A kölcsönösség munkásai

2017. november 11., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), önkéntes diakóniai év

Volt önkéntesei és európai partnerei körében ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját az Önkéntes Diakóniai Év Programiroda november 8-án Budapesten. Az évfordulóra megjelentetett, ünnepi kötetben önkéntesek, szolgálati helyek munkatársai, lelki vezetők és mentorok vallanak arról, hogyan változtak az elmúlt húsz évben az önkéntes szolgálat által.

Egy évet adni az életedből

2017. november 10., címkék: ifi, reformátusok lapja, önkéntes diakóniai év, szeretetszolgálat (mrsz)

Átformálja a fiatalokat az az év, amelyet önkéntes szolgálattal tölthetnek el különböző európai országokban vagy határon túli magyar közösségekben. A hazahozott tapasztalattal nemcsak ők, hanem a gyülekezetek és szélesebb értelemben az egész református egyház gazdagodik. Húsz éve tizenegy fővel indult el az Önkéntes Diakóniai Év programja, azóta ezer-háromszáz fiatal vett részt a kezdeményezésben. A részletekről Závodi Emese programvezetőt, református lelkészt kérdeztük.

Kiválasztó hétvégét tartott az ÖDE

2017. március 10., címkék: önkéntes diakóniai év, ifi

Hetvenegy jelentkező vett részt az Önkéntes Diakóniai Év Programiroda február 24-26. közötti kiválasztó hétvégéjén. A berekfürdői alkalomra olyan fiatalok érkeztek, akik idén szeptembertől szeretnének diakóniai éven szolgálni Európa-szerte.

Kiválasztó hétvégét tartott az ÖDE

2016. március 07., címkék: öde, önkéntes diakóniai év, ifi

Kilencvenen vettek részt azon a kiválasztó hétvégén, amelyet február 26-28. között tartott Berekfürdőn az Önkéntes Diakóniai Év (ÖDE) Programiroda. A hétvégére azokat a fiataloknak hívták, akik szeretnének idén szeptembertől Európa különböző országaiban önkénteskedni egy évig.

Csodálatos dologra vállalkoznak

2015. július 17., címkék: ifi, öde, önkéntes diakóniai év

Július 13. és 15. között Leányfalun rendezte meg felkészítő szemináriumát az Önkéntes Diakóniai Év Programiroda (ÖDE). Az önkéntes fiatalok külföldre utazását megelőző tréning szervezői már visszatérő vendégei a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Háznak.

Önkéntes szolgálat külföldön

2015. január 14., címkék: önkéntes diakóniai év

Január 31-ig lehet jelentkezni az Önkéntes Diakóniai Évre, melynek keretében évente mintegy száz fiatal vállalhat önkéntes szolgálatot hazánkban, Európa más országaiban és az USA-ban. Az akár életeket is megváltoztató lehetőségről Závodi Emese lelkipásztor, az ÖDE Programiroda programvezetője beszélt.

Kétszeres túljelentkezés a Diakóniai Évre

2013. március 13., címkék: 2013, önkéntes diakóniai év, diakónia

Százan vettek részt a Magyar Református Szeretetszolgálat Önkéntes Diakóniai Programirodájának kiválasztó hétvégéjén. A március 1. és 3. között Berekfürdőn megrendezett alkalmat német, francia, olasz, angol és német partnerekkel közösen tartották. A határon túli magyar területekre készülők még izgulhatnak kicsit, őket később válogatják a kiutazó csapatba.

Önkéntes diakóniai év

2013. január 10., címkék: önkéntes diakóniai év, Pályázat, pályázat

Január 30-ig lehet jelentkezni az idén szeptemberben induló Önkéntes Diakóniai Évre.

Egy év másokért

2012. június 30., címkék: önkéntes diakóniai év, ifi, závodi emese

„Szia! A nevem Tabea" – köszönt meglepően jó magyarsággal a mosolygós német lány. „A Bethesdában önkénteskedtem, a gyerekekkel játszottam – mesél a feladatáról, már angolul –, tökéletes volt számomra." A húsz éves Tabea egyike annak a harminc külföldi fiatalnak, akik az elmúlt egy évben önkéntes diakóniai szolgálatot végeztek Magyarországon. A Velencei-tónál tartották utolsó nagy találkozójukat, melyre mi is ellátogattunk.

Önkéntes lehetőségek külföldön

2011. január 10., címkék: önkéntes diakóniai év, önkéntesség, Hírek

Január végéig várja az Önkéntes Diakóniai Év Programiroda 18–30 év közötti fiatalok jelentkezését. A 9-12 hónapos szolgálati idő szeptember elején kezdődik.

Tizennegyedszer is meghirdetik az önkéntes diakóniai évet

2010. január 05., címkék: önkéntes diakóniai év, 2010, Pályázat, Hírek, pályázat

  Idén is megszervezik az önkéntes diakóniai évet, amit 1997 óta minden évben megtartanak; a program keretében 100-120 fiatalt küldenek a tervek szerint külföldre szociális munkára - mondta Závodi Emese, a református és az evangélikus egyházak által támogatott önkéntes diakóniai év programvezetője.

Nyújts kezet a rászorulónak! - Önkéntes Diakóniai Év

2010. január 02., címkék: pályázat, Hírek, Pályázat, 2010, önkéntes diakóniai év

  Fiatalok jelentkezését várják, önkéntes diakóniai szolgálatra, 9-12 hónapos szolgálati idővel.

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 23,22–35

„Rád zúdítom féltékenységemet...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink