Vita a nemzeti imareggeli körül

2010. február 07., vasárnap

altAz Egyesült Államokban hagyományosan február elején tartják a nemzeti imareggelit az amerikai elnök jelenlétében. Most azonban vita borzolta a kedélyeket Washingtonban.

A Nemzeti Imareggeli intézményét az USA-ban 1953-ban alapította az akkori elnök, D. D. Eisenhower és elrendelte: tartsák meg ezt az alkalmat minden év februárjának első csütörtök reggelén. Ezen az alkalmon minden évben 3 000 vendég jön össze a világ minden részéről, hogy együtt imádkozzanak és a világ sorsáról beszélgessenek. Idén viszont tiltakozást váltott ki David Bahati, az ugandai parlament képviselőjének a meghívása, aki hazájában halálbüntetést javasolt a homoszexuálisok ellen. Ő volt az, aki az ugandai kormánypárt, a Nemzeti Ellenállási Mozgalom képviseletében indítványozta, hogy a homoszexuálisokat meg kell büntetni, ha pedig valaki közülük 18 éven aluli gyermekekkel vagy fogyatékosokkal kezd kapcsolatot, vagy ez kiderül, azt halálra kell ítélni. Bahati törvényjavaslatát azzal indokolta, hogy védeni akarja a gyermekeket, fiatalokat és a hagyományos családokat. Nemzetközi szervezetek becslése szerint a 31 milliós Ugandában mintegy 500 ezer a homoszexuálisok száma. (jesus.de – 2010-02-07 - dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.