„Nyílt levél Kárpátaljai Testvéreinknek"

2014. március 07., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), ukrajna, sárospataki teológia (srta)

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektora nyílt levélben fejezte ki együttérzését a kárpátaljai református közösséggel.

Közlemény a Kárpátaljai Református Egyházkerület mellett

2014. március 03., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), királyhágómelléki egyházkerület, közlemény

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület hívei imádságos lélekkel állnak a Kárpátaljai Református Egyházkerület tagjai, valamint minden Ukrajnában élő magyar és békességet óhajtó más nemzetiségű testvérük mellé – áll a kerület elnökségének közleményében.

Ukrajna: Az MRSZ felkészült a segítségnyújtásra

2014. február 21., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), kárpátaljai reformátusok (kre), ukrajna

A Magyar Református Szeretetszolgálat figyelemmel kíséri az Ukrajnában kialakult helyzetet és egy esetleges humanitárius katasztrófa esetére több előkészületi intézkedést is tett. Az MRSZ közleménye.

Közös tanévnyitó Kárpátalján

2013. szeptember 08., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), tanévnyitó, református oktatás, beregszász, 2013

A Kárpát-medencei református közoktatási intézmények szombaton Beregszászon, a református templomban nyitották meg a 2013-2014-es tanévet. A negyedik alkalommal megtartott közös református tanévnyitón mintegy harminc anyaországi és külhoni oktatási intézmény képviselői vettek részt.

Kegyelem a vártán

2013. június 04., címkék: reformátusok lapja, szeretetszolgálat, kárpátaljai reformátusok (kre)

Szeretetotthon épül. Valódi otthont, nem csak közösségi színteret nyújt majd a fogyatékkal élő kárpátaljai gyermekeknek a Borzsa folyó menti Mezőváriban épülő rehabilitációs központ, ezt remélik megálmodói. A közösség összefogásán és a jótékony adományokon kívül Isten kegyelmére is számot tartanak a terv megvalósításában.

Keresztény kereskedelmi rádió Kárpátalján

2013. május 21., címkék: pulzus fm, beregszász, kárpátaljai reformátusok (kre), sion rádió

Pünkösdhétfőn hivatalosan is elindult a beregszászi Pulzus FM. A keresztény magyar értékeket közvetítő kereskedelmi rádió az FM 92.1-es frekvencián magyar és ukrán nyelven sugározza műsorait.

Nem engedik be Kárpátaljára a segélyszállítmányokat

2013. március 02., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), adomány

Nem engedik be Ukrajnába a nemrég hatályba lépett vámtörvény rendelkezései miatt a segélyszállítmányokat, köztük a Kárpátaljai Református Egyházkerület rászorulóinak szánt humanitárius rakományokat – adta hírül szerdán az MTI.

Kárpátaljai életmentés

2012. december 14., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), szeretetszolgálat (mrsz)

Négy mentőautót ajándékozott a Magyar Református Szeretetszolgálat a Kárpátaljai Református Egyháznak. A december 11-i átadáson dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta, hogy a szokatlan adományra azért volt szükség, mert saját szemével látta, hogy milyen állapotban vannak Kárpátalján a mentőautók és nem mehetett el az észrevétel mellett tétlenül.

Nemzetközi összefogás Kárpátaljáért

2012. október 13., címkék: enno haaks, kárpátaljai reformátusok (kre), svájci protestáns segélyszervezet (heks), szeretetszolgálat (mrsz)

A beregszászi Diakóniai Központ ad otthont október 15. és 18. között a Kárpátaljai Kerekasztal nevű konzultációnak, amelyen a határon túl élő magyar reformátusok missziói és diakóniai szolgálatát támogató nyugat-európai egyházak és segélyszervezetek képviselői vesznek részt.

Beregszászon tanácskozott a Generális Konvent elnöksége

2012. április 21., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), generális konvent elnöksége, beregszász

A Kárpátaljai Református Egyház diakóniai osztálya adott helyet csütörtökön és pénteken, Beregszászon, a Generális Konvent elnökségi ülésének. Az egyházkerület legutóbb 2006-ban látta vendégül a Kárpát-medencei református egyházkerületi vezetőkből álló testületet.

Gondok sokasága Kárpátalján

2012. február 23., címkék: református oktatás, reformátusok lapja, kárpátaljai reformátusok (kre), zán fábián sándor

Az egyik napról a másikra élő kárpátaljai református gimnáziumok működését a tavalyi tanévben részben az tette lehetővé, hogy a Kárpát-medencei Református Közoktatási Alap (KRKA) teljes összege ezeknek az intézményeknek a működését segítette. Erről és a magyar állampolgárság megszerzésének kárpátaljai nehézségeiről Zán Fábián Sándor püspökkel beszélgettünk.

Azért dolgozom, amiben hiszek

2012. február 09., címkék: kitüntetés, kárpátaljai reformátusok (kre), sion rádió

A Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Zsinati Tanácsa három évvel ezelőtt alapította a Komjáti Benedek sajtódíjat. A díjjal minden évben a média azon munkatársait jutalmazzák, akik az egyház életét bemutató, magas szakmai szinten elkészített anyagaikkal a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtják, olyan cikkeket vagy riportokat készítenek, amelyek fontos egyházi kérdéseket taglalnak, vagy az egyház intézményeinek és munkájának jobb megértését segítik elő.

Az evangélium hirdetése magyarul – megmaradásunk záloga

2012. február 02., címkék: nyilatkozat, kárpátaljai reformátusok (kre)

  Január 28-án Beregszászon a Kárpátaljai Református Egyház közgyűlésén Zán Fábián Sándor püspök kijelölte egyházának legfontosabb célkitűzéseit, a Bizottságok vezetői beszámoltak munkájukról. A közgyűlés megfogalmazott egy nyilatkozatot, a magyar alkotmány védelmében.

Kárpátálján a Skót Egyház küldöttsége

2012. január 24., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), skót egyház, david arnott

David Arnott, a Skót Egyház moderátora Kárpátalján a kettős kisebbségi létben élő magyar református közösség életével ismerkedett meg. A diakóniai központban az egyház szociális szolgálatáról, a püspöki hivatalban pedig a gyülekezetek mindennapjairól, az egyház szolgálatát megnehezítő politikai helyzetről és a missziói kezdeményezésekről folyt az eszmecsere.

Egyházkerületi közgyűlés Kárpátalján

2012. január 24., címkék: beregszász, kárpátaljai reformátusok (kre)

  A Kárpátaljai Református Egyházkerület soron következő kerületi közgyűlését szombaton tartják Beregszászon.

Imádkozni hittel és alázattal sosem hiábavaló - Kárpát-medencei Imanap Miskolcon

2011. december 06., címkék: kárpát-medencei imanap, kárpátaljai reformátusok (kre), Miskolc, miskolc, nőszövetség

A Kárpát-medencei református nőszövetségek december 4-én, vasárnap rendezték meg a már hagyományosnak számító imanapjukat.

Reménnyel teli

2011. november 30., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), kárpátaljai reformátusok (kre), adománygyűjtés, kék vödör

A „Kék Vödör – Remény tele” jelszavú nagyszabású élelmiszer- és adománygyűjtési akciót a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Református Egyházmegye, a Magyarországi Dorcas Segélyszervezet és a Magyar Református Szeretetszolgálat  két esztendővel ezelőtt indította. Idei akciójukban határon inneni és kárpátaljai rászoruló családokhoz juttatják el a kék vödrök egy részét.

Antennát kap a Sion Rádió

2011. november 22., címkék: sion rádió, kárpátaljai reformátusok (kre)

A Kárpátaljai Református Egyház, illetve a Beregszászi Református Gyülekezet égisze alatt immáron tíz éve sugároz magyar adásokat a Sion Rádióstúdió.

Jövőépítés és áldozatvállalás

2011. november 07., címkék: megemlékezés, kárpátaljai reformátusok (kre), beregszász

Ünnepi istentisztelet keretében felavatták Forgon Pál néhai kárpátaljai püspök emléktábláját és a Kálvin János Szakkollégium átadását ünnepelték a beregszászi reformátusok a reformáció napján.

Család ahová az áldás érkezhet

2011. augusztus 23., címkék: család, mezővári, kárpátaljai reformátusok (kre), családi nap

A családok megerősítését és védelmét szem előtt tartva a Kárpátaljai Református Egyház 2011-et a család évének nyilvánította. A központi rendezvényen, az augusztus 20-án Mezőváriban megtartott családi napon mintegy 5000-en vettek részt.

Istent keresem

Bír 20,1–28

„Így gyülekezett össze együttesen, egy emberként minden izráeli férfi a város alá.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →