„Minden múló perc hozzád visz közel…”

2014. december 30., kedd

Bartha Gyula óévi gondolatai.

Év végén sokunknak eszébe jut ez az esti énekünk, énekeskönyvünk 511. dicsérete. Az év kezdetén azt kértük, hogy legyen közel hozzánk, éljen bennünk Isten szeretete. Kértük, hogy ő vigyázzon ránk, maradjon védelmezőnk és oltalmunk. Elé vittük házunk népét, a ránk bízottakat, gyülekezetünket. Emberi erőtlenségeinkben tőle kértük Szentlelkének erejét, hogy megerősödjünk hitünkben, reményünkben. Tanácstalanságunkban is hozzá fordultunk, hogy bölcsességével, szelídségével irányítsa lépteinket. Akkor még nem tudtuk, hogy mit hoz az új év, de már előre elkértük azt a hitet, amelynek birtokában megnyugodva tekinthettünk előre. Fontos tudnunk, hogy minden, ami minket ér, előbb Istenünk elé kerül.

Ő maga biztatott minket arra, hogy hagyjuk rá az útjainkat, mert neki gondja lesz ránk. Vajon ezt a gondoskodó szeretetet megtapasztalva közelebb tudtunk-e mi is kerülni hozzá? Tudtuk-e, hogy életünk minden pillanata az ő kezében volt és maradt? Ő rendelkezett a mögénk kerülő, múló idővel, amiért soha nem tudunk eléggé hálásak lenni. Már gyermekeinknek is igyekszünk megtanítani, hogy életünket nem a végzet és a vak sors irányítja, hanem mennyei Atyánk. Az ő gondviseléséről pedig elmondjuk: „Istennek mindenható és mindenütt jelenlevő ereje, amely által mennyet és földet minden teremtménnyel együtt fenntart és igazgat." Ezt is az ő közelében tapasztalhatta meg minden gyermeke. Ha időnként eltávolodunk is tőle, akkor éppen gondoskodó szeretetével visz vissza maga mellé, hogy áldásaiban folyamatosan részesülhessünk.

Vannak, akik ilyenkor legszívesebben feledni, takargatni szeretnék a múltjukat. Ez olyan sok energiába, fáradságba kerül! Nem kellene pótszerekbe temetni, fátylat borítani a múltra. Ha van benne olyan, amivel nem tudunk mit kezdeni, akkor azt a Krisztus közelébe kellene vinni. A megoldás emberi bűneinkre nem a hosszabb vagy rövidebb idejű erőltetett feledés, hanem a kegyelmes Isten bocsánata. Nem kell kísérletezni azzal, hogy emberi erőfeszítéssel valami jóvátételt szerezzünk, hanem inkább, őszinte bűnbánatunk után, Isten megbocsátását kérhetjük és remélhetjük. Csak ez által kaphatunk újabb kegyelmi esztendőt. Nem kellene a következő esztendőre átvinni olyan terheket, melyeket ebben az esztendőben is feleslegesen hordoztunk. Ezek nem felülről való könnyű terhek és nem gyönyörűséges igák. Krisztustól távol túlzottan nehéznek bizonyulnak. Ne vigyük át a következő évre, mert újra meg fognak bénítani bennünket. A magunk számára is elviselhetetlenek leszünk és a családunk is csak egy megkeseredett embert fog látni bennünk. Nem lenne Istentől való ez a magatartás. Karácsonykor minden kereső lélek megtapasztalhatta, hogy Isten szeretetétől már semmi sem szakíthat el bennünket, mert Jézus Krisztus megjelent nekünk. A szeretet ünnepét jól értve hálaadással tudunk visszatekinteni egész esztendőnkre is. Mint ahogy életének egy-egy szakasza után a választott nép emlékezett arra, hogyan hordozta őket az Úr. Az útközben kapott ajándékokról fel kellett tekinteniük az ajándékozó Úrra. Arra, aki az esztendő minden napját ajándékul és sáfárságra adta nekünk. Az esztendő végéhez közeledve egyre többen vannak, akik Krisztus közelében akarják feldolgozni a múltjukat. Meg akarják látni, hogy hogyan sáfárkodtak a nekik adott kincsekkel. Egyházunk is ezt teszi, amikor Krisztus közelében élhető jövőképet akar látni és felmutatni. Ebben a szolgálatban Urunkra folyamatosan számolhatunk, mert ő velünk ellentétben nem változik, tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Akár a végső nagy szabadítására, akár a lassan mögénk kerülő óesztendő utolsó napjaira gondolunk, valljuk együtt: „...minden múló perc hozzád visz közel." Az új esztendőre is hadd legyen igaz énekünk biztatása: „Győztes leszek, csak légy, Uram, velem."

Bartha Gyula 
Megjelent a Reformátusok Lapja legfrissebb számában. 

Istent keresem

2Tim 4,1–5

„...töltsd be szolgálatodat” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →