Kecskemét a Múzeumok Éjszakáján

2016. június 21., címkék: kecskemét, reformátusok lapja, múzeumok éjszakája

„Református kecskékről” is hallhatnak a kecskeméti Ráday Múzeumba érkező vendégek a Múzeumok Éjszakáján, amikor számos múzeum, kulturális intézmény, kiállítás ingyenesen látogatható. Az idei programok kiemelt helyszíne Kecskemét, ahol nemcsak a Ráday Múzeum, hanem a helyi református templom és iskola is kitárja kapuit június 25-én. A részletekről Fogarasi Zsuzsát, a Ráday Múzeum igazgatóját kérdeztük.

Passió az arborétumban

2012. május 03., címkék: passió, kecskemét, színház

Hagyományteremtő szándékkal mutatják be június 8-án és 9-én Kecskeméten, az arborétum területén az Újvilág passiót.

Mindent jobban tudnak?

2012. április 17., címkék: konferencia, ifjúság, bács-kiskunsági egyházmegye, kecskemét

„Nemzedékek élnek egymás mellett úgy, hogy nem értik a másikat" – mondta Hegedűs Béla, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese Kecskeméten, árpilis 13-án, a Ráció, generáció, degeneráció című konferencia megnyitóján.

Molnár Mária kiállítás Kecskeméten is

2012. február 10., címkék: kiállítás, molnár mária, kecskemét

  Molnár Mária életéről és szolgálatáról szóló vándorkiállítás Kecskemétre érkezett, a Református Egyházközség Tóth Endre Gyülekezeti termébe. A misszionáriusnő születésnek 125 évfordulójára szervezett tárlaton az egykori diakonissza életét és szolgálatát mutatják be.

Spiritualitás és egészség

2012. február 01., címkék: kórházmisszió, ünnepi istentisztelet, kecskemét

  Húsz éves az Országos Református és 15 éves a kecskeméti Kóházlelkészi-lelkigondozói szolgálat. Ebből az alkalomból tartanak hálaadó istentiszteletet, valamint előadássorozatot spiritualitás és egészség címmel Kecskeméten.

Reformációra emlékező előadássorozat - Kecskemét

2011. október 24., címkék: kecskemét, megemlékezés, reformáció

A Kecskeméti Egyházközség szervezésében Reformációra emlékező kultúrtörténeti előadássorozatra kerül sor október 24-én, 25-én és 26-án.

Teremtés Ünnepe Kecskeméten

2011. szeptember 20., címkék: Gyülekezeti hírek, teremtésvédelem, teremtés hete, kecskemét

Szeptember 25. és október 2. között ünnepeljük a Teremtés Hetét. Ez alkalomból a Kecskeméti Református Egyházközség is programokat szervez.

Lelkészbeiktatás Kecskeméten

2011. január 17., címkék: bogárdi szabó istván, dunamelléki egyházkerület, Gyülekezeti hírek, bács-kiskunsági egyházmegye, kecskemét

Február 5-én iktatják be Kuti Józsefet Kecskemét-keleti egyházrészi lelkipásztori tisztébe. A délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi alkalmon Szabó István dunamelléki püspök szolgál igehirdetéssel.

„Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám...”

2010. április 07., címkék: bogárdi szabó istván, Gyülekezeti hírek, beiktatás, kecskemét

Varga Nándor Kecskemét-nyugati egyházrészi lelkipásztor beiktatása április 17-én, szombaton 15 órakor lesz a Kecskeméti református templomban.

Református focikupa 2010

2010. március 30., címkék: Hírek, kecskemét, refisz, sport, ifjúsági misszió, református oktatás

  Idén a kecskeméti GAMF-pályán kerül sor a REFISZ kispályás labdarúgó kupára április 10-én. A református gyülekezetek ifjúsági csoportjai, közép-, illetve felsőfokú oktatási intézményeink diákjai köréből alakított amatőr – egyesületben nem igazolt játékosokból álló–  csapatok nevezhetnek.

Közelebb került Kálvin a fiatalokhoz – ifjúsági találkozó Kecskeméten

2010. március 29., címkék: Háttér, kecskemét, kálvin jános, kókai géza, ifjúsági nap, drogmisszió

„Van itt valaki, aki ma reggel öt órakor kelt?” – szólt a kérdés a már legalább kétszáz főből álló református ifjakhoz a kecskeméti református templomban.  Néhány kéz a magasba lendült, mire Fodorné Ablonczy Margit, a Dunamelléki Egyházkerületi ifjúsági lelkésze megnyugtatta a szombaton is korán kelő csapatot, hogy Kálvin János egy napja is valahogy így indulhatott.

Hálaadás a 20 éve visszakapott Kollégiumért

2010. március 22., címkék: hálaadás, Gyülekezeti hírek, hálaadó istentiszetelet, református oktatás, kecskemét

1990. március 25-én ünnepi ülésén mondta ki a Kecskeméti Református Egyházközség Presbitériuma az 1948-ban államosított Kollégium újraindítását. A református oktatás újraéledésére és a Kecskeméti Református Kollégium 20 éves fennállására emlékeznek március 27-én délelőtt fél tizenegykor a Kecskeméti Katona József Színházban.

"Post tenebras lux" – Sötétség után fény

2010. március 16., címkék: genf, kálvin jános, ifjúsági nap, Hírek, kecskemét

Genf városának jelmondata volt ez, és ezzel a mondattal indították útjára a Kecskeméti Ifjúsági Találkozó szervezését, amely március 27. -én, "Virágszombaton" lesz.

Megerősítés a szeretetben

2010. március 16., címkék: ifjúsági misszió, adománygyűjtés, Hírek, kecskemét

A Szeretet-Hét javára jótékonysági zenés áhítatot tartanak március 22-én, hétfőn délután öt órakor Kecskeméten az Újkollégium Dísztermében.

"Nyitott ajtó, nyitott könyv, nyitott szív"

2010. március 01., címkék: Gyülekezeti hírek, bibliavasárnap, nőszövetség, kecskemét

Lelki napot tartanak Kecskeméten, a Református Templomban március 6-án, szombaton reggel nyolc órától este nyolc óráig. A programot a Nőszövetség szervezi.

Evangélikus–református teológiai esték

2010. február 26., címkék: Gyülekezeti hírek, kecskemét

A missziók szolgálatába nyerhet bepillantást az, aki elmegy a Kecskeméti Református Egyházközség Tóth Endre termében tartott teológiai estékre, melyek március 2-4-ig, esténként öt órától kezdődnek.

A tanúságtételről – Ökumenikus Imahét Kecskeméten

2010. január 19., címkék: kecskemét, Ökumené, Gyülekezeti hírek, Ökumenikus imahét, ökumenikus imahét, ökumené

„Ti vagytok erre a tanúk.” Ez a vezérgondolata a kecskeméti Ökumenikus Imahét alkalmainak, melyre szeretettel várják az érdeklődőket január 18-tól, hétfőtől január 23-ig, szombatig minden délután öt órától az Evangélikus Templomba.

Ez történik továbbiak →

Istent keresem

Róm 9,14–33

„Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink