A megkülönböztetés megszüntetése csak látszólagos

Március elsejétől új szabályozás érvényes az oktatási intézmények működésének finanszírozására Szlovákiában. Fazekas László püspök arról beszél, hogyan fogadta ezt a döntést a református egyház.

 A magán- és egyházi iskolákat legalább 88 százalékban akkora támogatás illeti meg, mint az állami vagy önkormányzati oktatási intézményeket. Daniel Krajcer kulturális miniszter szerint ennek alapján már nem lesznek diszkriminálva az egyházi iskolák sem. Fazekas László püspököt arról kérdezzük, hogyan fogadta ezt a döntést a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, melynek kilenc egyházmegyéjében hét egyházi iskola működik.

kép

- Ami a normatív támogatást illeti, eddig sem voltak diszkriminálva az egyházi iskolák, ha csak azzal nem, hogy ezt a rendszert az egyházi iskolákra nézve egy évvel korábban alkalmazták, mint az állami iskolákra. Viszont azt a kijelentést, hogy az egyházi iskolák nem lesznek diszkriminálva, kissé elhamarkodottnak tartom. Igaz ugyan, hogy az utaztatási támogatást kiterjesztették az egyházi iskolákra is, de van még több olyan támogatási lehetőség, amelyek elbírálásánál az egyházi közoktatási intézmények háttérbe szorulnak. Az önkormányzatok a normatív támogatás mellett további forrásokat fordíthatnak a közoktatási intézmények fenntartásához, melyek az egyházak számára nem állnak rendelkezésre. Bár az egyházi iskolák is igényelhetnek beruházási támogatást, ez idáig az állam részéről református iskolának még nem lett jóváhagyva. 2010-ben a választások előtt ugyan ki volt írva egy EU-s pályázat az egyházi iskolák számára, de mint később kiderült, azt az akkori kormánypárt uralta le nagyon keményen. Az utaztatási támogatással most már nem lenne gond, mert már kiterjesztették az egyházi iskolákra is. Probléma viszont az, hogy míg az állami iskolába járó gyermek megkapja ezt a hozzájárulást, addig az egyházi iskolát látogató gyermek, ha nem a kijelölt körzeti iskolában tanul, hanem egyháziban egy másik községben, akkor a támogatást már nem kapja meg. Még akkor sem, ha az egyházi iskola esetleg közelebb van, mint a számára kijelölt állami iskola.

De ugyanígy meg lehetne említeni az iskolai étkezdéket és konyhákat, amelyek az állami intézményeknek juttatott támogatásnak csak a 88%-át kapják meg, ha a helyi önkormányzatok ezt is ki nem játsszák valamilyen ügyeskedéssel. Ezeket felvázolva nem lehetünk elégedettek még most sem. Nagyra becsülöm iskoláinkat és vezetőiket, pedagógusaikat, akik eddig is felvállalták és ma is felvállalják az oktatást a megkülönböztetés ellenére is. Jóllehet az egyházi iskolákba is ugyanolyan adófizető polgárok gyermekei tanulnak, mint az állami iskolákban.

- A Szlovákiában hét egyházi iskola van. Az öt alapiskola és két gimnázium. Közülük egy egyházmegyei, egy pedig egyetemes egyházi fenntartású, a többi egyházközségi. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak eddig is hozzá kellett járulnia az oktatási intézmények működéséhez, illetve csak azokéhoz, akiknek anyagi nehézségük adódott?

- A református egyház vezetése eddig is hozzájárult kisebb-nagyobb összegekkel az iskolák fenntartásához. Tettük ezt vagy gyülekezeti gyűjtésből származó támogatásokkal, vagy külföldről kért anyagi segítséggel, amelyet igyekeztünk igazságosan elosztani, figyelembe véve az iskola nagyságát és nehézségeit. Ha valamelyik iskolának veszélyessé váló fenntartási nehézségei támadtak, igyekeztünk azon is segíteni.

- A fejkvóta-rendszer viszont hátrányosan érinti a kevés gyermeket számláló iskolákat. A megkülönböztetés eltörlése után is előfordulhat, hogy egyes református iskolák ennek ellenére is segítségre szorulnak majd az anyagiak terén?


- A fejkvóta-rendszer egyértelműen hátrányos a kis létszámú iskolákra nézve. Mivel már fentebb elmondtam, hogy a megkülönböztetés megszüntetése tulajdonképpen látszólagos, ezért segítségre mindenképpen szükség van, hogy életben maradhassanak. Így aztán fejlesztésre – ami nagyon fontos lenne – egyáltalán nem jut.

- Az egyháznak milyen pénzügyi forrás áll a rendelkezésére az iskolák támogatására?

- Az egyetemes egyháznak erre külön forrás sajnos nem áll rendelkezésére. A támogatást egyházmegyei vagy összegyházi gyűjtésekből tudjuk megoldani, viszont ez egyáltalán nem jelent egy állandó forráslehetőséget. A következő esztendőben viszont lehetőség mutatkozik támogatásért folyamodni a Magyar Református Egyház Generális Konventjének Közoktatási Alapjához.

reformata.sk