Az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottjával találkoztak az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői

Az egyházvezetők az egyházi javak visszaszolgáltatásáról tájékoztatták szerdán Kolozsváron Fernand de Varennes különmegbízottat, a kisebbségi jogok kanadai-ausztrál állampolgárságú szakértőjét.

kép

Az Erdélyi Református Egyházkerületet képviseletében Kató Béla püspök elmondta, hogy a visszaszolgáltatási folyamat teljesen leállt, a román állam a saját törvényeit sem tartja be. Az állam bíróság elé citálja a javaikat visszakérő egyházakat, és ott próbálja visszavenni, amit egyszer már visszaadott. A püspök szerint ez egy veszélyes precedens, hiszen, ahogy a Református Székely Mikó Kollégiumot is visszaállamosították, úgy más ingatlanokat is visszavehet az állam ugyanezzel a módszerrel, ennek pedig nagyon súlyos következményei lehetnek.

„Örülünk, hogy lehetőségünk van találkozni valakivel, aki meghallgat bennünket, kíváncsi a problémákra, hiszen lassan 10 éve, hogy Romániában a magyar egyházaknak nincs lehetősége párbeszédet folytatni a román kormánnyal – fogalmazott Kató Béla.

kép

Veress Emőd, az egyházkerület ügyvédje az általános képet festette le: a több mint 800 restitúciós kérésnek körülbelül a fele esetében született döntés – kedvező vagy kedvezőtlen –, de 2010-ben teljesen leállt a folyamat, és azóta visszautasítják a kérések 95%-át.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület képviselője, Antal János külügyi tanácsos a zilahi Wesselényi kollégium ügyét emelte ki, amely évtizedek óta vár a román állam kedvezőbb hozzáállására.

Fernand de Varennes a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MACISZESZ) szervezésében kedden érkezett Erdélybe háromnapos látogatásra. Vincze Loránt, a FUEN elnöke az MTI-nek elmondta: „talán első alkalommal lépünk ki magyar ügyekkel a kisebbségi jogvédelem európai kereteiből. Ezzel új lehetőségeket nyitunk, hiszen közvetlenül tájékoztathatjuk az ENSZ-t a helyzetünkről. Arra számítunk, hogy az itt szerzett információkat Fernand de Varennes magával viszi, és amikor különböző jelentések készülnek az ENSZ emberi jogi bizottságában, ezekben azok a felvetések is megjelennek, amelyekkel a mostani megbeszélések során találkozott”.

Forrás: reformatus.ro, MTI, rmdsz.ro, fotó: Mihály László