Magyar református óvodák indulhatnak a Felvidéken

A keresztyén és a magyar identitás, valamint a felvidéki református intézményhálózat megerősödését reméli a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház az új óvodaprogramjától. A részletekről Géresi Róbert püspökhelyettest kérdeztük.

Miért indítanak bölcsődéket és óvodákat?

A felvidéki református egyház mindig fontosnak tartotta, hogy oktatási intézményeket hozzon létre. A második világháború előtt kétszáz intézményünk volt, ezeket kivétel nélkül államosították. Aztán a rendszerváltás után újraindulhatott két gimnázium és néhány általános iskola, de ez még mindig elmarad attól, amiben egyházunk gondolkodik. Öröm számunkra, hogy a magyar kormány által indított Kárpát-medencei óvodaprogram kiemelt partnerei lehetünk. Alapvető szándékunk, hogy az új intézmények keresztyén lelkületűek legyenek, ahol különösen fontos a bibliás ismeret továbbadása. Mindenki előtt nyitottak leszünk, együtt dolgozunk a római és a görögkatolikus testvéreinkkel.

képHol lesznek új református óvodák a Felvidéken?

Tizennégy településen folyik egyeztetés, de csak azokat hozzuk nyilvánosságra, ahol már eljutottunk a szerződéskötésig. Mondok néhány biztosat: Nagykaposon a város központjában, zöldmezős beruházásban építünk új óvodát. Tornalján pedig egy meglévő épületet vásárolt meg a gyülekezet, az átalakítások után indulhat el az új intézmény. Komáromban pedig átveszünk egy óvodát, ahol háromszor-négyszer több férőhelyet alakítunk majd ki.

Némely magyarországi református intézmények küzdenek azzal, hogy nem találnak az egyház iránt elkötelezett, hívő keresztyén munkatársakat. Önök készülnek arra, hogy elegendő számú magyar református óvodapedagógust találjanak az új intézményekbe?

Készülünk erre, a program része például az óvodapedagógusok képzése és a velük való kapcsolattartás is. Az átvett intézményekben óvatosan nyúlunk a személyi kérdésekhez, nem akarunk problémás helyzetet, egyéni életekbe belenyúló lépéseket tenni. Ezeken a helyeken fontolva haladva tudjuk majd elérni, hogy a keresztyén értékrendet követő pedagógusok szolgáljanak. Ahol új intézményről van szó, ott már hívő, az egyházhoz közel álló munkatársakat keresünk és veszünk fel.

Milyen reményeik vannak az új intézményekkel kapcsolatban? Tíz-húsz év múlva milyen eredménnyel lennének elégedettek?

Az intézményhálózat megerősítése önmagában eredmény, hiszen ez a településeken a keresztyén identitás megerősítését szolgálja. Fontos nekünk, hogy a magyar identitás is megerősödjön. Közvetve azt is szeretnénk elérni, hogy ezekből az óvodákból magyar általános iskolákba menjenek a gyerekek. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház háromszázhúsz templomot tart fenn. Úgy vélem, hogy ezek mellett a tizennégy-tizenöt óvodánk már meg tudja erősíteni keresztyén magyar közösségünket.

Legalább másfél év

Az átvett intézményekben már szeptemberben elindul a magyar református óvodaprogram, de az új intézmények esetében még vár­ni kell, ugyanis a szlovákiai törvények szerint legalább másfél év, míg egy intézmény eljuthat a bejelentéstől az engedélyezésig.

Hegedűs Márk, fotó: Sereg Krisztián

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja 2017. július 9-i számában.