Különleges feltöltődés

2015. október 07., címkék: ifi, csillagpont 2015

Október 3-án tartották az idei Csillagpont záróbuliját. Ezen a kötetlen estén újra találkozhattak egymással az önkéntesek és a résztvevők, hogy néhány órára felidézzék a találkozó hangulatát. A látogatók az este folyamán különböző játékok, feladványok és kvízkérdések segítségével emlékeztek a Tatán töltött napokra.

Csillagpont-fotópályázat

2015. szeptember 29., címkék: csillagpont 2015, ifi

Keressük a Csillagpont legkreatívabb képeit.

Isten országát építők

2015. augusztus 15., címkék: csillagpont 2015, szontágh szabolcs, kolozsvári teológia, ifi

„Szükség van az ilyen, lelki táplálékot nyújtó alkalmakra, mint a Csillagpont" – számos fiatal önkéntes, köztük egy népes kolozsvári „különítmény" segítette a szervezők munkáját az idei református ifjúsági találkozó előtt, alatt és azt követően is. Közülük ketten meséltek élményeikről, s annak is utánajártunk, hogyan kapcsolódtak be a szervezésbe.

Háború vagy béke?

2015. augusztus 09., címkék: pecsuk ottó, csillagpont 2015, karasszon istván, kerekasztal, korán

A háború vagy a béke vallása-e inkább az iszlám? Erre a kérdésre kereste a választ Molnár János orientalista és Karasszon István hebraista Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára moderálása mellett július 23-án a Csillagpont református ifjúsági találkozón megrendezett beszélgetésen.

Legyenek sóvá a társadalomban

2015. július 28., címkék: csillagpont 2015, reformátusok lapja, csillagpont, körkérdés

Az evangélium és a keresztyén értékek továbbadását várják a Csillagpont résztvevőitől azok az egyházi vezetők és politikusok, akiket arról kérdeztünk, a fiatalok között járva milyen gondolataik támadtak a találkozón.

Nem egy burok

2015. július 28., címkék: csillagpont 2015, koreai presbiteriánus egyház (pck), csillagpont

A Csillagponton már hagyománnyá vált, hogy nagyszámban jönnek el külföldi fiatalok is, ez alól pedig az idei találkozó sem volt kivétel. A világ minden tájáról érkeztek a Magyarországi Református Egyház (MRE) partneregyházaiból, akik már az előző év végén megkapták a meghívókat erre a hétre. Amellett azonban, hogy külön programokkal készültek a számukra, a legtöbb dologban a magyar résztvevőkkel együtt voltak jelen.

Néhány gondolat a lelki alkalmak vezetőitől

2015. július 14., címkék: csillagpont 2015, ifi

„Emlékszem, egyszer eljött az óra, amikor azt mondta: ne félj, mert én veled vagyok. Többé nem álltam bénultan az ég felé nézve, várva a csodát. Hanem bátran elindultam. Honnan vettem a bátorságot? Onnan, hogy megérintett. És minden megváltozott. Hát így lettem az, aki vagyok. Vele, általa. Ezért is bízom Benne. Csak Benne" – Hajdú Szabolcs Koppány vallja a Csillagpontról. Szavaival az eddigi hét találkozó központi üzenetét idézi meg.

A bizalom nyomában

2015. július 14., címkék: reformátusok lapja, csillagpont 2015, ifi

A bizalomról szól az idei Csillagpont, amelyet jövő héten rendeznek meg Tatán. Sóskuti Zoltán budapest-rákoskeresztúri lelkipásztorral, az ifjúsági találkozó főelőadójával beszélgettünk.

A hetedik Csillagpont elé

2015. július 14., címkék: csillagpont 2015, reformátusok lapja

Idén július 21. és 25. között ismét a Tatai Olimpiai Edzőtábor ad otthont a Református Ifjúsági Találkozónak.

Rád is szükség van!

2015. március 11., címkék: csillagpont 2015, önkéntesség, ifi

A kiscsoportvezetők és a lelkigondozók szolgálói csapata már összeállt, de még mindig sok önkéntesre van szükség, hogy létrejöhessen a Csillagpont. Lehet, hogy éppen Rád! Ha szeretnél részt venni egy 3500 fős ifjúsági találkozó megszervezésében, akkor válogass az alábbi már korábban meghirdetett és új önkéntes felhívások közül:

Csillagpont: nem csak magyar reformátusoknak

2015. február 23., címkék: csillagpont 2015, ifi, csp

Hagyományos koreai tánc, nemzetközi kvíz, angol nyelvű dicsőítés. A folytatás idén sem marad el, számos külföldi fiatal érkezik a Csillagpontra.

További önkénteseket keresnek a Csillagpontra

2015. február 11., címkék: csillagpont 2015, ifi

Január 31-én stábülés keretében folytatta munkáját a Csillagpont szervezőgárdája. Az egész napos egyeztetésen szó esett többek között arról, hogy a finanszírozási nehézségek ellenére mindenképpen lesz Csillagpont, és hogy elsősorban a fiatalok megszólítására koncentrál majd a találkozó. A 29 munkacsoportban dolgozó szervezői stábban még nagy szükség van segítő fiatalokra, például Rád, ezért szeretettel ajánljuk figyelmedbe az alábbi önkéntes lehetőségeket:

„Szükséghelyzetben”

2015. február 04., címkék: csillagpont 2015, szontágh szabolcs, interjú, csillagpont, ifi

Közegyházi költségvetési támogatás nélkül, de összefogással idén is lesz Csillagpont – mondja Szontágh Szabolcs. A Zsinati Ifjúsági Iroda vezetőjével az anyagi nehézségek mellett a szervezés jelenlegi állásáról, a júliusi ifjúsági találkozó karakteréről és egy megvalósításra váró álomról, az országos református családos találkozóról is beszélgettünk.

Veled jöhet létre a Csillagpont

2015. január 18., címkék: csillagpont 2015, önkéntesség, ifi

Az anyagi nehézségek ellenére is folytatódik a Csillagpont szervezése, a találkozó létrejöttéhez viszont sokak összefogására van szükség. Kiscsoportot vezetnél, besegítenél az infópultnál, a háttérfeladatoknál, az étkeztetésnél vagy a regisztrációban?A jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk.

Bízom benned

2014. november 04., címkék: csillagpont 2015, ifi

Gyakran halljuk az elkeseredett mondatot: én már senkiben, semmiben nem bízok. Bizalom nélkül azonban képtelenek vagyunk „működni" a világban. A legegyszerűbb példa a napi rutin része, ha a zöld lámpánál rálépek a zebrára, bízom benne, hogy az autósok betartják a szabályt és megállnak. A jövő évi református ifjúsági találkozó, a Csillagpont témája a bizalom. Vajon kiben, miben bízhatunk a 21. században, hiszen a bizalom törékeny?

Csillagpontos önkénteseket keresünk

2014. szeptember 27., címkék: pályázat, csillagpont 2015, Pályázat, ifi

Már javában folyik a jövő évi Csillagpont szervezése. Amit már tudunk: a következő találkozót 2015. július 21-25. között Tatán rendezzük meg, a téma pedig a Bizalom lesz. Az ősz folyamán megkezdik a munkát a különböző munkacsoportok. Hogy csak egy párat említsünk az ellőttünk álló feladatokból: lelki és kulturális programok megtervezése,logisztikai (szállás, étkezés, eszközbeszerzés stb.) szervezés, forrásteremtés stb. Amennyiben 16 és 35 év közötti fiatal vagy és szeretnél segíteni a 2015.évi Csillagpont szerevezésében, akkor köztünk a helyed!

Bizalompróba

2014. augusztus 07., címkék: csillagpont 2015, bizalom, ifi

Megvan a téma, készül a dizájn. Jegyezze fel mindenki: 2015. július 21-25. között ismét Csillagpont.

Csillagpont projektkoordinátort keresnek

2014. június 23., címkék: pályázat, csillagpont 2015, Pályázat

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala pályázatot hirdet Csillagpont projektkoordinátori állás betöltésére.

Istent keresem

Lk 1,1–25

„De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek,” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink