Régizene klub az erdélyi árvákért

A Tabulatúra régizene együttes és Lovász Irén közreműködésével jótékonysági koncertet tartanak június 3-án, pénteken 18 órakor a Budai Református Egyházközség Szilágyi Dezső téri templomában. A koncert teljes perselybevételét az erdélyi Marosbogát községben üzemelő Emmaus gyermekotthon és árvaházban folyó szolgálat támogatására fordítják.

Az alkalom egyben a Szilágyi Dezső téren havonta megtartott Tabulatúra régizene klub évzáró alkalma is, amit a VIII. Református Zenei Fesztivál keretén belül rendeznek meg. Az est vendége, Lovász Irén már több alkalommal volt a gyülekezet jótékonysági akcióinak szereplője.

kép

Asztalközösség az Emmausban

A kedvezményezett az erdélyi Marosbogát községben üzemelő Emmaus gyermekotthon és árvaház. A kis faluban néhai Csiha Kálmán püspök biztatására a helyi lelkipásztor és felesége 2002-ben indította el az otthon működését. Először tizenegy árva magyar gyermeket hoztak el a marosludasi állami otthonból. Ma már ötven nehéz sorsú gyermeket nevel - saját két gyermekükkel együtt - Molnár Károly helyi lelkipásztor és felesége, Molnár Eszter. Szolgálatukkal a községben a magyar nyelvű oktatás is fennmaradhatott.

A jótékonysági koncertet plakátja