Megjelent az Üzenet

A reformációról, az Iskolatáska program hasznosságáról és az anyanyelvápolásról is olvashatunk az Erdélyi Református Egyházkerület lapjának legújabb számában.

A reformáció kegyelem – írja az Üzenet reformációi számában Szép Eduárd. A reformáció nem csupán egy földi célt tűz elénk, hanem egy mennyeit is. Reformáció csak ott van, ahol erre vágyakozik az Istenre figyelő ember és közösség. Keressük annak lehetőségét, hogy megszabaduljunk bűneinktől, nézzünk szembe tehetetlenségünkkel és fogadjuk el Isten bűnbocsátó kegyelmét!


Miképpen elevenítették fel Kálvin János személyiségét több mint száz évvel ezelőtt? - erről ír Antal István. A világ egyik legrégebbi keresztyén egyházáról, az indiai Mar Thoma egyházról, az ottani reformációról olvashatunk érdekes írást Békefy Lajos tollából.

Lőrincz István a Szentírás emberei című sorozatában Szafirát mutatja be az olvasóknak. Ezzel kapcsolatban pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy Isten tőlünk teljes odaadást kíván, nem elég csak félig odafigyelni Rá.

Incze Sándor nyugalmazott esperes kárpátaljai kirándulásának élményeit osztja meg az olvasókkal Kárpátalján jártunk című cikkében, melynek végén így ír: nagyon kérek mindenkit, hogy – Róma, Velence, Párizs, Svájc, Horvátország stb. után, előtt – menjen el a kárpátaljai magyarokhoz, várnak minket, és nagyon tudnak szeretni.

Az Iskolatáska program hasznosságáról egy hálás szívű édesanya közöl rövid írást. A Földvárak és földváriak találkozójáról Székely Emese számol be, az oláhdellői presbiterkonferenciáról pedig Kali Tünde. Anyanyelvünk ápolása és megőrzése a szórványgyülekezetben – ezt a címet viseli Károly Károly lelkipásztor beszámolója.

Asztrahán című jegyzetében Pásztori Tibor Endre a Székely Családok és Nevelőszülők napján fogant gondolatait közli az olvasókkal. Az egyházi iskola több mint tanintézet – írja a református kollégiumok Szatmárnémetiben tartott országos tanévnyitójáról szóló cikkben Kovács Tibor kolozsvári iskolalelkész. Az utolsó oldalon a hírek mellett rövid megemlékezés olvasható a néhány hete elhunyt Makovecz Imréről, aki Erdélyben is több templomot, épületet tervezett.

Somogyi Botond