A református félóra július 22-i ajánlója

Dátum
2020. július 22., 13:30 –
2020. július 22.
Helyszín
Országszerte
+ Naptárhoz adom
  • Már az idén elkészülhet az új református énekeskönyv, jövőre pedig már kézbe is vehetik a gyülekezetek tagjai. A jelenleg használt, 1948-ban megjelent kiadás nagy részét megtartják, de lesznek benne új énekek is. Az elmúlt egy évben a kérdéses szövegeket és dallamokat pontosították, most a tördelést végzik. A terveket Bódiss Tamás országos egyházzenei előadó ismerteti.
  • Alkoholbetegségben szenvedők, akik nem találják a kiutat. Súlyos betegek, akik hosszú kórházi kezelésre szorulnak. Bűnözők, akik a rácsok mögött várják a szabadulást. Emberek, akiknek segítségre van szükségük. Őket támogatják Református Missziói Központ munkatársai, akik igyekeznek minden élethelyzetben megmutatni, hol van a kapaszkodó. A múlt hétvégén Gárdonyban mutatkozott be az iszákosmentő misszió, a kórház- és a börtönlelkészi szolgálat.
  • Kisgyermek korában kezdett bélyegek gyűjtésébe Kocsis Attila. A református lelkipásztor számára ez a hobbi igazi szenvedéllyé vált. Azt mondja: arra törekszik, hogy bélyegeit kiállítás formájában minél többek számára elérhetővé tegye, hirdetve ez által az evangéliumot. Többezres gyűjteményének egy részét nyár végéig a debreceni református nagytemplomban tekinthetik meg az érdeklődők.
  • Adásunk végén Rákosi Réka az Alacskai Református Egyházközség lelkipásztorának gondolatait hallhatják.

Műsorunk telefonszáma: 06-30-789-00-66
E-mail címünk: radio@reformatus.hu.

Tartsanak velünk július 22-én, szerdán délután fél kettőtől a Kossuth Rádió hullámhosszán.
Várja Önöket a szerkesztő Fekete Zsuzsa és a műsorvezető Bencze Zsófia.