és popzene, a szimfonikus hangszerelés, a klasszikus és mai formák eszköztárából alkotói szabadsággal és tehetséggel lehet sokszínű, mégis egységes képet alkotni, következetes világképet közvetíteni. A klasszikusan képzett tagoknak célkitűzése, hogy olyan alkotásokat hozzanak létre, amelyek a mai zenei köznyelv elemeit használják, sokak számára érthetőek, és képesek komoly témákról mély tartalmat magas művészi igénnyel megfogalmazni. A hangszerparkjuk koncertváltozatban a klasszikus hangszerektől (cselló, trombita, zongora) a rockzene standard hangszerein keresztül a modern elektronikai eszközök használatáig terjed.

Az 1997-ben alakult Misztrál hazai és nemzetközi költők verseit zenésíti meg sajátos és egyéni hangon. Dalaikban a történelem, a hagyomány, gyökereiben magyar, mégis modern dallamvilággal egyesül. Rendhagyó irodalmi óráikon és az általuk rendezett fesztiválokon (Regejáró Misztrál Fesztivál) az értékteremtő irodalmi-zenei kultúrát kívánják bemutatni és megszerettetni az igényes zenét kedvelő közönséggel. Ennek a különleges világnak lehetünk mi is tanúi, ha kilátogatunk május 19-én 19 órakor a Bakáts térre. A zenei formáció munkájának elismeréseként a XIX. Kaláka Folkfesztiválon a Kaláka Alapítvány fődíját nyerték meg, 2006-ban Bartók Béla díjat, 2008-ban Balassi Bálint emlékérmet, 2010-ben a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat nyerték el.

Világzene és társai a Fesztiválon:

Május 18. 18:30, Bakáts tér: Djabe koncert

Május 19. 16:00, Bakáts tér: Lovász Irén és barátai koncert

Május 19. 19:00, Ádám Jenő Zeneiskola díszterme: Invocatio Musicalis koncertje, km. Kollár Szilvia és Aguirre Pablo (A koncert 800 Ft-os belépőjeggyel látogatható, amit a helyszínen lehet megvásárolni!)

Május 19. 19:00, Bakáts tér: Misztrál koncert

Május 20. 19:00, Bakáts tér: Varga János Project koncert

Május 20. 20:00, After Crying koncert

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió