Soha nem felejtem el azt a napot, amikor 2006 augusztusában Szepesség-járásunk során a kicsiny, de ékszerdoboz-szépségű szepesszombati belvárosban, minden előzetes vásárlási szándék nélkül, bekukkantottunk egy aprócska régiségboltba, egy igazi – Dickensszel szólva – ódon ritkaságok boltjába. S ott szinte azonnal a szemembe ötlött egy alapos, gyöngéd tisztításra szoruló, de még így is szépséges, ezüstözött gyertyatartó, amely egy papi hagyatékból került a boltocska kincsei közé. Amikor alaposan megnéztem, észrevettem, hogy szárának legfőbb ékessége egy finoman kanyargó íriszminta. Ezzel el is dőlt, hogy – szerencsére kirándulásunk utolsó napja volt ez – maradék szlovák koronáinkon megvesszük ezt a ritka szépségű „fényhozót”. Éspedig éppen az íriszek miatt, legközelebbi, 1982-ben meghalt, nagyenyedi születésű költő barátom, Jékely Zoltán tiszteletére, az ő egyik, rövidségében is örök értékű versére emlékezve:
Hódolat egy szál írisz előtt
„Így virult, mesélték, születésem kora-nyárba nyíló hajnalán: bársony oltár sárga-selymű mélyben! Ahányszor elétérdelve nézem, kilép onnan fiatal anyám.” (Jékely Zoltán)
A gyertyatartót azután évente csak a sátoros ünnepek idején tettem ki, óvatosan restaurált-megszépült állapotában a nappalink patinás, nagyjából százhúsz éves asztalára. Ez a számunkra mindmáig fontos és szeretett bútordarab 1977. december harmincadikán, amikor apósom, Szabó Andor a bihari Hencidán összeesketett bennünket, az ottani parókia belső szobájában az úrasztala szerepét töltötte be. Az akkori, dermesztő hidegben, meleg kabátok és fűtés híján, nem tarthattuk a szertartást a szívünknek oly kedves templomban.
A gyertyatartó a velünk töltött hosszú évek alatt otthonunk megbecsült lelki értéke lett. 2023 nyarán mégis úgy döntöttünk, hogy nyári partiumi kirándulásaink egyikén elvisszük ajándékba az Érmelléki Református Egyházmegye egyik, az Árpád-korban, a XII–XIII. század fordulóján épült román stílusú templomába, Vedresábrányba, ahol korábban is jártunk már, s Botos Júlia lelkész asszonnyal és családjával barátságot kötöttünk. Ábrány a XVI. század közepén válhatott reformátussá, a gyülekezet legkorábbi ismert lelkipásztora Zólyomi Sámuel volt, 1613-ban. 2011–2013 között szakszerű kutatások alapján lezajlott a templom középkori maradványai egy részének feltárása, a déli kapué, az ablakoké, a szentségtartó fülkéé, a lépcsőfeljáróé, a karzatfülkéké és néhány faliképrészleté.
2013-ban a templom teljes bútorzata is megújult, köztük az úrasztala. S ezen az úrasztalán a 2024-es esztendő februárjában tartott imahéten a templomot ábrázoló grafika és egy virágcsokor mellett már ott állt a mi szerény ajándék gyertyatartónk. Amellyel nem csupán a Partium (ahol nekem is számos ősöm élt) iránti erős kötődésünket igyekeztünk kifejezni. Hanem azt is, hogy tisztelettel és szeretettel emlékezünk meg Botos Júlia nagytiszteletű asszony egyik elődjéről, férjem apai dédapjáról, K. Szabó Józsefről, aki e falak között, ebben a gyülekezetben szolgált 1889-től 1917-ig. Így tehát egy, korábban a Felvidéken fényt árasztó gyertyatartó most Ady Endre pátriájában, az Érmelléken talált otthonra.
