Svájci fiatalok segítettek – A nemes kezdeményezést a gyerekek folytatják

2010. május 05., címkék: svájc, Határon túl, diakónia, önkéntesség, kárpátaljai reformátusok (kre)

Néhány évvel ezelőtt indult útjára Svájcban az a kezdeményezés, miszerint nemes lelkű emberek munkájukat, segítségüket ajánlották fel, hogy így támogassák a kárpátaljai fiatalok táboroztatását. Jó példát mutattak, hisz a szülők helyét immáron gyermekeik vették át.

Több, mint iskola, több mint tanár – pedagógus-konferenciát tartottak Kárpátalján

2010. május 04., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), református oktatás, Határon túl, konferencia

"A keresztény pedagógia a lehető legtöbbet nyújtó tanítási módszer, mert lehetőséget biztosít arra, hogy a gyermekeket teljes lényüknek megfelelően tudjuk tanítani, nevelni" – fogalmazták meg a rendezvényen.

Tankönyvek a református líceumnak – a diákok továbbtanulását segítik

2010. április 13., címkék: nagyberegi líceum, mikola istván, Határon túl, kárpátaljai reformátusok (kre), zán fábián sándor

Az elmúlt héten Mikola István, Tiszavalk polgármestere és egyben lelkésze, illetve Mankovits Tamás iparművész könyvszállítmánnyal érkezett a Nagyberegi Református Líceumba.

Megtartotta évi első közgyűlését a Kárpátaljai Református Egyház

2010. március 02., címkék: zán fábián sándor, kárpátaljai reformátusok (kre), magyar református egyház, Határon túl, egyházkerületi közgyűlés

Az élet mellett foglaltak állást 2009-ben a Kárpátalján élő magyar reformátusok – jelentette ki Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) püspöke február 27-én, a 2010-es év első közgyűlésén. A politikai életben zajló választásokon kívül ugyanis – mint mondta – létezik másféle döntés is, mely mindennapos állásfoglalást jelent.

Kárpátalján átadták a református egyház levéltárának felújított épületét

2010. február 26., címkék: zán fábián sándor, kárpátaljai reformátusok (kre), beregszász, Határon túl

Ünnepélyes keretek közt adták át a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) levéltárának és múzeumának nagyrészt magyarországi támogatással felújított épületét csütörtökön Beregszászon.

"A betegek testi gyógyulását is elősegíti, ha a lélek rendben van" – Kápolna épül a beregszászi kórház területén

2010. február 26., címkék: Határon túl, nagy béla, diakónia, kárpátaljai reformátusok (kre)

A Kárpátaljai Református Egyház (KRE) kezdeményezésére kedden a KRE Diakóniai Osztályán találkoztak a történelmi egyházak és a város, illetve a járási kórház vezetői, hogy megvitassák annak a rég dédelgetett álomnak a megvalósítását, miszerint a kórház területén ökumenikus kápolnát építenek.

"A gyermek áldás" – összefognak a a Kárpát-medencei családszervezetek

2010. február 24., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), család, Határon túl

Az elmúlt héten a Kárpátaljai Magyar Családokért Egyesület elnöke, Szivák János vezetésével egy kisebb küldöttség látogatott Kárpátaljára a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesületétől (NOE), akik a Balazséri Béthel Konferencia-központban találkoztak a kárpátaljai Sámuel Alapítvány által működtetett családtípusú gyermekotthonok vezetőivel, a nagycsaládos szülőkkel.

Ne félj, te kicsiny nyáj! – Közgyűlést tartott a KRISZ

2010. február 19., címkék: zán fábián sándor, kárpátaljai református ifjúsági szövetség (krisz), kárpátaljai reformátusok (kre), Határon túl

"A múltunk kötelez arra, hogy jövőt építsünk" – fogalmazott Zán Fábián Sándor püspök február 13-án a beregszászi református egyházközség gyülekezeti termében a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szövetség (KRISZ) hálaadó ünnepi közgyűlésén. A KRISZ tiszteletbeli elnöke köszöntőjében a ’90-es évek ébredéseire, s a majdani ifjúsági szervezet nyolc évvel ezelőtti indítására emlékezve hozzátette: "ez a jövő attól függ, hogy mi mit vállalunk, és teszünk érte".

Teológusjelöltek meghallgatása Kárpátalján

2010. február 17., címkék: Határon túl, héder jános, kárpátaljai reformátusok (kre), teológus

A beregszászi református Püspöki Hivatalban hallgatták meg azokat a kárpátaljai fiatalokat, akik teológus vagy vallástanári szakon kívánják folytatni tanulmányaikat valamelyik magyarországi teológián. Tavaly a Kárpátaljai Református Egyház vezetősége nem adhatott ki támogatási nyilatkozatot a jelentkezőknek, a vonatkozó zsinati határozat ugyanis kimondja, hogy vagy egy felsőoktatási tanintézményben két érvényes félévvel, vagy egyéves diakóniai tapasztalattal kell rendelkeznie a 18. életévét betöltött jelentkezőnek.

Emlékezés az őrállóra -– Beregszászon emléktáblát avattak Forgon Pál püspök tiszteletére

2010. január 24., címkék: forgon pál, kárpátaljai reformátusok (kre), Határon túl

Forgon Pál a Kárpátaljai Református Egyház püspöke volt a rendszerváltás körüli időkben. Az ő nevéhez fűződik a kárpátaljai lelkipásztorképzés megszervezése. A néhány esztendővel ezelőtt elhunyt püspök beregszászi lakhelyének falán nemrég emléktáblát avattak.

„Csak a tiszta lelkiismeret és az Isten döntése, áldása fontos” – Beszélgetés Kovácsné Marton Erzsébettel, a Komjáty Benedek-díj nyertesével

2010. január 22., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), Határon túl, kovácsné marton erzsébet, komjáthy benedek-sajtódíj

Kovácsné Marton Erzsébet vehette át január 7-én a Kárpátaljai Református Egyház Komjáthy Benedek-sajtódíját. Ezzel a díjjal minden évben azokat a médiamunkatársakat jutalmazzák, akik az egyház életét bemutató magas szakmai szinten elkészített anyagaikkal a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtják.

A 2010. év első gyógyító alkalmát tartotta a kárpátaljai Bethesda Szenvedélybetegek Mentő Missziója

2010. január 22., címkék: misszió, Határon túl, kárpátaljai reformátusok (kre), drogmisszió

"A résztvevők ötöde 20 év körüli fiatal volt, akik közül sajnos voltak, akik már a szenvedély rabjaiként jöttek gyógyulni" - írja Pocsai Mária, a kárpátaljai Csongoron működő Bethesda Szenvedélybetegek Mentő Missziójának munkatársa a január 4–14. között 220 ember részvételével lezajlott gyógyító alkalmukról szóló beszámolójában.

"Csak reménykedünk, hogy lesz kivel tárgyalni"- Zán Fábián Sándor püspök az ukrajnai választásokról és a kárpátaljai nehézségekről

2010. január 16., címkék: ukrajna, Háttér, kárpátaljai reformátusok (kre)

Vasárnap Ukrajnában választások lesznek és eldől hogy Nyugat, vagy Kelet felé orientálódik az ország. Közben tovább folytatódik a magyar iskolák és a magyar nyelvű oktatás ellehetetlenítése. Nincs megoldva a lelkészek nyugdíja, és a kettős állampolgárság kérdése is aktuális, hiszen szomszédunk még nem tagja az Európai Uniónak. A tények mellett nem mehetünk el, hiszen mintegy kétszázezer magyar ember él Kárpátalján. Természetes volt, hogy a Generális Konvent elnökségi ülésének egyik kiemelt témája volt a kárpátaljai magyarság helyzete.

Az igazi ünnep - Zán Fábián Sándor püspök karácsonyi üzenete

2009. december 24., címkék: Határon túl, kárpátaljai reformátusok (kre), karácsony, zán fábián sándor

„Uram, te vagy Istenem! Magasztallak, dicsérem neved, mert csodákat vittél véghez, ősrégi terveket, való igazságot. Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult újborokból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet. Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. – Ezt ígérte az Úr! „Ezt mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy megszabadít minket. Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának!” (Ézs 25, 1, 6-9)

Istent keresem

5Móz 5,1–21

„Tanuljátok meg, tartsátok meg és teljesítsétek azokat!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →