A református félóra június 2-i ajánlója

Dátum
2021. június 2., 13:30 –
2021. június 2.
Helyszín
Országszerte
+ Naptárhoz adom
  • Online szakmai műhelyt indítottak lelkipásztoroknak, hogy felkészítsék őket a koronavírus-járvány utóhatásaira. Erre azért is mutatkozik nagy igény, mert miközben másoknak próbálnak segíteni, a legtöbben maguk is érintettek a krízisben. A részletekről az ötletgazdát kérdezzük.

  • A kárpátaljai Kacsó családban kis koruk óta keresztyén hitre nevelik a gyerekeket. A szülők néha szigorúak, néha engedékenyek. E két szerep között ingázva keresik Isten igéjéből kiindulva a helyes döntéseket. Kollégánk otthonukban, Bátyúban kereste fel őket.

  • A valóság és a képzelet határán száguldottak az önvezető modellautók a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A Református Középiskolások és Egyetemisták Innovációs Versenyén diákcsapatok mérték össze vezetési és programozási tudásukat a virtuális valóságban. A győzelemhez nem volt elegendő az algoritmusok ismerete – a Bibliát is forgatni kellett.

  • Adásunkban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felhívását is közzétesszük, ami közös imádságra hív a járványban elhunytakért.

A Kossuth Rádió hullámhosszán június 2-án, szerdán délután fél kettőkor várja Önöket a szerkesztő Fekete Zsuzsa és a műsorvezető Kojsza Péter. Műsorunk telefonszáma: 06-30-789-00-66. E-mailt is írhatnak nekünk a radio@reformatus.hu címre. A műsort az adás után a mediaklikk.hu oldalon lehet meghallgatni.