Megmaradni Maradékon

2016. február 09., kedd

Több mint 3 millió forint gyűlt össze a február 5-én megrendezett IX. Református Jótékonysági Bálon, amelyen háromszáznál is többen vettek részt. A bál teljes bevételével idén a Maradéki Magyar Református Óvodát támogatja a Tiszántúli Református Egyházkerület. 

„A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol" – idézte megnyitó beszédében Illyés Gyulát a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Fekete Károly kiemelte, hogy a kilencedik bál is üzeni, hogy szükségünk van egymásra, mert a szélben így össze tudunk kapaszkodni és kölcsönösen megvédhetjük egymást. Az anyaország pedig, mint gyökérzet táplál akkor is, amikor nem bálozik.

A Tiszántúl püspöke kifejtette, hogy ilyenkor a jóságébresztés és az örömsokszorozás uralkodik el a jelenlévőkön és nő bennük az a szeretet, amely hatványozódik. Mindez megmutatkozott abban is, hogy a tavalyi támogatott intézmény, a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium nevében, Sebők Attila gimnáziumigazgató gyermekjátékokat adományozott az idei támogatott délvidéki magyar óvodának. Az ajándékokat Halász Dániel, a Maradéki Református Egyházközség lelkipásztora, az óvoda vezetője vette át.

Az eseményen Halász Béla, Szerbiai Református Keresztény Egyház püspöke kiemelte, hogy kevesen élnek reformátusok a délvidéken, de Maradék szimbolizálja, hogy tudnak élni és küzdeni a szórványban élők, még ha alig számlál a gyülekezet száz egyháztagot, ahogy ez a maradéki egyházközségben is van. „Mi átéljük a szórványainkban azt, amit Jézus mondott: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük." Halász Béla hangsúlyozta, létkérdés, hogy megmaradjon a magyar nyelv és kultúra Délvidéken. Mint mondta, nem érzelmi, politikai, hanem egyházi kérdés, éppen ezért, ahol tudnak óvodát alapítanak, mert az egy olyan mag, amely biztosíthatja a jövőben a magyarság megmaradását nem csak Maradékon, hanem egész Délvidéken.

A tavalyi támogatott nevében Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke kiemelte: „Elmondhatatlanul fontos, hogy egyre jobban érezzük az együvé tartozást és így váltjuk valóra Krisztus törvényét, hogy „Egymás terhét hordozzátok". Fazekas László kifejtette, hogy nagy veszélynek van kitéve a felvidéki oktatási rendszer, ugyanis ha elfogadják a legújabb törvénytervezetet, akkor több iskolát is be kell zárjanak, éppen ezért nevezte elmondhatatlanul fontosnak a támogatást, amelyet az anyaországi és határon túli keresztény testvérektől kapnak.

Ebben az évben a Tiszántúli Református Egyházkerület a Magyar Református Szeretetszolgálattal közösen szervezte a bált. A Segélyszervezet ugyanis a bálon befolyt támogatással megegyező értékű adománnyal kívánja segíteni a maradéki családokat és a délvidéki magyarokat.

Buzás Borbála, fotók: Barcza János

Forrás: ttre.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió