Május 12.: A rákosfalvi templom gyülekezeti terme
2012. május 12., címkék: budapest-rákosfalva, templomépítés, évfordulókNyolcvanhárom éve szentelték fel a rákosfalvi református templomot, amely a templomtér alatt található a gyülekezeti termével elsőként épült meg Budapesten.
Becsületbeli ügy
2011. október 18., címkék: országos perselypénz, badacsonytomaj, templomépítés, dunántúli egyházkerületA Zsinat 2009 novemberi döntése értelmében az október utolsó vasárnapi perselypénzt országosan – négy éven keresztül – egyházunk egy-egy épülő új templomának építésére kell gyűjteni.Idén a badacsonytomaji gyülekezet (Dunántúli Egyházkerület) épülő templomára esett a választás. Az országos adománynak várhatóan itt is hatalmas jelentősége lesz.
Közel vinni az evangéliumot az emberekhez
2011. október 10., címkék: bölcskei gusztáv, debrecen, templomépítésA Debrecenben épülő új templom alapkövét Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök és Kósa Lajos Debrecen polgármestere tette le.
Épül a veresegyházi református iskola
2011. május 17., címkék: templomépítés, veresegyház, felújításMájus 15-én szülők, gyermekek, gyülekezeti tagok és meghívott vendégek töltötték meg a veresegyházi református templomot és a régi parókiából átalakítással és emeletráépítéssel létrehozott iskola udvarát, termeit.
Megnyitják a Miskolc-Felsővárosi református templomot
2010. december 09., címkék: Gyülekezeti hírek, templomépítés, miskolc-felsőváros, tiszáninneni egyházkerületA több mint tíz éve tartó építkezést többek között az is hátráltatta, hogy többször is megkárosították a templomot, számos lopás történt az épületben.
Templomépítő gyülekezet Erdélyben – Hinni kell és cselekedni
2010. december 01., címkék: Határon túl, sepsiszentgyörgy, erdélyi egyházkerület, templomépítés, sepsi egyházmegyeOlyan a templom, mint a közösség hite, amelyből akár több száz évig is élhet a jövendő – vallja Bancea Gábor, Sepsiszentgyörgy új református gyülekezetének lelkésze.
Ez történik továbbiak →
-
05. 21. kedd
Cigánymissziói konzultáció
Budapest, Meöt Székház -
05. 21. kedd
XVII. Pünkösdi Diakóniai Konferencia
Nagykőrös -
05. 23. csütörtök
-
05. 24. péntek
Szeretethíd
Kárpát-medence szerte
