Világimanap a Kárpát-medencében

2018. március 12., címkék: világimanap

Suriname-ért imádkoztak számos közösségben március első péntekén az ökumenikus világimanapon, hálát adva a teremtett világért, és felhívva a figyelmet a teremtésvédelem fontosságára színes, kreatív ökumenikus imaalkalmak keretében. Van, ahol negyedszázados története van az imanapnak, van, ahol most szervezték meg először. Az eseményre készülődés, a témaország ételeinek elkészítése, kultúrájának megismerése mindenütt közösségteremtő erő – erről tanúskodnak a vilagimanap.hu oldalra feltöltött képes beszámolók, amelyekből rövid válogatást közlünk.

Együtt imádkozik a világ pénteken

2018. február 26., címkék: világimanap

„Mindaz, amit Isten alkotott, nagyon jó!" – március 2-án, pénteken tartják országszerte az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a suriname-i keresztyén nők készítették el.

Kubáért imádkozunk

2016. február 19., címkék: világimanap, reformátusok lapja, kuba

Tavaly a Bahamák csodálatos szigetvilága, idén Kuba a március első péntekén, március 4-én megtartandó ökumenikus világimanap témája. A kubai keresztyén asszonyok által összeállított tematikát január 30-án mutatták be az érdeklődőknek Budapesten, a Deák téri evangélikus gyülekezeti teremben.

Istent keresem

Zak 10

„Kérjetek esőt az Úrtól a tavaszi eső idején!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →