Presbitereket választanak Királyhágómelléken

2018 őszén tisztújítást tartanak a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben: a gyülekezeteket vezető presbiterek fele kicserélődik.

Hozzánk hasonlóan Királyhágómelléken is 6 évre szól a megválasztott presbiterek mandátuma, azonban ott a presbitérium fele 3 évenként kicserélődik: mindig azok helyett választanak újat, akik kitöltötték 6 évi szolgálati idejüket. A főgondnokot, gondnokot és pótpresbitereket 3 évre választják.

Kálvini mintára a magyar református egyházak vezető testületeit lelkészek és laikus egyháztagok közösen alkotják. 1617-ben Pápán szervezték meg az első döntéshozó testületet, presbitériumot. Az 1630-as körmendi zsinat alkalmával minden dunántúli egyházközség számára presbitériumok megalakítását írták elő – a gályarabság idején így a hosszú évekre pásztor nélkül maradt gyülekezetek a megválasztott képviselők vezetésével gyakorolhatták hitüket. Olvasson bővebben a presbitériumokról!

A királyhágómelléki egyházkerület gyülekezeteiben idén szeptember 9-én tartják a jelölő közgyűléseket, október 7-én pedig a választó közgyűléseket. Főgondnokokat és gondnokokat az új presbitériumok alakuló ülésével egy időben, október 23. és 25. között választanak, az új tisztségviselők a reformáció emléknapján, október 31-én tesznek fogadalmat. A választás menetének két hónapos ütemterve elérhető az egyházkerület honlapján.

Forrás: kiralyhagomellek.ro