Közeleg a középiskolai ballagás és érettségik ideje. Vajon sikerült-e a tarisznyába a láthatók mellé hitet is csomagolni? Kinek van ereje, lehetősége és tudása a hittantanterven és kötelező áhítatokon túlmenően is szervezni a fiatalok hitéletét és a tárgyi tudás átadásán túl megérinteni a lelket is? Egyre több az intézményünk, és ezzel egyre inkább növekszik a felelősségünk is – vallja Szabó Elődné Melinda iskolamissziós referens, aki azt tűzte ki célul, hogy minél több támogatást kapjanak az iskolák a lelkiség alakításában. Azért, hogy a gyakorlatban is lássuk a lehetőségeket és a törekvések irányát, a Tatai Református Gimnázium csendesnapján jártunk.
– Célunk, hogy folyamatosan érezzék: ott állunk mögöttük, bármikor megszólíthatók vagyunk, nem virtuális, csak papíron létező szervezet a miénk, hanem olyan szolgálat, amelyet meg lehet keresni, a támogatását kérni – mondja Lenkeyné Teleki Mária, a két éve alapított Dunamelléki Katechetikai Támogató Szolgálat vezetője. A szolgálat támogató jelenlétet igyekszik nyújtani az egyházkerület megyéiben feladatukat végző hittanoktatóknak, a hittanoktatásban közreműködőknek.
A Jókai-féle regénystílus annyira összetett olvasási készségeket követel, vagy olyan összetett iróniaérzéket, amihez meg kell érnie az olvasónak, hogy ütköztetni tudja Jókai bölcs humorát a saját élettapasztalataival – állítja Hermann Zoltán, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, a XIX. századi magyar irodalom szakértője. Arról is beszélt, hogy a jövőre esedékes Jókai-emlékévet lehetne a mai időknek jobban megfelelő adaptációk elkészítésére használni.