Vörösboros marhapofa, vadasmártás és pirított gomba. Ha egy átlagos magyar ember meghallja ezeket az alapanyagokat, valószínűleg egy vasárnapi ebéd vagy egy elegáns étterem főfogása jut eszébe. Arra viszont kevesen gondolnának, hogy ebből a kombinációból a világ egyik legjobb pizzája is megszülethet – ráadásul Olaszországban. Erdei Róbert idén januárban a rimini pizza-világbajnokságon a nemzetközi zsűri szívébe és a világ élvonalába sütötte magát ezzel a hamisítatlan, magyaros ízvilággal. A fiatal szakáccsal beszélgettünk a kezdetekről, a mindennapi munka szentségéről, elhívásról és arról, hogyan képes egy biciklis esés vagy épp egy világjárvány közelebb vinni az embert Isten tervéhez.
„Rendületlenül imádkoztam, hogy mutassa meg az utat”
Sokan ismerjük azt az időszakot, amikor az érettségi vagy a középiskola után állunk a nagybetűs élet kapujában, és fogalmunk sincs, merre induljunk tovább. Tehetséget érzünk magunkban, vannak adottságaink, lehetőségek adódnak, de a jövőkép még homályos. Erdei Róbert is ebben a cipőben járt néhány évvel ezelőtt, de a bizonytalanságban volt egy biztos pont az életében: az imádság.
– Akkoriban még egyáltalán nem voltam tisztában az adottságaimmal. Nem tudtam, mihez kezdjek. Egy dolgot azonban megtettem: rendületlenül imádkoztam az Úrhoz. Mindig azt kértem tőle, hogy mutassa meg azt a tevékenységet, amivel a kenyérre valót megkereshetem. De volt egy fontos kikötésem: úgy szerettem volna csinálni, hogy az egyben a hobbim és a szenvedélyem is legyen. Ne csak egy unalmas mókuskerék, hanem valami, amit tiszta szívből élvezek – idézi fel a kezdeteket.
A válasz pedig nem egy égi hang, hanem egy egészen hétköznapi, és nem a legszerencsésebb, de utólag nézve abszolút sorsfordító családi pillanat formájában érkezett. Róbert édesanyja egy nap felült a biciklire, hogy kimenjen a nagymama sírjához, a temetőbe. Útközben azonban felborult, aminek egy csúnya kulcscsonttörés lett a vége – az egész jobb karját gipszbe kellett tenni. Az otthoni teendők hirtelen a fiatal Róbertre szakadtak, mivel édesapja és a fivére éppen külföldön voltak. Mindig is nagy hódolója volt a finom ételeknek, úgyhogy a konyhában hamar feltalálta magát.
– Édesanyám rám nézett, és azt mondta: „Kisfiam, nincs mese, főznöd kell.” Onnantól kezdve valami megmagyarázhatatlan dolog történt velem. Elővettem a fűszereskosarat, szagolgattam az alapanyagokat, kísérleteztem, hogy mi illik a levesbe, mi működik együtt. Aztán egy nap nekiálltam tésztát gyúrni. Életemben először csináltam ilyet. Amikor elkezdtem nyújtani, olyan gyönyörű, szabályos, tökéletes kerek formát formáztam belőle, hogy édesanyám csak ámult. Azt mondta: „Kisfiam, mióta én főzök és sütök, még soha életemben nem láttam, hogy valaki elsőre ilyen gyönyörű kerek tésztát nyújtson. Ez a véredben van!” Na, nekem ez volt az az isteni csoda. Ott fogalmazódott meg bennem, hogy nekem ehhez van tehetségem, és ezt kell folytatnom – emlékezik vissza.
Róbert nem is vesztegette az idejét. Beiratkozott Budapesten egy vendéglátóipari szakiskolába, ahol elvégezte a szakácsképzést. Nem sokkal később jött egy lehetőség, és elhelyezkedett egy pizzériában. Bár elmondása szerint akkor még azt sem tudta pontosan, hogyan készül az igazi olasz pizza, de ahogy elkezdett dolgozni a tésztával, azonnal érezte: ez még a hagyományos főzésnél is jobb!
Ki a mókuskerékből, egyenest a kemence mellé
Isten útjai ritkán egyenesek, néha kanyarokat írnak, hogy így erősítsenek meg minket. A koronavírus-járvány előtti időszakban Róbert rövid ideig szüneteltette a vendéglátást. Belekóstolt az építőiparba, és villanyszerelőként kezdett dolgozni. De a Teremtőnek más tervei voltak vele.
– Amikor kitört a járvány, haza kellett menni. Otthon aztán gondoltunk egyet, és építettünk egy fatüzelésű kemencét az udvaron. Akkor kezdtem el a magam uraként, a saját örömömre csinálni ezt az egészet. Ma már tisztán látom, hogy az Úr mit akart. Ki akart rángatni a mókuskerékből. Nem akarta, hogy egy olyan rendszerben dolgozzak, ahol csak robotolok, és egy másik ember álmát valósítom meg a sajátom helyett. A villanyszerelés... nos, az biztosan nem az én utam volt, és szerintem az Úrnak sem tetszett, hogy ott vagyok! – meséli nevetve. – Jöttek a jelzések az életemben, amelyek mind abba az irányba tereltek, hogy tartsak ki a pizzakészítésnél. Ezt a tálentumot kaptam, nem térhetek le erről az útról! Ez az időszak hozta el az igazi áttörést, innen indult el az a lavina, ami elrepített a világbajnokságig – mondja.
A nagy megméretés
Aki azt hiszi, hogy egy ilyen nemzetközi versenyen kényelmesen, olasz zenét hallgatva nyújtogatják a tésztát a mesterek, az nagyot téved. Rimini hatalmas kiállítási csarnokában brutális a nyomás, a hangzavar és a tét. A kategóriák kiválasztása után a versenyzők vagy a helyszínen, vagy a szállásuk konyháján készítik elő és kontrollálják a tésztát, a pizzabucikat. A bajnokságokat nem véletlenül télen rendezik, mert nyáron a nagy melegben a tészta túl gyorsan kelne, télen viszont sokkal jobban irányítható a folyamat.
– Amikor a szervezők szólnak, hogy te következel, minden alapanyagot és eszközt kipakolsz az asztalra. Amint jelzed, hogy kész vagy, indul a stopper. Összesen tíz perced van mindenre. Ebben benne van a tészta kinyújtása, a feltétek rápakolása, a sütés, a sütés utáni díszítés (finishelés), a felvágás és a tálalás. Miközben pörög az óra, a kemencebíró centiről centire követi a mozdulataidat. Figyeli a nyújtási technikát, a kemence kezelését. Ha a tészta akár csak egy picit is kiszakad, ott helyben vége a versenynek, azonnal kiestél. Miután a pizza elkészült, ki kell vinni a zsűri elé, és olaszul vagy angolul el kell mesélni a koncepciót, a sztorit és az alapanyagokat – avat be Róbert a pizzabajnokság rejtelmeibe.
Ő angolul mutatta be saját fejlesztésű, magyar ihletésű pizzáját. A vadasmártásos alap, a vörösboros marhapofa és a pirított gomba találkozása valósággal lenyűgözte a nemzetközi zsűrit. Amikor kimondták a nevét, és kiderült, hogy a negyedik helyet szerezte meg, először nem büszkeséget érzett. – Hála öntötte el a szívemet. Ezt a sikert ugyanis teljes mértékben Istennek köszönhetem. Rengeteget imádkozom az Úrhoz, hogy segítse az utamat, a munkámat, és ez a negyedik hely a bizonyság arra, hogy ő meghallgatja az imáinkat. Az Úr aktívan munkálkodik az életemben – állítja Róbert.
Megőrizni az alázatot
Egy ilyen világsiker után, pláne fiatalon, könnyen elszaladhatna az emberrel a ló. Róbertet azonban a hite és a családja szilárdan a földön tartja. Amikor arról kérdezzük, nem tette-e önteltté a siker, határozottan rázza a fejét. – Semmiféleképpen. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy most bármi okom lenne a gőgre. Mi az egész családdal hitben élő, templomba járó református emberek vagyunk. Már gyerekként is olyan lelki biztonságot kaptam, ami a mai napig megvéd. Nincs bennem félelem a jövőtől, mert tartom magam a mondáshoz: Ha az Úr velünk, kicsoda ellenünk?! Ugyanolyan alázatosan borulok térdre és imádkozom minden egyes este, mint a világbajnokság előtt. Úgy gondolom, a sikerekkel és az elismerésekkel az Úr tesztel is minket. Meg akarja nézni, hogyan reagálunk, meg tudjuk-e őrizni az alázatunkat. Hogy pontosan mi a célja ezzel a negyedik hellyel az életemben, azt még nem tudhatom, de egyvalamiben biztos vagyok: eddig még semmi nem történt velem hiába, amiben az Úr a segítségemre volt – mondja meggyőződéssel.
A mindennapi kenyér szentsége
A bibliai szimbolikában a kovász, a kenyér és a táplálás mind mély, spirituális tartalommal bír. Amikor Erdei Róbert nap mint nap pizzasütésbe fog, ez a teológiai mélység nála teljesen természetes, hétköznapi valósággá válik.
– Persze, hogy megjelenik a hit a hétköznapi munkában! Minden egyes alkalommal, amikor odaállok a kemence elé, hálát adok az Úrnak, hogy ezt csinálhatom. Mert én ezt az egészet annyira szeretem, annyira a szenvedélyemmé vált, hogy tudom: ezt a tehetséget magától a Teremtőtől kaptam! Minden nap megköszönöm neki, hogy egészséges vagyok, hogy működik a kezem, lábam, és alkotni tudok. Nekem a pizzakészítés nemcsak munka, hanem köszönetnyilvánítás és dicsőítés is – hangsúlyozza.