Rajtunk a sor

Mielőbb szeretnének csatlakozni a Magyar Református Egyházhoz a horvátországi reformátusok – nyilatkozta a Reformátusok Lapjának Csáti Szabó Lajos, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) április 9-én megválasztott és október 29-én beiktatott új püspöke. Az egyházvezető hangsúlyozta, a meggyötört közösségben most az egybegyűjtés és megtartás ideje jött el.

Mit tekint a legfontosabb feladatának püspökként?

Székfoglaló prédikációmban a szétszórattatásról és az egybegyűjtésről beszéltem egy ézsaiási ige alapján. Nem véletlenül. A délszláv háború nagyon meggyötörte az itteni magyarságot és a református egyházat is, amiből azóta sem sikerült igazán magához térnie. Ennek talán most van itt az ideje. Krisztus egyházát szeretnénk tehát újra összegyűjteni, ezért már áprilisi megválasztásomkor is összefogásra kértem a gyülekezeteket.

kép

A püspökbeiktatáson: Bölcskei Gusztáv (balra) és Csáti Szabó Lajos

Szó esett többször is 16. századi elődjéről, Sztárai Mihályról, aki ezen a vidéken néhány év alatt százhúsz gyülekezetet alapított. A HRKKE-nek huszonegynéhány gyülekezete van szerte az országban. Mikor lesz ismét százhúsz református gyülekezet a katolikus Horvátország területén?

Én nem vagyok reformátor, de missziói munkát természetesen végzünk. Egyelőre azonban az a legfontosabb feladatunk, amit mondtam is: egybegyűjteni és megtartani azt, ami megvan. Ezután jöhet majd a gyarapodás, aminek kétség kívül van tere. Elég például csak a tengerparti városokra gondolni, ahol nagyon sok elszármazott atyánkfia él, és akikre építve lehetne új gyülekezeteket alapítani.

Meghívott vendéként részt vett a Generális Konvent júniusi temesvári ülésén. Most Laskón tartotta a Generális Konvent elnöksége ez évi őszi tanácskozását, majd a Kárpát-medencei református egyházak püspökei, főgondnokai részt vettek a beiktatási istentiszteleten is. Egy korábbi interjúban kifejtette: céljuk, hogy csatlakozzanak az egységes Magyar Református Egyházhoz. Mikor kerülhet erre sor?

Nagy öröm nem csak a horvátországi magyar református, de egyházunk horvát és cseh ajkú gyülekezetei számára is, hogy a Generális Konvent elnöksége megtisztelt minket látogatásával. Óriási lendületet ad nekünk ez ahhoz, hogy mi is mindent megtegyünk a mielőbbi csatlakozásunk érdekében. Úgy érezzük, lélekben most is oda tartozunk, de ezt nyilván egyházjogilag is rendezni kell. Rajtunk a sor, ezért mielőbb a Zsinati Tanácsunk elé fogjuk vinni az ügyet, és írásba fogjuk foglalni csatlakozási kérelmünket.

Kiss Sándor, fotó: Kalocsai Richárd