Kárpátalján tárgyalt a Generális Konvent elnöksége

Beregszász adott otthont március 23-án és 24-én a Generális Konvent elnökségi ülésének. A Kárpát-medencei református püspökök és főgondnokokidei első tanácskozásának helyszíne az Ukrajnában kialakult háborús helyzet miatt volt üzenetértékű.
Nem csak ebben az évben, hanem a tavaly ősszel Kárpátalján, Felvidéken és Magyarországon lezajlott református egyházi tisztújítások után is ez volt az első találkozó, ezért a megbeszélésen az idei év tervezése mellett az együttműködéssel kapcsolatos általános kérdések is nagyobb hangsúlyt kaptak.

Kiemelten foglalkozott az ülés a vendéglátó Kárpátaljai Református Egyház és a kárpátaljai magyarok helyzetével. Az összehangolt és hatékonyabb segítségnyújtásról egyeztetve és megköszönve a már eddig felajánlott és eljuttatott sok adományt, az elnökség az egész Kárpát-medencére kiterjedő adakozást hirdetett az itt élők megsegítésére.

képA Kárpátaljai Református Egyházkerület elnöksége ajándékkal köszönte meg az erdélyi reformátusok jelentős támogatását

Az ügyvivő testület tárgyalt a Magyar Református Egyház költségvetéséről, amelyet a legutóbbi ülésen elfogadott keretszámokkal erősített meg. A részegyházak befizetésiből összeálló idei költségvetésből 34 millió forint fordítható működési költségekre és különböző programok támogatására. A szolidaritásvállalásban ezen felül két – a Generális Konvent keretei közt működő és alapvetően önkéntes adományokra támaszkodó – Kárpát-medencei segélyalapnak van fontos szerepe: a lelkészsegélyezési alap a kárpátaljai nyugdíjas lelkészeknek, az oktatási alap a határon túli magyar református oktatási intézményeknek nyújt támogatást.

A reformáció 2017-ben esedékes 500 éves évfordulójának megünneplésére előretekintve az elnökség megállapodott abban, hogy az emlékévben a közös rendezvények mellett az egyházkerületek önálló programokkal is készülnek, amelyeket tartalmukban és időpontjukban igyekeznek összehangolni. Egyes programok megvalósítását a magyar kormány által életre hívott Reformáció Emlékbizottság is támogatja majd.

A Kárpát-medencei református egyházvezetők egyeztettek a II. Helvét Hitvallás Buzogány Dezső kolozsvári professzor által elkészített új fordításáról is. Pillanatnyilag a jelenleg használt, nyelvezetében mára nehézkessé vált fordítás helyébe lépő szöveg nyelvi lektorálása zajlik, amelyet a véglegesítés után a Generális Konvent ülése fogad majd el.

kép

A Generális Konvent elnöksége tárgyalt a Kárpát-medencei református média együttműködéséről és a Kálvincsillag jövőjéről. A testület, amelyik 2010-ben a nagy példányszámú, igényes kiállítású, ingyenes magazin létrehozásáról határozott, ősszel – alapvetően anyagi megfontolásokból – döntött a megjelenés felfüggesztéséről. Az elnökség ugyanakkor szükségesnek látja a református egység keretében zajló együttműködés egyik szimbólumává vált lap kiadását, ezért támogatja az egyeztetéseket a várhatóan más struktúrában megjelenő Kálvincsillag folytatásáról.

Az ülésen beszámoló hangzott el a Kárpát-medencei reformátusság idei két kiemelkedő rendezvényének, a májusi Szeretethíd önkéntes napok és a július 21-25. között Tatán sorra kerülő Csillagpont református ifjúsági találkozó előkészületeiről is.

A tanácskozás résztvevői hálával és köszönettel tekintettek vissza a Magyarországi Református Egyház Zsinata leköszönt elnöke, Bölcskei Gusztáv volt tiszántúli püspöknek a Generális Konvent elnöksége tagjaként a Kárpát-medencei egységérdekében végzett szolgálatára. Az elnökség végül döntött arról, hogy a Generális Konvent következő közgyűlését a Dunamelléki Református Egyházkerület látja vendégül 2015. június 24-én és 25-én Budapesten.

reformatus.hu, fotó: Fábián Zoltán, Barcza János