Ha az Ő szavát halljátok
2010. december 23., címkék: dunántúli egyházkerület, könyvbemutató, bellai zoltán, igehirdetésLukács evangéliuma alapján magyarázta igehirdetésében a karácsonyi történetet Bellai Zoltán, ám nem az ünnepen tette ezt, hanem 2010 májusában. A kaposvári lelkész prédikációja a Dunántúli Egyházkerület decemberben megjelent könyvében olvasható, amely 149, 2010-ben elhangzott igehirdetés révén folyamatos igemagyarázatban mutatja be Lukács evangéliumát. Ahogy Steinbach József püspök előszavából kiderül, a kötet célja kettős: igehirdetői és igehirdetési körképet adni a Dunántúlról, valamint segíteni a Biblia megértését, közelebb vinni a ma emberehéz az evangéliumot.
A kiengesztelődés hét éve kezdődik
2010. november 18., címkék: zán fábián sándor, Hírek, fazekas sándor, zsinati ülés, ábrám tibor, sdg konferenciatelep, lelkészi nyugdíjellátás, kocsis márta, bellai zoltán, bölcskei gusztáv, zsinat, református világközösség (rev), márkus mihály, futó zoltánA jövőben a felettes egyházak is jogosítványt kapnak új egyházközség létrehozására – döntött a csütörtökön kezdődő Zsinat. A testület határozott a lelkészi különbözeti és honosító vizsgáról, az egységes lelkészképesítő vizsga rendjéről, elfogadta a Tanulmányi és Teológiai Bizottság javaslatát az egyházi és társadalmi megbékélés folyamatáról, valamint a Zsinat támogatja, egy egységes tanügyi szervezet jöjjön létre. Átalakítás vár a Református Egyház című havilapra, ezentúl egyházi közlöny lesz.
Ez történt a Zsinat csütörtöki ülésén
2010. november 18., címkék: csomós józsef, zsinati ülés, sdg konferenciatelep, kádár zsolt, igehirdetés, bogárdi szabó istván, gazdálkodási törvény, futó zoltán, ábrám tibor, online közvetítés, egyházközség, lelkészi nyugdíjellátás, kocsis márta, református oktatás, zsinat, megbékélés, református világközösség (rev), márkus mihály, bellai zoltánOlvassa el a XIII. zsinati ciklus hatodik ülésének részletes eseményeit időrendben visszafelé haladva. Minden előterjesztés, valamennyi határozat, hozzászólások.
Rádiós istentiszteletet közvetítenek Kaposvárról
2010. október 28., címkék: reformáció hónapja, Határon túl, Hírek, bellai zoltánSomogy megye központjából, a hetvenezer lakosú Kaposvárról sugározza a reformáció emléknapján a református gyülekezet istentiszteletét a Magyar Rádió.
Dunántúli segítség bőnyi és mezőörsi családoknak
2010. június 24., címkék: Háttér, adomány, köntös lászló, árvíz, bellai zoltán, dunántúli egyházkerület, lentulai attilaKét dunántúli falu, Bőny és Mezőörs igen nagy árvízkárokat szenvedett. A Dunántúli Református Egyházkerület képviseletében Steinbach József püspök, Köntös László lelkészi főjegyző, Bellai Zoltán főtanácsos Lentulai Attila esperes kíséretében június 22-én a két faluban járt, ahol adományokat adtak át.
Ez történik továbbiak →
-
05. 20. hétfő
Egységünnep Ópályiban
Ópályi -
05. 20. hétfő
Ökumenikus bibliaolvasás
Budapest, Deák tér -
05. 21. kedd
Cigánymissziói konzultáció
Budapest, Meöt Székház -
05. 21. kedd
XVII. Pünkösdi Diakóniai Konferencia
Nagykőrös
