Reformátusok a migráció keltette félelmek ellen

2016. október 13., csütörtök

Görögországba látogatott a REV Európa nyolcfős menekültügyi munkacsoportja, hogy a helyi reformátusokat támogatásáról biztosítsa, és a kontinens migráció okozta egyre súlyosabb társadalmi, szellemi és lelki kríziséről tanácskozzon.

Szolidaritás és közös tanúségtétel

A Református Egyházak Világközösségének (REV) Európai Területi Bizottsága februári ülésén döntött arról, hogy munkacsoportot hoz létre kimondottan a migrációs válság teológiai értékelésére, illetve a tagegyházak közötti eszmecsere és együttműködés előmozdítására. A munkacsoport májusban a budapesti menekültügyi konzultáció keretében tartotta első ülését, ahol munkájának hangsúlyairól is döntött. A REV Európa vezetőtestülete, amelyik korábban is összefogásra, tapasztalatcserére és nem utolsó sorban hiteles teológiai munkára buzdította a tagegyházakat, valamint óva intett a politikai érdekek kiszolgálásától, skót, német, olasz, magyar és görög tagokat kért fel az együttműködésre.

A munkacsoport kiemelt figyelmet fordít a keresztyén-muszlim kapcsolatok teológiai és társadalmi kérdéseinek közös megvitatására és a közel-keleti egyházakkal és egyházi szervezetekkel való együttműködésre. A csoport feladata, hogy az európai református egyházvezetőket teológiai reflexiókkal segítse, biztosítsa a kommunikációt a tagegyházak között, elérhetővé tegye az egyházi menekültmunka jó gyakorlatait és a menekültek fogadásában élen járó tagegyházait támogassa. Utóbbi motiválta az október 10. és 13. közötti görögországi látogatást is, amelynek célja a görög reformátusok melletti szolidaritás kifejezése, egyben helyzetfelmérés volt a sokszoros válság sújtotta országban.  

Súlyosbodó, de nem reménytelen helyzet

Az ENSZ menekültügyi biztosságának legfrissebb adatai szerint Görögországba idén is mintegy 168 000 menekült érkezett a háború és krízis sújtotta országokból, a Törökországgal kötött, a munkacsoport által egyébként kétesnek minősített megállapodás ellenére. Csaknem felük a szíriai polgárháború elől menekül, 45 százalékuk Afganisztánból, Irakból, Iránból vagy Pakisztánból származik. A februári határzár miatt a menekültek túlnyomó többsége Görögországban reked és a menekülteket segítő szervezetek, köztük az egyházi missziók a családegyesítésben és az egyre gyorsuló ütemben működő áttelepítési mechanizmusban („kvótarendszer”), azaz a többi EU-s tagállam szolidáris felelősségvállalásában látják az egyetlen legális lehetőséget, hogy a védelemre szoruló emberek menedékre leljenek Európában.

A menekültmisszió munkatársai 60 000 főre teszik a menedékkérők számát, és azzal számolnak, hogy akár 40 000 közülük tartósan Görögországban marad, akármennyire is szeretnének Nyugat-Európába eljutni. De mindez találgatás, a menekültek túlnyomó zöme csak köztes állomásként tekint a görög tartózkodásra, ahonnan keresik a továbbjutás lehetőségét az „igazi” Európába. A helyi önkéntesek mégis egyöntetűen arra esküsznek, hogy a kapcsolatépítést, a támogatást, a „kulturális ozmózist” a lehető leghamarabb el kell kezdeni. Legfeljebb majd Portugália, Franciaország, vagy a meglepő módon legtöbbet emlegetett Románia, mint célország látja hasznát az idejekorán elkezdett integrációnak. A határok lezárása ugyanakkor nyilvánvalóan az embercsempészek kezére játszik, ami jelentősen megnehezíti a menekülők nyomon követését és még kiszolgáltatottabbakká teszi őket.

A helyi reformátusok beszámolója szerint a görög társadalomban mégsem növekedett számottevően az idegenellenesség, dacára az ország eleve kritikus gazdasági és társadalmi helyzetének, a neonáciként minősített bevándorlásellenes párt támogatottsága nem éri el a 10 százalékot sem. A félelem és bizonytalanság ugyanakkor tapintható, még gyülekezeti tagok között is, főként a tömeges bevándorlás kulturális és vallási következményei miatt. Az iszlámtól való félelem nyilvánvaló, amivel a helyi reformátusok tudatosan szembe is néznek.  

Menekültprogramjaik egyik fő törekvése, Athénban éppúgy, mint a munkacsoport által felkeresett északi városokban, hogy a lakhatási programjukban gondozott különösen is kiszolgáltatott anyák és gyermekeik számára a családegyesítés jogi folyamatát egyengessék az időközben már Nyugat-Európába érkezett apákkal, és a legális utak, így az EU-n belüli áttelepítés igénybevételére biztassák a menekülteket. Alexandra Nikolara, a helyi reformátusok (ECG) menekültügyi referense, egyben a tanácskozásnak helyt adó Katerini gyülekezet munkatársa általánosságban lesújtónak nevezte a menekültek helyzetét, még ha nem is hasonlította lágerekhez a menekülttáborokat, mint azt az egyház főtitkára, Dimitrios Boukis egy korábbi interjújában tette.  

Holisztikus megközelítés, tanúságtétel és kulturális közvetítés rugalmas keretek között

A görög reformátusok – javarészt külföldi testvéregyházak támogatásának köszönhetően – komoly munkát végeznek a menekültek ellátásában, még ha tömegeket nem is képesek elérni. Az integráció kapcsán megközelítésük sokrétű, a leginkább rászoruló menekülteket egyaránt támogatják rövid és hosszabb távon. Kiemelkedő és példaszerű a tanácskozásnak is helyt adó Katerini városában élő gyülekezetük szolgálata.

Alexandra elmondta, hogy menekültkrízis kezdetétől fogva gyakorolták a felebaráti szeretetet, különösen a határok fokozatos lezárását követően. A kritikus helyzetben először csak ételt és ruhát osztottak, hetente kétszer keresték fel a spontán kialakított, méltán elhíresült tábort Idomeni városa környékén. Ebből nőtt ki a Nehémiás nevű átfogó integrációs-missziói program, aminek a humanitárius segítségnyújtáson túl része a lakhatási program, a görög és angol nyelvtanítás, a tanoda program, valamint orvosi és mentálhigiénés ellátás.

Az immár hét munkatárssal működő projekt keretében élelmiszerbankot tartanak fent, ruhaosztással egybekötve, amelyet 2012-ben, a gazdasági krízis idején a görög lakosság támogatására indítottak el. Élelemmel és ruházattal látják el a fenntartható lakhatási programjukban résztvevő mintegy 55 különösen rászoruló menedékkérőt, elsősorban egyedülálló fiatal anyákat és gyermekeiket, akiket a menekülttáborokból költöztetnek ki, szorosan együttműködve az ENSZ menekültügyi biztosságának helyi irodájával. Tizenegy házat üzemeltetnek pillanatnyilag, de céljuk, hogy húszra növeljék az általuk fenntartott menedékek számát. Szociális munkások, tanárok, jogászok és tolmácsok segítik a munkájukat és nagy számban csatlakoznak hozzájuk önkéntesek. 

„Isten megérintette az életünket a menekültek által, akiket befogadtunk. A Krisztus melletti tanúságtétel szükségszerű következménye, hogy ezekhez a kiszolgáltatott, mentálisan és fizikálisan is meggyötört emberekhez fordulunk. Megértjük az iszlámtól való félelmet, ami gyülekezeteinkben is jelen van, de saját pozitív tapasztalatunk és Istenbe vetett bizalmunk erősebb. Tanúságot teszünk a hitünkről a szolgálatunk során, sokszor szekularizált muszlimoknak is” – leplezte le az ECG hagyományosan legjelentősebb és ma is legnagyobb gyülekezetének lelkésze motivációját. Yianni Yftanadis lelkipásztor  emlékeztetett arra is, hogy a görög reformátusok egy része maga is menekültként érkezett Kis-Ázsiából. A lelkész szerint a probléma nem a muszlimokkal van, hanem velünk, keresztyénekkel, akik hajlandóak vagyunk feladni krisztusi küldetésünket és teret engedni a gyűlöletnek. Ez vezet identitásvesztéshez, pedig „erőnk éppen abban áll, hogy félelem nélkül tudunk együtt élni más vallású és más kultúrájú emberekkel, tanúskodni hitünkről és emberségesnek lenni” – tette hozzá a mintegy 500 tagot számláló gyülekezet lelkésze.

A gyülekezet most egy non-profit szervezet létrehozására készül, ami hatékonyabbá teszi majd a menekülttáborokkal és az ENSZ helyi képviseletével való együttműködést, valamint fontos lépést jelent a közösség céljának megvalósításában, hogy egyszerre 100 menedékkérő számára biztosítsanak biztonságos és békés környezetet, fizikai és lelki szükségleteiket hozzáértő módon kezeljék.

Az Idomeni táborhoz közeli kétezer lelket számlaló Mylotopos gyülekezete, a Kateriniek példáját követve indította el diakóniai programjait a menekülttáborban. Élelmiszercsomagok és ruházat kiosztásával kezdték, majd saját forrásaikból indítottak lakhatási programot a településen, részben az egyházi ingatlanokat használva, részben újakat építve, immár testvéregyházak támogatásával. 16 lakójuk nagy része az áttelepítési program keretében időközben Spanyolországba, Franciaországba és Romániába költözött. A kisebbségként élő református gyülekezet gondnoka azt állította, hogy az Iszlám Állam által üldözött muszlim családokkal való munka gyökeresen megváltoztatta a helyi közösséget és magát az egyházat, növelte a gyülekezeti tagok elkötelezettségét és megújította az istentiszteleti életet.

A menekültek befogadása esély a keresztyén közösség megújulására

Meletis Meletiadis, az ECG zsinatának moderátora a Thasszalonik-i gyülekezetben találkozott a küldöttséggel. A táborokban uralkodó áldatlan állapotok láttán kezdeményezte annak idején, hogy gyülekezetek humanitárius segítséggel, élelemmel és ruházattal, internetkapcsolattal, alapvető szolgáltatásokkal segítsék a táborlakól mindennapi életét. „A tábor a legrosszabb és legembertelenebb megoldás” – hangsúlyozta. Éppen ezért tartotta fontosnak azt, hogy a gyülekezetek önkéntesei a személyes kapcsolatot is keressék a táborok lakóival, szakítsanak időt beszélgetésekre, a kiszolgáltatott emberek történeteinek meghallgatására, mert ez egyben a kölcsönös bizalmatlanság és félelem meghaladásának, a tanúságtételnek és a kulturális közvetítésnek, egyáltalán a krisztusi irgalom gyakorlásának leghatékonyabb formája is egyben.

A moderátor elmesélte, hogy amerikai tanulmányai után egy kis gyülekezetbe tért haza, amelynek 25 idős tagja az idők folyamán bezárkózott és kialakított egyfajta „kisebbségi mentalitást”. Abban az időben a muszlim örmény menekültek áradata keltett félelmet a gyülekezeti tagokban, de végeredményben a fiatal, vallásukat amúgy nem gyakorló örmények „átvették” a gyülekezet felett az irányítást, sokan megkeresztelkedtek és azóta is oszlopos tagjai a közösségnek. „Ki merem jelenteni, hogy a muszlim menekültek érkezése elsősorban nem probléma, hanem esély az új kezdetre, a megújulásra a szeretet jegyében, ami kiűzi a félelmet” – kockáztatta meg a moderátor.

A menekültek közötti szolgálat motivációja mégsem elsősorban a keresztyén közösségek megelevenedése, hanem az állam és vallási szervezetek közötti erősödő együttműködés a szekularizált környezetben is, amelyről több nyugati-európai delegált is beszámolt. Krisztus szeretetéről tanúskodni megkerülhetetlen felelőssége a keresztyéneknek a kontinensen. A moderátor megerősítette a korábban is hallott vélekedést, miszerint a keresztyének nem adhatják fel az evangélium megélését, nem tagadhatják meg a szeretet által munkálkodó hit cselekedeteit, ezzel keresztyén identitásukat csak azért, mert félnek más kultúrájú és más vallású emberektől.

A gyülekezet 35 éve működő ingyenkonyháján is egyre több a menekült a helyi hajléktalanok mellett. A diakónia egyben a kapcsolatépítést is szolgálja, a kultúrák közötti közvetítést és a konfliktuskezelést – mondta a szolgálatot vezető Antonis Sakellarou, a számos önkéntes presbiterek egyike, akivel a delegáció konzultált.

A Görög Református Egyház a legidősebb protestáns felekezet Görögországban, amelyet Athéni Görög Presbiteriánus Egyházként alapítottak meg 1858-ban. Néhány évvel később, 1870-ben a presbiteriánus misszió eredményeként egy második, kongregacionalista gyökerű presbiteriánus egyház jött létre, amelynek gyülekezetei Kis-Ázsiában és a török fennhatóság alatt Pontosz vidékén voltak. Utóbbi közösség az örmény népírtás idejében maga is üldöztetést szenvedett a törököktől, átmenetileg Szíriában talált menedéket, majd Görögország északi városaiban, elsősorban Kateriniben telepedett le. A gyülekezetek idős tagjainak még személyes emlékei vannak a szíriai száműzetésről, ami a javarészt ma is meghatározza szíriai menedékkérőkhöz való viszonyukat. A két egyház a kezdetektől szoros közösséget alkotott, közös eredetük az Amerikai Missziós Tanácsra vezethető vissza. 1927-ben, pár évvel az 1922-es „görög tragédia" után, amikor milliók kényszerültek menekülni a török állam elől, a két presbiteriánus egyház egyesült és felvette mai nevét. Az ECG a református egyházak családjának tagja, presbiteriánus-kongregacionalista egyházszervezete 33 gyülekezetben 5000 tagot számlál, mintegy 30 lelkész szolgálatával. Méretéhez képest az ECG jelentős diakóniai szolgálatot tart fent: számos gyermek- és ifjúsági tábort, kábítószerfüggő emberek számára két rehabilitációs központot, 1994 óta pedig Athénban a menekültek számára egy nyelvoktató központot tart fenn. Az egyház programot és menhelyet működtet az emberkereskedelem áldozatainak gondozására is, valamint a két görögországi protestáns idősek otthona egyik fenntartója. Az egyház kezdetektől tagja a Református Egyházak Világközösségének (a korábbi Református Világszövetségnek) és alapító tagja az Egyházak Világtanácsának, az Európai Egyházak Konferenciájának, valamint az Európai Protestáns Egyházak Közösségének.

Teológiai reflexió a közös tanúságtételért, szolidaritás és eszmecsere a közel-keleti egyházakkal 

Az európai reformátusok már egy éve levélben fordultak az Európai Parlament elnökéhez, közös európai megoldást sürgetve és együttműködésüket felajánlva. „Csalódottsággal tölt el minket, hogy az Európai Unió államai évek óta nem mutatnak hajlandóságot az együttműködésre, ehelyett csupán a Földközi-tenger menti országok egyéni problémájaként tekintenek a helyzetre. Aggodalommal tölt el minket, ahogy egyes politikai vezetők napjainkban is a menekültekhez viszonyulnak, akiknek tettei nem a befogadásról szólnak és nyelvezetükben nem az emberség tükröződik” – fogalmazott tavaly szeptemberben a REV Európa vezetőtestülete.

A vezetőtestület az európai tagegyházak közös döntését követően hozta létre a munkacsoportot, amely április óta intenzív egyeztetést folytat azokkal az egyházakkal, amelyek kapcsolatba kerülnek menekültekkel. A budapesti tanácskozás és a mostani látogatás tapasztalata alapján a munkacsoport hamarosan állásfoglalással és buzdítással fordul a tagegyházakhoz azzal kifejezett céllal, hogy az eddigi megnyilvánulások és teológiai állásfoglalás alapján megfogalmazzák közös válaszukat a migrációs helyzetre, tanúságtételükben és együttműködésükben konszenzusra jussanak, és 2017 júniusában, a REV sorra kerülő nagygyűlésének keretében más világrégiókra, elsősorban is a közel-keleti egyházakra is kiterjesszék együttműködésüket. Utóbbiakkal már megtörtént a kapcsolatfelvétel és az egyeztetés kimondottan migrációs kérdésekben, különös tekintettel az európai keresztyén válaszok közvetlen és közvetett hatásairól a közel-keleti keresztyének életére.

A munkacsoport eltökélt abban, hogy az európai református egyházvezetők jövő márciusi találkozójáig a teológiai konszenzuson túl a keresztény-muszlim együttélés kapcsán lelkésztovábbképzési tanmenetet dolgozzon ki, internetes forrásokat tegyen elérhetővé és a sikeres gyakorlatokat megismertesse, hogy ezzel is előmozdítsa az egyházi döntéshozók felkészültségét ebben a kényes kérdésben, mandátuma értelmében.

A munkacsoport felkért és delegált tagjai: Dr. Joshua Ralston, Skót Egyház; Martin Engels, Német Református Szövetség; Kanizsai Dóra, Magyarországi Református Egyház; Francesco Sciotto, Valdens Egyház; Emanuel Furbacken, Svédországi Egyesülő Egyház; Alexandra Nikolara, Görögországi Református Egyház. A munkacsoportot a REV Európa al-elnökeiként Martina Wasserloos Strunk és Ódor Balázs koordinálják.

Külügyi Iroda/Ódor Balázs


Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Mk 11,20–26

„...hiszi, hogy amit mond, az megtörténik...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink