Világnézet 06.16.

Kicsiben megélni, együtt formálódni

Mindannyian Isten küldetésének részesei vagyunk, amelyet a cigány közösségekkel együtt kell végeznünk – állapította meg Pena-Sztojka Szabina lelkipásztor a cigánymisszió legfőbb küldetéséről. Mit ad az evangélium a cigányságnak? Mit tanulhatunk a roma közösségektől? Ezekről a kérdésekről is beszélgetett az Országos Református Cigánymisszió vezetőjével Molnár Ambrus a Világ/nézet legutóbbi adásában.

Tovább a cikkhez
zwingli

Zwingli, a zürichi reformer

A zürichi lelkipásztor, Ulrich Zwingli ismertsége két kortársa, Luther és Kálvin tevékenysége miatt háttérbe szorult. A két említett reformátor hatása vitathatatlanul nagyobb, mint Zwinglié, ő viszont komoly befolyást gyakorolt a reformáció tanainak elterjesztésével, különösen Svájc keleti részén.

Tovább a cikkhez
kéri_andrás_irie_maffia_fotó_sebestyén_lászló_1

Világi zenekarban keresztyénként

– Az én világomban a keresztyénség nem egy „szexi” dolog – mondja Kéri András, az Irie Maffia énekese. A zenész közel tíz évvel ezelőtt jelentkezett be jegyesoktatásra a monori gyülekezetbe, és ott is ragadt. Megtérésére folyamatként gondol, ami még most is tart, mindenesetre már presbiterként szolgálja a közösségét. A hit nyújtotta biztos talajról, zenész létről és apaságról beszélgettünk az előadóval.

Tovább a cikkhez
Fekete Csaba - f.: Zelenka Attila

A lélek igénye az állandó és változó gyakorlat

Egymaga pótol egy kisebb kutatóintézetet – vélekednek Fekete Csaba könyvtárosról régi kollégái. E szakma, azon belül az egyházi könyvtárak kiemelkedő személyisége immár fél évszázada megszakítás nélkül dolgozik a Debreceni Református Kollégiumban, az 1990-es évek óta jelentős részben kutatásainak élhet. Ő „a református egyház talán utolsó polihisztora”, mint a Tiszántúli Református Egyházkerület nyugalmazott gyűjteményi igazgatója, G. Szabó Botond mondta róla.

Tovább a cikkhez
beregdaroc-het-csillag-foto-zelenka-attila

A gyermektáborokon túl

Új sorozatunkban a Magyarországi Református Egyház vagy valamelyik egyházkerület fenntartásában működő üdülők közül mutatunk be néhányat. Elsőként az ukrán határ mellett fekvő kis falu, Beregdaróc református szálláshelyét, a Hét Csillag Üdülő és Konferencia-központot ismerhetik meg olvasóink Deák-Király Györgyi ügyvezető, Katona Ilona turisztikai szakértő és Deák Attila csoportvezető segítségével.

Tovább a cikkhez
Nyeste András, Derna, fő utca - 2023.09. (f.Borsa Miklós)

„Mindent felülír, amikor valakit élve sikerül kimentenünk”

Néhány napi hideg élelem, száraz ruha és egyéb alapvető dolgok – ezek találhatók Nyeste András kutató-mentő készenléti táskájában. A hivatása szerint tűzvédelmi mérnök önkéntesként az elmúlt tizenegy évben sokfelé segített már bajtársaival hazai és külföldi kárhelyszíneken: hajóbalesetnél, árvíznél, földrengésnél. Volt, hogy csak a bokája és lábfeje látszott ki a romok alól. Mottója: „Ha csak egy embert, egy lelket megmentesz, már nem éltél hiába.” A küldetéséről beszélgettünk.

Tovább a cikkhez
Fazakas Sándor Barth-díj

Fazakas Sándor kapta a Barth-díjat

Idén az Odera-Frankfurtban megrendezett Közép-európai Keresztény Találkozón adták át a Karl Barth-díjat. A Német Protestáns Egyházak Uniója 1986-ban alapított és kétévente odaítélt díját, mint arról már a korábbi sajtóértesítések is beszámoltak, ebben az évben Fazakas Sándornak, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Szociáletikai és Egyházszociológiai Tanszéke professzorának ítélte oda a szakmai zsűri javaslatára az egyház elnöksége.

Tovább a cikkhez

Nézze vissza műsorainkat!

csorba_dávid_gályarabok_fotó_zelenka_attila_1

A gályarabok története nem pusztán a szenvedésről szól

Háromszázötven évvel ezelőtt kezdődtek el azok a perek, amelyekben protestáns, főként kálvinista prédikátorokat ítéltek gályarabságra. A szenvedések közepette erős, hitükért kiálló közösséggé formálódtak a meghurcolt lelkipásztorok, tanítók és egyházi elöljárók. Emlékezetünkben leginkább a szenvedésük történetét őrizzük, pedig szabadulásukat követően folytatták szolgálatukat, ezzel is példát mutatva az utókornak. Csorba Dávid irodalomtörténésszel, teológussal beszélgettünk.

Tovább a cikkhez
Balog Zoltán 777

Az óemberrel való küzdelem

Egyház és közélet, hamis és igaz, segítségnyújtás és felelősségvállalás viszonyáról és a bibliai értelemben vett óember, vagyis az ego szerepéről is levonta a tanulságokat Balog Zoltán dunamelléki református püspök, aki a kegyelmi ügy kapcsán először adott nagyinterjút a 777blog.hu-nak. – K. Endre felesége keresett meg, és én lelkészként próbáltam segíteni neki – fogalmazott a Zsinat volt lelkészi elnöke, aki részletesen beszélt az ügyről, arról, hogy felelősséget érez a köztársasági elnök lemondásában, valamint felhívta a figyelmet a református egyház következő időszakának kihívásaira is.

Tovább a cikkhez
Bátki Márton Boldizsár, Balatonfüred lelkész, hitoktató, Zsinati ifjúsági osztály konfirmációs projektmenedzser 2024 június Fotó: Kiss László

Vizsga vagy bizonyságtétel: reformra szorul a konfirmáció?

Párbeszédre, a hibák feltárására van szükség a konfirmációval kapcsolatban, mert ha nem nézünk szembe ezekkel, akkor nem tudjuk meg, min szükséges változtatni, hogy jobban képviseljük Isten országának ügyét – véli Bátki Márton Boldizsár. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Ifjúsági Osztályának munkatársa úgy gondolja, valamit rosszul csinálunk, ha a rengeteg, hittanra járó gyerek ellenére sok gyülekezet létszáma fogy. A Balatonfüreden szolgáló segédlelkész és hitoktató a konfirmációs életkort is megvizsgálná és a vizsgajelleg ellen is fellépne, hogy a konfirmáció az legyen, aminek lennie kellene: bizonyságtétel a hitről.

Tovább a cikkhez
varga_antalne_judit

Végső búcsút vettek Varga Antalné Nagy Judit egykori munkatársunktól

Örök nyugalomra helyezték Varga Antalné Nagy Juditot, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának egykori gazdasági vezetőjét június 12-én. A Rákoskeresztúri új köztemetőben tartott temetésen családján kívül szerettei, számos barátja, rokona és munkatársa vett részt. A szertartáson Bogárdi Szabó István református lelkipásztor, volt dunamelléki püspök hirdetett Igét.

Tovább a cikkhez
pal8884-76e06fca17

Egy letett szolgálat csodái

Egy életet biztosan megmentett az öngyilkosságtól Kunhegyes nyugdíjba vonuló vezető lelkipásztora. Nagy Kálmán úgy látja, már ezért megérte fölvenni a palástot. Negyvenévnyi szolgálata alatt több csodát is megélt, ehhez mindig belépett az Isten által kinyitott ajtókon, amelyekkel az Úr mindannyiunkat próbára tesz.

Tovább a cikkhez

Hirdetjük, ajánljuk

Programok

Bagosi Lajos sakk 2024 (f.Sebestyén László)

A sakk az maga az élet

– A sakk meggyógyított, és remek kikapcsolódást nyújt – fogalmazott Bagosi Lajos sakkoktató. A nyugdíjas középiskolai tanár, tiszteletbeli óbudai presbiter és korábbi gondnok saját gyűjteményéből állított össze kiállítást az óbudai református parókián. A tárlat kétszáz éves sakkfiguráktól kezdve ritkaságnak számító táblákon át személyes emlékekig bezárólag mutatja be a sakk és egy életút sokszínűségét.

Tovább a cikkhez
Uzsalyné Pécsi Rita 2024

Az értelmes szív

Mit jelent, ha valakire ezt mondjuk, értelmes? Azt, hogy okos és magas az intelligenciahányadosa? Esetleg fejlett az érzelmi intelligenciája? Képes lehet-e egyszerre megfontolt és értelmes döntést hozni egy ember, ugyanakkor úgy kezelni az érzelemvilágát, hogy az ne gátja, hanem a hajtóereje legyen az életének? Ehhez hasonló témákról és kérdésekről szólt idén tavasszal egy csodás kastélyparkban megrendezett konferencia, amelyre különböző felekezetű nők érkeztek az ország egész területéről.

Tovább a cikkhez
Mogyorósi Rebeka

Tudunk nemet mondani?

A világhoz és az emberi kapcsolatainkhoz való alkalmazkodásban fontos szerepet játszik a megfelelési vágy. Ugyanakkor figyelnünk kell arra, hogy ez a vágy ne váljon kényszerré – hívja fel a figyelmet Mogyorósi Rebeka pszichológus. A szakember volt Molnár Ambrus vendége, akivel a megfelelési kényszerről, annak kialakulásáról, okairól és megelőzéséről beszélgettek.

Tovább a cikkhez
Kákics

Lámpás az utókornak

Átadták az ifjúsági házat és a megújult református templomot Kákicson, valamint megnyitották a Kiss Géza Ormánysága című kiállítást a lelkipásztor, néprajzkutató egykori parókiáján. Újra élettel telt meg a kákicsi református templom és az egykori lelkészlak, a korábbi csűrből kialakított ifjúsági szálláshely is fogadta első látogatóit az elmúlt napokban.

Tovább a cikkhez
pedagógusházaspár Kontra Imre Todoroff Lázár

Viszontszeretet a gyerekszemekben

Népszerű pedagógus házaspár Biatorbágyon Kontra Imre és Kontráné Sípos Réka. A biai református gyülekezet által fenntartott egyházi iskolában e tanév végén már a harmadik alsós, közösen vitt osztályukat adják tovább a felső tagozatnak. Az intézmény alapító tanítópárosát egyaránt faggattuk szakmájuk szépségeiről, fortélyairól és hitük megéléséről.

Tovább a cikkhez
Steinbach József 2024 május - Fotó: Sebestyén László

„Jézus Krisztus azért jött, hogy életünk legyen és bőségben éljünk”

Egyház és állam viszonyáról, bizalmi deficitről, az egyház társadalmi szerepéről és a kegyelmi ügy utáni jövőről is kérdezték Steinbach József püspököt a 24.hu-nak adott interjúban. A Zsinat lelkészi elnöke világossá tette: hiteles szolgálatra van szükség, azokat pedig, akik megbotránkoztak, meg kell hallgatni, adott esetben bűnbánattal és bocsánatot kérve kell elismerni a felelősségünket.

Tovább a cikkhez
seb3408-fc826696b8

A tettek számítanak

A presbiteri tisztség tartást ad, de nem társulhat hozzá elbizakodottság, az Isten melletti elköteleződés pedig fontosabb, mint a hitbeli érettség – véli Molnár János főgondnok, a Magyarországi Református Egyház presbiteri elnöke, aki hasznosnak tartja a presbiterképzést, és szívesen látja a nőket is az egyházi tisztségviselők között. Június harmadik hétvégéjén ünnepeljük a presbiterek vasárnapját.

Tovább a cikkhez
Nyáj, pásztor, pásztorkutya - Fotó: Unsplash/Biegun Wschodni

Vigyázz a nyájra!

Ki is a nyáj? Sorban jöttek elő az arcok. A bibliakör tagjai, majd a gyülekezet, a dicsőítő csapat, a presbitertársak. Egyszer csak megálltam, és majdnem hangosan kérdeztem: hát ki vagyok én? Szerencsére nem volt a közelemben senki – vagy mégis? A Szentlélek szólhatott, mert belém hasított a felismerés: presbiter. Ráadásul a legpresbiterebb presbiter (amennyiben a szó azt jelenti, hogy az idősebb férfi, hiszen a testület legkorosabb férfi tagja vagyok).

Tovább a cikkhez
Jézus, természet - Fotó: Freepik

„Kövess engem!”

„…menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!” – olvashatjuk a gazdag ifjúhoz intézett jézusi szavakat Márk evangéliumában. A történetet mind ismerjük, sok prédikáció született róla, amelyekben hallhatunk pénzről, lemondásról meg az Istennek átadott élet örömeiről. Ezek mellett talán kevésbé figyeltünk a mondat végi egyszerű meghívásra: „Kövess engem!”

Tovább a cikkhez
Barta Zsolt, a Pápai Teológiai Akadémia tanára,  soproni lelkipásztor, és Némethné Sz. Tóth Ildikó , balatonkenesei lelkész. Reflapos kegyelem cikk 2024 nyár - Fotó: Bella Violetta

A kegyelem Isten igazságtalansága

Át- és átszövi életünket, mégis nehezen vesszük észre, és még bonyolultabb feladat szavakba önteni, mi a kegyelem. Pedig hitünk olyan elemi megéléséről beszélünk, amely nélkül nincs keresztyénség, sem üdvösség. Segítségképpen Némethné Sz. Tóth Ildikó balatonkenesei lelkipásztor a bibliai háttér és a hittételek felől körvonalazta számunkra ezt a fogalmat, Barta Zsolt, a Pápai Teológiai Akadémia tanára, soproni lelkipásztor pedig az istentiszteleti liturgia szempontjából segít átgondolni, hol a helye a kegyelemnek a gyülekezet életében.

Tovább a cikkhez
p8a2457-765dc25ac1

A lelkigondozó sebzett gyógyító

Majdnem húsz év után hálával vonul vissza Tóth János, a Magyarországi Református Egyház Gyökössy Endre Intézetének alapító intézetvezetője. Az itt végzett lelkigondozói pályafutása lezárásaként szerkesztésében jelent meg az Emberexegézis című könyv, amit május 31-én mutattak be a Ráday Házban, azon a konferencián, ahol az intézet elért eredményeiről számoltak be a résztvevők. A hálaadó szakmai napra a szervező Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálata meghívta Székely-Gyökössy Szabolcsot, Gyökössy Endre unokáját is. A közgazdász, üzletember megindító történeteket mesélt oldalunknak lelkipásztor, pszichológus nagyapjáról.

Tovább a cikkhez
Világ/Nézet Bajcsi Norbert, Molnár Ambrus 2024 június -Forrás: Youtube

„Önzetlen szeretetre vágytam”

– Bármi is vár rám az életben, boldog vagyok, mert találkoztam Istennel – vallja Bajcsi Norbert, a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió munkatársa. A férfi maga is volt alkoholista és kábítószerfüggő, három évig az utcán élt, de új életet kezdett harmincöt évesen.

Tovább a cikkhez
MRSZ KRE együttműködési megállapodás 2024 június - Fotó: MRSZ

Szeretetszolgálat a Partiumban

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2024. június 3-án Nagyváradon – olvashatjuk a jobbadni.hu oldalon. A cél, hogy a jövőben szervezett keretek között tudják támogatni és előmozdítani a határon túli missziói szolgálatot, és hogy az alapítványon keresztül hatékonyan tudják segíteni a Partiumban élő testvérek a kárpátaljai magyarságot.

Tovább a cikkhez
Tiszafüredi látogatóközpont átadása - 2024június. Fotó: ttre.hu/Ujvári László

Református látogatóközpont nyílt Tiszafüreden

Hálaadó istentiszteleten adták át 2024. június 2-án a Tiszafüredi Református Egyházközség új látogatóközpontját – adta hírül a ttre.hu. A létesítmény célja, hogy felhívják a figyelmet a térség református turisztikai látványosságaira, és összekössék azokat a látogatóközönséggel.

Tovább a cikkhez
sln5845-a12c7c9e3d

Meg kell nézni!

Kacagott, máskor könnyezett, olykor talán még szégyellte is magát a közönség, de a rendezők alkotásai bizonyosan megmozgatták a lelkünket. A 12. Ökumenikus Diákfilmszemlén szép sikereket értek el a református iskolák növendékei, ebből adunk most rövid ízelítőt. Továbbá, hogy jobban megismerhessük a filmkészítés művészetét, a zsűri tagjai közül Nyulász Melinda animációsfilm-rendezőt, illusztrátort, művészeti oktatót faggatjuk a rendezői munka fortélyairól és a szemle tapasztalatairól.

Tovább a cikkhez
Erdélyi Gyülekezet Németh Géza megemlékezés, Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 2024 június - Fotó: Magyaródi Milán:

A nemzeti összetartozás napja alkalmából az Erdélyi Gyülekezetben jártunk

„Magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga” – mondta egykor Illyés Gyula, és sokan a mai napig így tartják. Például a kőbányai Erdélyi Gyülekezet, amelyet több mint harminc éve alapítottak szülőföldjüket elhagyni kényszerült erdélyi magyarok. Németh Géza református lelkészről, aki megszervezte ezt a közösséget, rendszeresen megemlékeznek. Trianon 104. évfordulójának alkalmából konferenciával egybekötött kötetlen közösségi alkalmat tartottak, amelyhez mi is csatlakoztunk.

Tovább a cikkhez
Szontágh Pál mesterséges intelligencia Sebestyén László

Kell-e félni a mesterséges intelligenciától az oktatásban?

Vajon milyen hatással van, illetve lesz a szervezett nevelés-oktatásügyre az a digitális technológiai változás, amelynek új főszereplője, a mesterséges intelligencia már a „spájzban van”? Szontagh Pál köznevelési szakértőt, a Református Pedagógiai Intézet igazgatóját, a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara főiskolai tanárát kérdeztük.

Tovább a cikkhez
Steinbach_József_zsinat_lelkészi_elnöke

Újratervezett úton

Sportol, kertészkedik, szereti a művészetet, de leginkább az életet. Ifjúkorától lelkésznek készült, majd harmincöt év lelkipásztori és tizenhat esztendő püspöki szolgálat után már a nyugdíjba vonulását tervezte. Az Úristen azonban még tartogatott számára egy új fejezetet: Steinbach József dunántúli püspököt a Zsinat a tavaszi ülésén lelkészi elnöknek választotta.

Tovább a cikkhez
2024_opera_ref_enekek_borito

Református énekek az Operaházban

Az Operaház adott otthont idén a Református énekek című koncertnek, amelyre a Kárpát-medence minden tájáról érkeztek kórusok. Az izgalmas főpróbát követően a Református énekeskönyvből jól ismert dalokat hallgathatta meg a közönség, és a szokásokhoz híven egy-egy versszak éneklésébe be is kapcsolódott. – A koncert egyben istentisztelet is, célja, hogy a templomból világi környezetbe vigye a református énekeket és üzenetüket – mondta Böszörményi Gergely, az esemény főszervezője.

Tovább a cikkhez
sándor_levente_bibliagyűjtemény_fotó_hurta_hajnalka_2

Kalauz

Amikor ma folyton az olyan megállapítások igazával szembesülünk, hogy megváltozott életmódunk – a digitalizálódás, az információs túlterheltség, a felületesség, a figyelem szétdarabolódása, a teljesítménykényszer stb. – nem kínál kellő teret az olvasásnak, azt is látnunk kell, hogy mégis egyre többet „olvasunk”. Ha összeadnánk a hirdetések, a közösségi oldalak posztjai és kommentjei, a szöveges üzenetek mennyiségét, hetente kijönne abból egy Bovaryné.

Tovább a cikkhez

Ötven éves a Lepramisszió - Magyarország, százötven éves a Nemzetközi Lepramisszió

Egyházkerületi hírek

Dunamelléki Egyházkerület

Végy léleKzetet nálunk!

Koncertekkel, mozgásszínházzal és bibliodrámával is vár a LéleKzet Református Udvar az idei Művészetek Völgyében.

Isten mint apakép

Pintér János nehéz, sok szempontból sérült gyermekkor után ma minden tekintetben tevékeny, szolgáló életet él: családjában, gyülekezetében, munkahelyén. Hivatásról, apaképről, hozott és tanult mintákról beszélgettünk …

Dunántúli Egyházkerület

"Ünnepelni jöttünk..."

Idén a Pápai Tárlat 12 éves Csipkerózsika-álmából éledt újra, Kerpel Péter, Tóth Kálmán és Kocsis Gyula kezdeményezésének köszönhetően. Ők hárman voltak azok, akik beszélgetni hívták …

Elérhető a REND programfüzet

Három nap, közel száz program. A REND szervezői nagyon gazdag kínálatot állítottak össze a június 21-23. között Tatán megtartásra kerülő dunántúli református fesztiválra. Az Egyházkerület …

Tiszáninneni Egyházkerület

Konfirmáció a Maonban

Június 13-án, csütörtök délután rendhagyó konfirmációs alkalmat tartottak az Avas-déli református templomban. Az Avas-déli Egyházközség templomában a MAON szeretetotthon nyolc gondozottját ünnepélyes keretek között egyházunk …

Tiszántúli Egyházkerület

Női találkozó a Hajdúvidéken

Bocskaikertben rendezték meg 2024. április 13-án az idén negyedik alkalommal megszervezett nőszövetségi találkozót, ahol a Hajdúvidéki Református Egyházmegye asszonyai, lányai nagy örömmel köszöntötték egymást. Sándor …

Isten szólt

„...és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon”

Jel 22,1–7

Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re:

Média

Videóink, képeink, hanganyagaink, közösségimédia-csatornáink legjava.

További anyagaink
Következő (5)

Bárka, amin mindenki elfér

Csaknem ezer kis matróz, többségében hátrányos helyzetű gyermek szállt fedélzetre idén a református Bárka tábor turnusaiban. Játékos tanulás a Balaton partján.

Bárka, amin mindenki elfér

Csaknem ezer kis matróz, többségében hátrányos helyzetű gyermek szállt fedélzetre idén a református Bárka tábor turnusaiban. Játékos tanulás a Balaton partján.

Kálvin Kiadó Kiadványai

a_konyvek_1_400.jpg Tulelo_400.jpg Stuhlmacher 2_400 RE2021_sotetkek mintas_400.jpg Bonhoeffer_400 Plisch_400 Deutero_magyarazatos_400 Imadsag az ev minden_400 Engem pedig_400 Minnennap_veled_400 Szabó Sándor Kalvin_regeny_400 Pasztoral_400

Iratmissziós és támogatói program

A Magyarországi Református Egyház könyvkiadója Az élő Ige évében támogatói programot hirdet református gyülekezetek, intézmények és szervezetek számára. Kiemelt könyvvásárlási lehetőség 35% kedvezménnyel!

Szólj, ötágú síp

Berkesi Sándor 80. születésnapja alkalmából, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az MRE Egyházzenei Igazgatósága támogatásával megjelent a "Szólj, ötágú síp I–II. Berkesi Sándor kórusművei" címmel legújabb két kiadványunk.

Arcképmás: Pál Sándor

TV21 Ungvár
Arcképmás: Pál Sándor

„Ha bármilyen gazdagságot kaptunk az Úrtól, azt azért kaptuk, hogy tovább adjuk.” A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke ugyan nem Kárpátalja szülötte, de immár tizenöt éve segíti az ott élőket.
2021. május 15.

lelekmento.jpg

Facebook
LélekemelŐ ajándék

Útjára indultak az abaújvári gyülekezetből a karcagi kórház hétszáz dolgozójának szánt LélekemelŐ szívecskék.
2021. április 14.

A maga képmására

Csak énekeljetek!

Hozzatok dalt emlékül, a hajdan / Lomb- s virággal gazdag tájirúl; / Zengjétek meg a jövőt, ha majdan / E kopár föld ujra felvirúl. (Tompa Mihály: A madár, fiaihoz)
Kapás Csilla

telefon budapest_husvet fold-oraja.jpg segesvar.jpg

Van egy jól sikerült képe egy gyülekezeti alkalomról, ünnepről, a helyi templomról? Küldje el nekünk a reformatus.hu@reformatus.hu címre!