Akik a nagy nyomorúságból jöttek

2017. június 10., címkék: fodor gusztáv

Beregszászban, a Kárpátaljai Református Egyház Püspöki Hivatalában mutatták be Fodor Gusztáv új könyveit, valamint a Szovjet fogságba hurcolt reformátusok a Kárpát-medencében című tanulmánykötetet is.

Kutatóműhely alakult a kárpátaljai reformátusság történetének szakszerű feltárására

2015. december 03., címkék: narancsik imre kutatói műhely, kárpátaljai reformátusok (kre), évforduló, fodor gusztáv, szabadi istván

Narancsik Imrére, Nagymuzsaly mártír református lelkészére, lapszerkesztőre, történészre, teológiai tanárra emlékeztek a református egyház történetének kutatásával foglalkozó történészek és lelkészek részvételével november 27-én Nagymuzsalyban, ahol sor került a Narancsik Imre Kutatói Műhely alakuló ülésére is.

Téglába zárt szerelem

2014. október 14., címkék: tiszaszentimre, Október a Reformáció hónapja, fodor gusztáv, október a reformáció hónapja, reformátusok lapja, téglamúzeum

„Két lábon áll" a tiszaszentimrei református gyülekezet: megtalálta gyökereit, s tud a múltjából táplálkozni, valamint testvéri közösséget épít, s megtapasztalja a 133. Zsoltár áldásait.

Európa első egyházi pecsétes téglamúzeuma

2013. július 02., címkék: múzeum, fodor gusztáv, megnyitó, tiszaszentimre

Június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján nyílt meg hivatalosan is Európa első és egyetlen  egyházi pecsétes téglamúzeuma Tiszaszentimrén.

Képviselői hálózat épül

2010. szeptember 23., címkék: czibere károly, fodor gusztáv, önkéntesség, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

A Zsinat tanácstermében először találkoztak a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntes képviselői.

Segítség a bajban

2010. július 08., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), Háttér, természeti katasztrófák, fodor gusztáv

"Egy háromgyermekes édesapával beszélgettem, aki elmondta, hogy több generáció munkájának a gyümölcse ment kárba, amikor az árvízben összedőlt a házuk. Annyira el volt keseredve, hogy azt mondta, nem lesz ereje az újrakezdéshez" – mondta a Reformátusok Lapjának adott interjúban a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) igazgatója, Fodor Gusztáv lelkipásztor.

Istent keresem

2Krón 30

„...tartsanak páskát Izráel Istenének, az Úrnak a tiszteletére” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →