Koronavírus: elmaradnak az istentiszteletek Felvidéken

Két hétig elmaradnak a református istentiszteletek Szlovákiában, mert a szlovák tisztifőorvos rendelkezése alapján március 23-ig az egész országban tilos sportrendezvények, tömegrendezvények, gyűlések megtartása. A felvidéki református egyház arra bátorítja a híveket, hogy otthon tartsanak áhítatot a családok, és keressék az interneten, a médiában a lelki tartalmakat.

geresi_robert.jpg

Géresi Róbert

Fotó: Szarvas László

A szlovák tisztifőorvos rendeletében tételesen nem szerepelt az egyházi alkalmak tiltása, ám egy Kulturális Minisztériumtól kapott hivatalos értesítés egyértelműen fogalmaz a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház számára: a történelmi egyházak sem tarthatnak hitéleti alkalmakat. Ennek értelmében a vasárnapi istentiszteletek, bibliaórák, ifjúsági alkalmak, kóruspróbák is elmaradnak, a következő két hétben zárva lesznek a Felvidéki református templomok. A március 15-i megemlékezéseket sem tarthatják meg a református közösségek.

„Meglepett bennünket, hogy ilyen radikális döntés született” – mondta a reformatus.hu megkeresésére Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese.  Természetesen nem a kilátásba helyezett pénzbírság miatt döntöttek a rendelkezés betartása mellett, hanem mert „a koronavírus terjedésének megfékezésében mi is szeretnénk részt venni”. Géresi Róbert hozzáteszi: „bízunk Isten megtartó szeretetében és kegyelmében, hogy ő megsegít bennünket és túl lesz a társadalmunk ezen a járványon.”

Emellett már múlt vasárnap, március 8-án érezték a felvidéki református templomokban, hogy az átlagnál kevesebb hívő vett részt az istentiszteleteken. Így a felvidéki református egyház vezetése reméli, hogy a gyülekezeti tagok megértik majd az óvintézkedéseket.

ures_templom.jpg

Fotó: Szarvas László

„Kérjük azonban, hogy ez a két hét ne azt jelentse, hogy a gyülekezeti tagok kikerülnek a hitéletből” – figyelmeztet a püspökhelyettes. Bátorítják a családokat, hogy otthoni csendességet, családi áhítatokat tartsanak a protestáns hagyománynak megfelelően. Emellett az egyház bátorítja a híveit, hogy az online felületeken, a médiában is keressék az igei tartalmakat. „Böjt van, figyeljünk arra, amit Isten mondani akar nekünk.”

Vajon volt korábban hasonló intézkedés az egyház történetében – kérdeztük Géresi Róbertet. Mint mondja, ilyen radikális tiltásra nem emlékszik, de évtizedekkel ezelőtt egy komoly influenzajárvány miatt a tisztifőorvos javaslatára jellemzően nagyvárosi egyszerhasználatos műanyagpoharakból vettek úrvacsorát.

Szlovákiában a jelenlegi döntés meghozásakor hét koronavírussal fertőzött beteget tartottak nyilván.