Amerikai református lelkész Milánóban

2010. február 12., címkék: Nagyvilág, észak amerikai református egyház

Az amerikai reformátusok új lelkészt erősítettek meg a milánói  kis református közösség pásztorolására. A lelkészt, aki eredetileg olasz származású, nemrég szentelték fel.

"Ima a nemzetekért" a kanadai téli olimpiára (I.)

2010. február 06., címkék: Nagyvilág, imalánc, világmisszió, észak amerikai református egyház


  Az Észak-Amerikai Református Egyház szervezete, a Református Világmisszió nagyszerű kezdeményezéssel állt elő. „Ima a nemzetekért” címmel világ-imaláncot hirdetetett az olimpia idejére, a február 12–28. közötti időszakra, s ehhez imaprogramot is készített. A világ-imaláncot úgy szerkesztették meg, hogy a kezdő és záró olimpiai ünnepségre, valamint 16 napon át 16 nemzetért szóljon a világméretű imádkozás, egy-egy bibliai igevers kíséretében. Közép-Európából egyedül hazánk szerepel az imatémák között. Amerikai református testvéreink kiváló érzékkel és ötletességgel kapcsolták össze a sportot és az imát, a nemes küzdelmet és a lelkiséget. Hívjuk Kedves Olvasóinkat, hogy kapcsolódjanak be az olimpiai versenyekbe a tv-közvetítések mellett lelkileg is. Legyünk részesei ennek a nagyszerű téli lelki olimpiának is!

Istent keresem

Jel 20,1–6

„…vele fognak uralkodni ezer esztendeig” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →