Isten nem szociális segélyt akar adni, hanem az atyai házba hív

2015. szeptember 30., címkék: országos cigánymissziós találkozó, cigánymisszió

Országos cigánymissziós konferenciát rendezett a református egyház „Megáldottál, megváltottál, Országodba befogadtál!" címmel szeptember 25–27. között, melynek fő témája a testi és a lelki segítségnyújtás kapcsolatának kérdése volt. A Kárpát-medence cigánymissziós gyülekezeteiből több mint százan érkeztek Balatonszárszóra.

„Ahova ember nem menne”

2014. április 15., címkék: imanap az európai romákért, gulácsy lajos, cigánymisszió, országos cigánymissziós találkozó

Tiszaföldvár, Üllő, Kiskunhalas, Szatmárcseke, Budapesten a Hős utca vagy a nyolcadik kerület – csak néhány abból a harminc településből, ahol reformátusok cigánymisszióval foglalkoznak. Az évek óta zajló helyi kezdeményezéseket a Zsinati Missziói Iroda próbálja felkarolni, tavaly őszi ülésén a Zsinat elfogadta a Magyarországi Református Egyház cigánymissziós stratégiáját. A dokumentum három kulcsfogalma – megbékélés, egészség, reménység – köré országos találkozót és imanapot szerveztek idén április 12-én Budapesten.

Istent keresem

2Tim 2,1–13

„...fiam, erősödjél meg a kegyelemben...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →