Mentő és útra bocsátó gyülekezet

2019. március 16., címkék: riport, szentes

Nem csak lelkeket mentenek a szentes-felsőpárti református gyülekezetben: az élelmiszerbankkal együttműködve naponta gyűjtik a kidobásra ítélt, de még fogyasztható élelmiszereket, amelyeket a városban élő nélkülöző családok kapnak meg. Van házi gondozó szolgálatuk, ahol a fizikai segítségen túl a legfontosabb a beszélgetés és a közös imádság. A gyülekezetnek saját zenekara is van, így az istentiszteleteken időnként basszusgitár és dob is megszólal az orgona mellett. Ez utóbbit meg is tapasztalhatják majd azok, akik hallgatják a Kossuth Rádió március 17-i istentisztelet-közvetítését.

A nemzet erőforrásai

2018. április 10., címkék: czibere károly, diakónia, szentes

Az idősek a társadalom szerves részei, a nemzet erőforrásai – hangsúlyozta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a Szentesi Református Idősek Otthonának tízéves jubileumi ünnepségén.

Az önkéntesség népszerűsítését díjazták

2013. december 10., címkék: önkéntesség, nagypál julianna, szentes, kitüntetés

Pro Voluntarius díjat vehetett át Nagypál Julianna, a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola pedagógusa.

Istent keresem

5Móz 6

„Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →