„Több lehetne, mint névleges jogalap”

2018. április 12., címkék: minority safe pack

Szerbiában körülbelül 300 000 magyar él, akiknek úgy is segítséget jelent a Minority SafePack eddigi sikere, hogy országuk még nem az Európai Unió tagállama. A magyar kisebbségekről szóló sorozatunk utolsó részében a Vajdaságban élők ellentmondásos helyzetéről beszélgettünk Móricz Árpád bácskossuthfalvi református lelkipásztorral.

„Össze kell, hogy jöjjön!”

2018. március 22., címkék: felvidéki reformátusok, minority safe pack

Felvidéken már hatvanezer ember – ötször többen, mint a Szlovákiából szükséges – írta alá a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést. György András somorjai református lelkész azt mondja, a közhangulat szkeptikus e témában, de a belpolitikai válság miatt adtak egy esélyt a kezdeményezésnek. Az Európai Parlamenttől azt kérik, ha majd írják a törvényt, teremtsenek olyan jogi környezetet az Európai Unióban, amely nemcsak a túlélést engedi, hanem fejlődésre és gyarapodásra is lehetőséget ad.

Mi vagyunk az egymillió!

2018. március 17., címkék: mspi, európai unió, minority safe pack

Még 18 napig írható alá a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés, melynek célja, hogy az Európai Bizottság konkrét jogi szabályozást fogadjon el a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme érdekében. A csatlakozásra buzdítva utánajártunk, miről szól, miért fontos és hogyan érint bennünket a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés.

Minden aláírásnak súlya van

2018. március 06., címkék: kató béla, minority safe pack

Az erdélyi magyarokat sújtó jogbizonytalanság megszűnését várja a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéstől Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az Európai Unió polgáraitól egymillió aláírásnak kell összegyűlnie április 3-ig ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a nemzeti kisebbségek ügyével.

Álljunk ki a kisebbségben élő magyar közösségekért!

2018. február 14., címkék: minority safe pack, európai unió

Nekünk csak egy aláírás, a kisebbségek számára azonban reménysugár a Minority Safe Pack. A Magyarországi Református Egyház elnöksége arra buzdít: csatlakozzunk az európai kisebbségvédelmi kezdeményezéshez.

Ez történik továbbiak →


Istent keresem

2Kor 12,1–10

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink