Szeretethíd: május 8-ig lehet regisztrálni

2017. május 06., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), Szeretethíd, szeretethíd

Tizenegyezer felett jár az idei Kárpát-medencei református önkéntes napokra jelentkezők száma. A szeretethid.hu honlapon május 8-ig várják a csoportos és egyéni jelentkezőket, akik május 19-20-án tehetnek valamit másokért.

Elhunyt a Shirchadasj alapítója

2017. május 06., címkék: in memoriam, szeretetszolgálat (mrsz), In memoriam

Bert Leeuwis, a Holland Shirchadasj & band alapítója és karnagya május 4-én, életének 74. évében befejezte földi életét.

„Aki mást felüdít, maga is felüdül”

2017. március 31., címkék: jónak lenni jó!, szeretetszolgálat (mrsz)

Juhász Zsófia egykori diakonissza jelmondata záróakkordként hangzott el a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) március 27-i hálaadó estjén. A magyar közmédia Jónak lenni jó! című adventi adománygyűjtő műsorfolyamának 2016-ban az MRSZ lett a kedvezményezettje. A támogatókat jelképes ajándékkal köszöntötték a Duna Palotában megrendezett szeretetvendégség keretében.

Kárpát-medencei református borászok találkoztak Felvidéken

2017. március 07., címkék: borum, mrsz, felvidéki reformátusok, egyháztáji, szeretetszolgálat (mrsz)

Az egész Kárpát-medencéből több mint nyolcvan borász vett részt a BORUM – Kárpát-medencei református borászok versenyének és szakmai találkozóján, amelynek idén a felvidéki Vámosladány, Garamsalló és Léva adott otthont. A Magyar Református Szeretetszolgálat Egyháztáji Programja keretében március 3. és 5. között megszervezett eseményen mintegy százhúsz bormintát adtak le.

HR koordinátort keres az MRSZ

2017. február 21., címkék: mrsz, pályázat, Pályázat, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány pályázatot hirdet munkaügyi HR koordinátor munkakör betöltésére.

Mentori állást hirdet az MRSZ

2017. február 21., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), Pályázat, pályázat, mrsz

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány pályázatot hirdet mentor munkakör betöltésére.

A tél önmagában is nehéz

2017. február 04., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), interjú

Egy hónapra elegendő tűzifával segíti a nehéz körülmények között élő családokat télen a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A hideg időjárás mindig feladatok elé állítja a segélyszervezetet, amelynek munkatársai a tüzelőn túl élelmiszerekkel és meleg ruhákkal, cipőkkel is segítenek a rászorulókon. A részletekről Kőrösi-Gilicze Rékát, az MRSZ kommunikációs vezetőjét kérdeztük.

Segítsünk tűzifával!

2017. január 18., címkék: szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat idén is meghirdette tűzifa programját.

Elismerik az önzetlen szolgálatot

2017. január 11., címkék: diakónia, jószolgálati díj, szeretetszolgálat (mrsz)

Meghosszabbították a határidőt, január végéig lehet személyeket és intézményeket jelölni a szociális munkát végzők áldozatos és példaértékű munkáját valamint annak a társadalomra gyakorolt hatását elismerő Jószolgálat díjra.

A tehetség kincs

2017. január 04., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), reformátusok lapja, nyilas misi

Hegedül, verset szaval, rajzol és lovagol is Kovács Vivien szegedi általános iskolás diák, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) egyik ösztöndíjasa. Az MRSZ száz tehetséges, de nehéz anyagi körülmények között élő kisdiák támogatását vállalta: Vivien az egyikük. A pénzből fellépőruhát és hegedűgyantát is vesznek majd.

Tíz év, tizenegy kép, számtalan szolgálat

2016. december 28., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), képriport

„Áldottak, akik tudnak adni, másoknak áldássá lenni" – fogalmazott Beszterczey András a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) adományozóinak hagyományos decemberi köszöntésén. A szeretetszolgálati irodavezető ezúttal nemcsak a végéhez közeledő évben elvégzett szolgálatokat, hanem a segélyszervezet 2006-os létrehozása óta eltelt időszakot is értékelte. Fényképes összeállításunkkal az elmúlt évek sokrétű, kitartó és önfeláldozó, Krisztus arcát megmutató és másokat gazdagító áldásos szolgálata előtt tisztelgünk.

Honvédkarácsony

2016. december 22., címkék: tábori lelkészség, szeretetszolgálat (mrsz)

Immár hagyománnyá vált, hogy a karácsony közeledtével a Bocskai-dandár református tábori lelkésze, Sajtos Szilárd százados a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) jóvoltából csekély ajándékkal köszönti a debreceni nagycsaládos katonákat.

Gazdag szívű emberek

2016. december 19., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), jónak lenni jó!

Advent negyedik vasárnapját nagyrészt a tévé előtt ülve töltöttem, mégis hálás vagyok, mert úgy érzem, gazdagabb lettem ezzel a nappal. Velem együtt tévénézők sokasága számára december 18-án házhoz jött a csoda: 261 millió forintnyi felajánlás gyűlt össze a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) sokrétű áldozatos munkájának támogatására a közmédia idei adománygyűjtő akciója során.

Adventi adománygyűjtés

2016. december 14., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), advent 2016, adománygyűjtés, advent

Napsütötte vasárnap délután, adventi forgatag, forralt bor, ünnepi ének. A Vörösmarty téren járunk, ahol a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) munkatársait látogattuk meg, hiszen közel egy hétig a szervezet is jelen van a legnagyobb budapesti karácsonyi vásárban, üdezöld színfoltot lopva be a kézzel készült kerámiák, szappanok és mézeskalácsok sorába, felhívva a vásárban megfordulók figyelmét az adventi időszak karitatív tevékenységi lehetőségeire.

Jézusi lelkülettel

2016. december 09., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), advent 2016, mága zoltán, advent, bogárdi szabó istván

„Az adni tudás mellett tanuljuk meg Jézus Krisztustól a kérés művészetét is" – mondta Bogárdi Szabó István azon az ünnepségen, melyen a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) köszönetet mondott idei támogatóinak adományaikért és önkéntes munkájukért.

Jónak lenni jó!

2016. november 29., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), jónak lenni jó!

2016 adventjén a Református Szeretetszolgálattal (MRSZ) együttműködve rendezi meg Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági műsorát a magyar közmédia. Az adománygyűjtés már elkezdődött és december 18-án, egész napos műsorfolyammal zárul. Rendszeresen frissülő cikkünkben nyomon követhetik az eseményeket.

Egy doboznyi szeretet

2016. november 15., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), adománygyűjtés, mrsz

Új adománygyűjtési módot vezet be a 10 éves Magyar Református Szeretetszolgálat. Az MRSZ szeretetdobozokba gyűjti a szeretettel összekészített tartós élelmiszereket. Az egyszerű, tetszetős, környezetbarát doboz segítségével a nehéz körülmények között élő, nélkülöző családok, betegek, gyermekek és idősek számára gyűjtenek tartós élelmiszert, tisztítószert.

Az MRSZ is részt vett az ukrajnai segélyszállítmány összeállításában

2016. november 10., címkék: Magyar Református Szeretetszolgálat, Kárpátalja, szeretetszolgálat (mrsz), magyar református szeretetszolgálat, karitatív tanács, soltész miklós, kárpátalja, mrsz

Megérkezett az öt kamionnyi magyar segélyszállítmány Kárpátaljára, illetve a Kárpátokon túlra. Ötvenhat tonnányi, 32 millió forint értékű segélyszállítmány indult útjára kedden Budapestről Ukrajnába, a karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanács koordinálásában.

Kiválasztották a Nyilas Misi-ösztöndíjasokat

2016. november 03., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), nyilas misi

A Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Ösztöndíjára többszörös volt a túljelentkezés idén, így nehéz volt a pályázatokat bíráló bizottság dolga. Az október közepén zárult jelentkezési határidőt követően száz belföldi és határon túli tehetséges diákot választottak ki, akik a 2016/2017-es tanévben Nyilas Misi Ösztöndíjban részesülnek.

Október 31-ig várják a jelöléseket a Jószolgálat díjra

2016. október 28., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), kitüntetés

Szociális területen kiemelkedően példaértékű munkát végző személyek és intézmények jelölthetők a kitüntetésre.

Istent keresem

1Thessz 4,13–18

„...így mindenkor az Úrral leszünk” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →