Ötödfélszáz éves a Második Helvét Hitvallás

2016. március 29., kedd

Hitvallások akkor – és csak akkor – születtek és születnek, ha volt és ha van élő hit, amely igazzá tesz Isten előtt. A konfirmációs káték és jól felkészült hitoktatóink megtanították: református egyházunknak két hitvallási irata van, a Heidelbergi Káté és a Második Helvét Hitvallás. Az előbbinek az első kérdés-feleletét még elmondjuk a konfirmációs fogadalom részeként. De a további kérdésekkel és válaszokkal, valamint az utóbbival napjainkban csak a jövő lelkipásztorai találkoznak a lelkészképzés során. Egyéni csendességben, presbiteri vagy gyülekezeti közösségben, konferenciákon nem vesszük elő. Pedig nem a hitvallásnak lenne erre szüksége. Nekünk.

A hitvallás születése

A Második Helvét Hitvallás szerzője Bullinger Henrik (1504–1575) zürichi lelkipásztor volt. A hitvallást már 1562-ben – súlyos betegség ter­he alatt – megírta, egyfajta lelki-hitbeli végrendeletként. 1566-ban (az idén négyszázötven esztendeje) a svájci kantonok szövetsége közös, mintegy nemzeti hitvallásként fogadta el: ezért nevezik helvétnek. Ekkor, 1566. március 1-jén „aláírták Krisztus minden svájci egyházának lelkipásztorai, akik Zürichben, Bernben, Schaffhausenben, Szent Gallenben, Churban és a szövetséges kantonokban az Alpokon innen és túl, Mühlhausenben és Biehlben szolgálnak, és akikhez csatlakoztak a genfi egyház lelkipásztorai”.

Európa református egyházai szin­te azonnal csatlakoztak a nyilatkozathoz: 1566-ban Skócia, 1567-ben a debreceni zsinat. (Utóbbinak jövőre, 2017-ben lesz a 450. évfordulója.) Néhány éven belül Lengyelország, Franciaország, több német tartomány reformátussága, helvét, illetve kálvini irányú egyháza is hasonlóképpen döntött. Bennünket, magyar reformátusokat 1881-ig hivatalosan „helvét hitvallású evangélikusoknak” neveztek.

A márciusi döntést, a közösségi döntést tekintjük a hitvallás születési dátumának. Szövege a Kálvin Kiadó 2010-ben megjelent, A Heidelbergi Káté és a Második Helvét Hitvallás című kötetében olvasható. A Heidelbergi Káté új fordítása azóta már elkészült, és külön füzetben a rendelkezésünkre áll. A Második Helvét Hitvallás új fordítású szövege hamarosan megjelenik. A két szöveg a reformatus.hu honlap Egyházunk rovatában is elérhető.

A hitvallás bevezetőjében Nagy Barna volt sárospataki professzor a hitvallásról a következő meghatározást adja: „Az egyházi hitvallás Istennek a Jézus Krisztusban a Szentlélek által egyszer s mindenkorra kijelentett, és hitelesen egyedül a Szentírásban tanúsított Igéjéből nyert hitismeret, melyet Krisztus egyetemes egyházának egyik része egy sajátos történeti helyzetben közmegegyezéssel megállapít, elfogad, és jobb okulásig – a Szentírás tekintélyének a feltétele alatt – mérvadónak nyilvánít.”

A hitvallás felosztása

Nem többkötetes hittani kézikönyv. A harminc fejezet a fent említett kiadványban bő kilencven lap. A hangsúlyok a reformáció kora vitatott tételeire esnek, de az egyetemes keresztyén hit alapvető igazságait is megfogalmazza, újrafogalmazza.

Református sajátosság, hogy az első két fejezet a Szentírásról és a Szentírás magyarázásáról, értelmezéséről szól.

Az irat a harmadiktól a tizedik fejezetig a Szentháromság-tant, a teremtést, a gondviselést, Isten imádását, a bűnesetet, a szabad akaratot és Isten eleve elrendelésének a kérdéseit taglalja.

A tizenegyediktől a tizenhatodik fejezetig Jézus Krisztusról, a világ egyedüli Megváltójáról, a megtérésről, a hívők valóságos megigazulásáról, a hit és a jócselekedetek kapcsolatáról van szó.

A tizenhetediktől a harmincadik fejezetig Isten egyetemes egyházáról, az egyház szolgáiról és intézményeiről, a sákramentumokról, az egyházi alkalmakról, ünnepekről és a böjtről, a hitoktatásról, a házasságról, a temetésről, az egyház javairól és a világi felsőbbségről tanít a dokumentum.

A hitvallás függelékként közli még a minden keresztyén felekezet által elfogadott négy óegyházi hitvallás szövegét: a 325-ben született niceai, a 381-ben íródott konstantinápolyi, valamint a 431-ben elfogadott efézusi és a 451-ben kelt kalcedoni hitvallást. Tartalmazza még az Athanasius egyházatya nevéhez kapcsolt, de valószínűleg később keletkezett Athanasi­us-féle hitvallás szövegét (Symbolum Quicun­q­ue) is. Mindegyik megérdemelne egy-egy önálló tanulmányt.

A magyarázó jegyzetek közel negyven ókori és középkori tévtanítást sorolnak fel, amelyektől a dokumentum elhatárolódik. Ezzel is igazolva, hogy a református egyház a maga részéről is az egyetemes keresztyén hit méltó örököse.

Isten egyháza és annak egyetlen feje

Az Isten közönséges – értsd: egyetemes – és szent egyháza és annak egyetlen feje. Ezt a címet viseli a hitvallás tizenhetedik. fejezete. Néhány rövid idézet belőle: „az egyház a híveknek a világból elhívott vagy egybegyűjtött serege, minden szentek egyessége, azoké tudniillik, akik az igaz Istent az Ige és a Szentlélek által a megváltó Krisztusban igazán megismerik, és helyesen tisztelik… Ezekre kell értenünk az Apostoli Hitvallás cikkelyét: Hiszek egy, közönséges (=egyetemes) keresztyén anyaszentegyházat. Csak egy anyaszentegyház van, mert egyetemes, és kiterjed a világ minden részére és minden időre, és sem helyhez, sem időhöz nincs kötve.

Szétválik ugyan az egyház különféle részekre vagy megjelenési formákra a benne lévő tagok különböző állapota miatt. Az egyik a hadakozó (=küzdő) egyház, a másik a diadalmaskodó egyház. Amaz a földön hadakozik és küzd a testtel, a világgal, a világ fejedelmével – az ördöggel, a bűnnel és a halállal. Ez pedig a hadi szolgálatból már elbocsátva, a mennyben ül diadalt a már legyőzött ellenségein…

A földön hadakozó egyház sok-sok részegyházból áll, ezek azonban valamennyien a közönséges (=egyetemes) anyaszentegyház egységébe tartoznak.”

Az egyház az élő Isten háza, Krisztus teste. Szűz és Krisztus jegyese. Tagjai egy ország polgárai. Mindig volt és mindig lesz anyaszentegyház. Egyedül Krisztus a feje, ő az egyetlen pásztora. Csak egyetlen anyaszentegyház van minden időben. Isten egyházán kívül nincsen üdvösség. És egy kemény tétel: nem mindenki az egyházból való, aki az egyházban van.

Az egyházról mondja ugyanebben a fejezetben a Második Helvét Hitvallás ezeket a megdöbbentő szavakat már 1562–1566-ban is: „az egyház némelykor kihaltnak látszik”.

Egyetemesség és türelem

Az evangéliumról szóló tizenharmadik fejezetben finom elutasítást olvasunk az ébredező és erősödő ellenreformáció által megfogalmazott „hitújítás” vádjával szemben: „Az evangéliumi tanítás nem új, hanem a legrégibb tanítás. – Az evangéliumi tanítás, amikor először hirdette azt Krisztus, új tanításnak látszott, valójában nemcsak régi volt, hanem régibb mindenféle tanításnál a világon. Isten ugyanis öröktől fogva elhatározta, hogy a világot Krisztus által tartja meg, és az evangélium által ezt az ő örök végzését és tanácsát jelentette ki a világnak. Ebből világos, hogy az evangéliumi vallás és tanítás minden múlt, jelen és jövendő tanítás között a legrégibb. Ezért mondjuk, hogy mindazok szégyenletesen tévelyegnek, akik azt állítják, hogy az evangéliumi tanítás és vallás csak napjainkban keletkezett, és alig harminc éves.”

Az elhatárolódás világos. Bibliai alapozású és egyértelmű. Ugyanakkor azonban „az egyház egysége és igazsága nem a külső szertartásokban áll, nehogy meggondolatlanul szakadásokat támasszunk vagy melengessünk az egyházban. Az egyetemes keresztyén hit nem emberi törvényekben szállt reánk, hanem a Szentírásban…” – figyelmeztet a tizenhetedik fejezet.

A végén már csak egyetlen gondolatot idéznék a hitvallás előszavából: „Mindenki előtt pedig ünnepélyesen kijelentjük, hogy mindig készen vagyunk, ha bárki kívánja, mindazt, amit itt röviden előadtunk, bővebben kifejteni, és azoknak, akik Isten Igéjéből jobbra tanítanának, köszönetünk nyilvánításával engedni, és hozzájuk igazodni az Úrban, akinek dicséret és dicsőség.”

Korábbi, kortárs és későbbi hitvallások valahol mindig megfogalmazzák: aki mást tanít, átkozott legyen. A Második Helvét Hitvallás a Szentírásra alapozott jobbra tanítást köszönettel fogadja.

Ezért jó reformátusként hinni, reformátusként másokért élni.

Márkus Mihály, fotó: Kalocsai Richárd

A szerző nyugalmazott dunántúli református püspök. Az írás megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.



Istent keresem

ApCsel 22,1–21

"Ő pedig ezt mondta nekem: Atyáink Istene választott ki téged,..." tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink