Huszonöt éve tevékeny a csongori Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió

Kárpátalján méltán közismert Csongor település, ahol a Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió székhelye található. Az elmúlt huszonöt évben a misszió nemcsak az alkohol-, a dohány-, a gyógyszer- és a kábítószerfüggőségben szenvedőknek nyújtott segítséget és gyógyulást, de sokakat a hitre is elvezetett.

Ifj. Pocsai Sándor lelkész köszöntötte azt a több száz hívet, akik október elején hálaadásra gyűltek össze a csongori református templomban. Beszédében az Isten – és egyben az élet – mellett való döntés szükségességére hívta fel a figyelmet – olvasható a Kárpátaljai Református Egyház honlapján.

Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök a csongori misszióban kegyelemre talált hívekre utalt, amikor Ézsaiás próféta könyvét idézte: „Megkeresni hagytam magamat azoktól, akik nem is kérdeztenek; megtaláltattam magamat azokkal, akik nem is kerestenek.” (Ézs 1,1) Az istentiszteleten hálát adtak azokért az elkötelezett szolgálattevőkért is, akik áldozatos munkájukkal segítették a gyógyulni akarókat Isten felé vezető útjukon.

Csongori istentisztelet2.  - (f. facebook).jpg

Zán Fábián Sándor Igét hirdet a hálaadó istentiszteleten Csongorban

Fotó: Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió Facebook-oldala

Pocsainé Tövissi Tímea igehirdetésében a felépülés szándékának fontosságát hangsúlyozta, hiszen gyógyulni csak az tud, aki akar is. Id. Pocsai Sándor lelkész a misszió kezdeteitől megtett útra emlékezett vissza. Megemlítette a segítséget kérők számának gyarapodását is, ami az első, 1997-es alkalmakon részt vett 15 főről két évvel később már 80-120 főre emelkedett. A misszió eredményességét a lelkész a magvető példázatával szemléltette: „…és mikor kikelt, és szárba szökkent, termést hozott: egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is.” (Mk 4,8)

Az istentiszteletet hálaadó csendes délután, majd szeretetvendégség zárta.