Regionális református összefogás

2014. május 21., címkék: heidelbergi káté, mre

Bécsben találkozott május 19-én a magyar, a német és az osztrák reformátusok képviselője, hogy a dél-, közép- és kelet-európai, többségében magyar református egyházak közötti tapasztalatcserét előmozdítsák. Ezúttal az egyház prófétai szerepe a téma.

Ortodoxként mentem, reformátusként jöttem

2013. december 25., címkék: kálvincsillag, interjú, heidelbergi káté

Véletlen folytán akadt a kezébe Mihai Andronénak egy, a reformátori tanokról szóló könyv, amely teljesen megváltoztatta életét. A kolozsvári teológián – a Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulójára rendezett konferencián – arról beszélgettünk a Galacon élő egyetemi tanárral, mit jelent számára a protestantizmus.

Gyűjtik a Heidelbergi Káté új fordításával kapcsolatos észrevételeket

2013. november 19., címkék: felhívás, generális konvent elnöksége (gke), heidelbergi káté

A Generális Konvent Elnöksége 2014. március 31-ig várja a fordítással kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat.

Két új könyv a Heidelbergi Kátéról

2013. október 21., címkék: heidelbergi káté, könyvbemutató

Az új kátékiadást kiegészítő szöveggyűjteményt és egy Karl Barth-tanulmányt jelentetett meg a Kálvin Kiadó.

Hitvallás és tankönyv a Heidelbergi Káté

2013. június 28., címkék: heidelbergi káté, közös zsinat, magyar református egyház, Közös Zsinat

Egyszerre hitvallás és tankönyv, mely felkészít a felnőtt hívő életre. A Magyar Református Egyház június 28-án délelőtt elfogadta a Heidelbergi Káté megújított magyar szövegét. Az alkalomra, a káté mellett, a Kálvin Kiadó megjelentette annak kommentárját, Fekete Károly tollából, valamint egy többnyelvű díszkiadást is. Még aznap délután könyvbemutatót tartottak a Debreceni Református Kollégiumban.

Újdonságok a Heidelbergi Kátéról

2013. június 26., címkék: reformátusok lapja, fekete károly, Közös Zsinat, magyar református egyház, heidelbergi káté, közös zsinat, Fekete Károly

A Heidelbergi Káté magyarázata – Hálaadásra vezető vigasztalás 129 kérdés-feleletben címmel írt kommentárt a 450 éves hitvalláshoz Fekete Károly teológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora. A Kálvin Kiadó által a napokban megjelentetett könyvet június 28-án, a Magyar Református Egyház ünnepi zsinatához kapcsolódó programként mutatják be a cívisvárosban. A szerzővel beszélgettünk.

Megújult a hitvallás

2013. június 19., címkék: heidelbergi káté, közös zsinat, magyar református egyház, Közös Zsinat

Elkészült a Heidelbergi Káté új fordítása. A mai nyelvre igazított szöveget a Magyar Református Egyház részegyházai közösen fogadhatják el Debrecenben.

Közös zsinatra készülődve

2013. május 07., címkék: heidelbergi káté, generális konvent elnöksége, magyar református egyház

A június 28-ra tervezett közös zsinattal kapcsolatos gyakorlati előkészületek megvitatása volt a Kárpát-medencei református egyházvezetők május 6-7-i tanácskozásának kiemelt témája. A Magyar Református Egyház alkotmányozó és törvényhozó testülete Debrecenben ül majd össze.

A Heidelbergi Káté című bestseller

2013. május 07., címkék: heidelbergi káté

Az idén 450. születésnapját ünneplő hitvallás már a kezdetektől óriási népszerűségnek örvendett Magyarországon. Olyannyira, hogy amikor Mária Terézia mindent megtett, hogy kiiktassa a forgalomból, lelkészek és hívek cselhez és trükkhöz folyamodtak, hogy tovább terjesszék a könyvet.

Közeledés...

2013. április 09., címkék: reformátusok lapja, úrvacsora, bogárdi szabó istván, heidelbergi káté, barsi balázs

Adna-e úrvacsorát Barsi Balázs ferences szerzetesnek a dunamelléki református püspök? – ez is kiderült azon a dispután, amelyet Balog Zoltán református lelkipásztor, emberierőforrás-miniszter vezetett Budapesten, a Hold utcai templomban a Protestáns tavasz programján.

Beiktatás és Heidelbergi káté

2013. március 05., címkék: rajnai protestáns egyház, beiktatás, heidelbergi káté

2013. március 3-án a düsseldorfi Johanneskirche szépen felújított templomában, istentisztelet keretében iktatták be a Rajnai Protestáns Egyház újonnan megválasztott lelkészi elnökét, Manfred Rekowskit és több más vezetőjét. A beiktatásra érkezett vendégek a Heidelbergi Kátéról szóló konferencián is részt vettek.

Jámbor Frigyes, a merész kátéalkotó

2013. február 04., címkék: III. Frigyes, heidelbergi káté

Mi reformátusok nem sokkal többet tudunk III. Frigyes pfalzi választófejedelemről, mint hogy ő rendelte meg és állíttatta össze az idén jubileumát ünneplő Heidelbergi Kátét. De ki volt ez a titokzatos uralkodó, aki hite és meggyőződése miatt szembeszegült más fejedelmekkel és saját családjával is?

Hitvallási kiskáté

2013. január 15., címkék: II. helvét hitvallás, hitvallás, heidelbergi káté, apostoli hitvallás

Egyházunk Zsinata határozatban mondta ki, hogy a 2013-as évet a hitvallás évének nyilvánítja, hiszen idén 450 éves a Heidelbergi Káté. Ennek kapcsán megnéztük, hogy mit is jelent maga a hitvallás, milyen hitvallásai vannak a keresztyén egyházaknak, és miért fontos megszületniük?

A Heidelbergi Káté 450 éve

2012. november 15., címkék: történelem, Történelem, 450, xiii. zsinati ciklus 11. ülés, heidelbergi káté

A jövőre 450 éves hitvallásos irat szövegének új fordítása készül az évfordulóra. A Kárpát-medencei reformátusok egységes szöveggel fogadhatják el a most több fordításban is használt Heidelbergi Kátét. A végleges szöveg az MRE Zsinata elé is került, ennek alkalmából Millisits Máté művészettörténész, művelődéstörténész foglalta részletesen össze a Káté múlt évszázadait.

Újra a napirenden a Heidelbergi Káté

2012. november 13., címkék: zsinat, heidelbergi káté, xiii. zsinati ciklus 11. ülés, generális konvent

Ismét a Zsinat elé kerül a jövőre 450 éves hitvallásos irat fordítása, de ezúttal nemcsak egy pontjáról, hanem a teljes szöveg elfogadásáról döntenek majd.

Érvek hálójában – a Heidelbergi Káté

2012. november 12., címkék: heidelbergi káté, zsinat

A Heidelbergi Káté Zsinat elé kerülésének apropójából az alábbiakban nagy vonalakban áttekintjük, hogy mi történt eddig a hitvallás körüli diskurzusban.

A Heidelbergi Káté külföldi és magyar szemmel

2012. október 15., címkék: heidelbergi káté, berekfürdő

Berekfürdőn zajlott október 7-9. között – mintegy felkészülésként a 2013-as ünnepi évfordulóra – az Európában élő református egyháztestek képviselőinek regionális konzultációja. A határokon átívelő ünneplést, illetve a hitvallás jelentőségét kívánta megvilágítani a berekfürdői regionális konzultáció, amelyről két résztvevő: Pólya Katalin, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház delegáltja és Gerrit Jan Beuker, a Niedersachseni Evangélikus-Református Egyház zsinati titkára, Laar városának lelkipásztora számolt be a reformatus.hu-nak.

Egyetlenegy vígasztalásunk

2012. október 15., címkék: konferencia, heidelbergi káté

A biblikus szöveg, a szinte teljesen ökumenikus szellem, a pozitív hangnem miatt ilyen elterjedt még ma is ez nyelvében régi, de örökifjú szöveg. Az Európa rádió összeállítása a Heidelbergi Kátéval foglalkozó nemzetközi konferenciáról.

Kenyértörés?

2012. október 12., címkék: heidelbergi káté, bogárdi szabó istván, interjú

„Eltöröljük vagy meghaladjuk a múltat?″ Szabó István püspök a Heidelbergi Káté nyolcvanadik kérdéséről beszélt a Heti Válasznak.

Konzultáció a Heidelbergi Kátéról

2012. október 01., címkék: berekfürdő, heidelbergi káté, konferencia

2013-ban lesz a Heidelbergi Káté, a reformátusok közös, nemzetközileg is elfogadott hitvallási iratának, szimbólumának 450. évfordulója. Európai partneregyházakkal, valamint az Európai Protestáns Egyházak Közösségében ennek értelmében már konkrét feladatok fogalmazódtak meg a közös emlékezés jegyében. A határokon átívelő ünneplést, illetve a hitvallás jelentőségét kívánja megvilágítani az a regionális konzultáció, amelyre 2012. október 7-11. között kerül sor Berekfürdőn.


Ez történik továbbiak →

Istent keresem

Zsolt 54

„...idegenek támadtak rám, erőszakos emberek törtek életemre...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink