Zenés esték a Kálvin téren
2010. október 04., hétfőŐsszel újraindul a "Kálvin téri zenés esték" sorozata, mely a vasárnapi zenés áhítatok mellett immár öt éve a csütörtök esti zsoltáros istentiszteletekkel egészült ki.
Ősszel újraindul a "Kálvin téri zenés esték" sorozata, mely a vasárnapi zenés áhítatok mellett immár öt éve a csütörtök esti zsoltáros istentiszteletekkel egészült ki.
Mindkét alkalom havi rendszerességgel ismétlődik. Mivel a Kálvin téri református templom nagyorgonája még mindig kényszerűen hallgat, a 2009 elején felállított, és a templom elején elhelyezett 11 regiszteres karorgonán szólalnak meg – ezútal Bódiss Tamás előadásában – az orgonaművek: Bach: C dur toccata, adagio és fúgája, Mozart: f moll adagio és allegro című műve és Gárdonyi Zoltán – a "Dicsűlt helyeken" dallamát felhasználó – Sonata secundá-ja.
A következőkben november 14-én Csizmadia Márta játszik, melyen különleges módon az orgonazene természetfotókkal és igemottókkal kapcsolódik egybe, majd december 12-én advent 3. vasárnapján Händel: Messiás c. oratóriumának előadására kerül sor. Csütörtöki zsoltáros istentisztelet október 28-án lesz a reformáció, majd november 25-én advent hetében.
Ez történik továbbiak →
-
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom -
05. 26. vasárnap
Búcsú a templomtól
Kálvin téri templom -
05. 27. hétfő
Lepramisszió csendesnap és közgyűlés
Budapest -
05. 28. kedd
KIMM nyílt nap
KIMM, Ráckeresztúr
Olvasta már?
-
Nikolaus Schneider a Károli díszdoktora lesz
A Magyarországi Református Egyház vendégeként hazánkba látogat Nikolaus Schneider, az MRE aktív partneregyházának, a Rajnai Protestáns Egyház leköszönt lelkészi elnöke, és a Német Protestáns Egyház tanácsának elnöke.
-
Református intézményvezetőt díjaztak
Benkő Sándor-díjjal ismerte el Miskolc város Gálné Ács Mária szolgálatát. A miskolci Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház Családok Átmeneti Otthonának vezetője Miskolc város ünnepén vehette át a kitüntető elismerést.
-
Budapesten a kiskövesdiek
Felvidékről megérkeztek a kiskövesdi reformátusok, hogy részt vegyenek a Református Zenei Fesztiválon. Mi is az autóbuszon voltunk, időről időre jelentkezünk. Tartsanak velünk!
-
Ünnepi istentisztelet Debrecenben
A 475 éves Debreceni Református Kollégium és a magyar református egység ünnepe alkalmából szombaton hálaadó istentiszteletet tartanak. Élőben kapcsoljuk a Nagytemplomot.
-
Sikeres volt idén is a bibliaolvasás
Az RKKK együtt a Magyar Bibliatársulattal, a Kálvin Kiadóval és a Luther Kiadóval idén is megrendezte a pünkösdi bibliaolvasást. Az eddigi éveknek megfelelően, most is a Deák téri evangélikus templom adott otthont az eseménynek.
