“Szatmár határok nélkül”

“Szatmár határok nélkül” címmel Fábiánházán tartottak ünnepi alkalmat szeptember 17-én, szombaton. A szabadtéri istentiszteleten Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdetett igét, az egybegyűlteket Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke köszöntötte.

A több mint kétezer résztvevő előtt a rendező civil szervezet, a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület létrejöttéről is szólt bevezető köszöntésében a térség országgyűlési képviselője, Fülöp István. Hangsúlyozta: „arra a közös elhatározásra jutottunk, hogy az országhatár által szétszabdalt történelmi Szatmárt újra életre keltjük, és megvalósítjuk a benne élő szatmári emberek szellemi-lelki egyesítését”.

Hadd legyen minél több ilyen találkozó, nemcsak a reformátusok, hanem a történelmi egyházak, vagy a becsületesen Krisztusban hívő emberek közösségeiben, hiszen eljött annak az ideje, hogy a határon túli magyarság visszanyerje önbizalmát – hangsúlyozta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István.

„Annak az áldott örökségnek a hordozói lehetünk, ami a szatmári reformátusság. Egy olyan alkalom hozott össze bennünket, amikor a szatmári emberek összekapaszkodtak, és próbálnak sok megnyomorítás után egy olyan közösséget létrehozni, amely képes más közösségeket is meggyógyítani” - mondta igehirdetésében Bölcskei Gusztáv.

Az ünnepi esemény Fábiánháza és a határon túli szatmári település, Szamoskrassó polgármestereinek együttműködési megállapodásával folytatódott. Ezt követően állampolgársági esküt tett a határon túli magyarok egy csoportja, majd bejelentették a Református Nemzeti Emlékpark létrehozását. A hazai és határon túli egyházi képviselők által közösen állított kopjafát – Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész alkotását- Bölcskei Gusztáv és Csűry István püspökök áldották meg.

kép

A teljes cikk és a hozzátartozó képgaléria letölthető a ttre.hu weboldalról