Borban a közösség

2018. március 06., kedd

„A BORUM olyan találkozási lehetőség, ami nemcsak szakmai fejlődést biztosít, hanem a Kárpát-medencei borászok lelkét is összekapcsolja" – fogalmazott Kovács Pál borszakértő, a Kárpát-medencei református szőlészek és borászok idei fórumának zsűrielnöke.

Ebben az évben Bácskossuthfalván találkoztak a Kárpát-medence református borászai, hogy a szakmai beszélgetéseken túl versenybe szálljanak a Magyarországi Református Egyház Bora címért. Bár az első márciusi hétvége kérlelhetetlen mínuszokkal és hóeséssel köszöntötte a tavaszt, a BORUM-ra közel száz résztvevő érkezett Erdélyből, Felvidékről, Magyarországról és a Vajdaságból.

A szakmai fórum szervezését idén a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány (RKK) vállalta, hogy ezzel is tehermentesítsék Magyar Református Szeretetszolgálatot. A rendezvénnyel szeretnék felhívni a figyelmet a borkultúra és az ezzel kapcsolatos hagyományok fontosságára, emellett egyre inkább erősíteni a magyar református borászok kapcsolatát.

„A jó minőségű borhoz kiváló munkára van szükség, a legjobbra törekvés pedig olyan protestáns érték, amit hangsúlyoznunk kell – ezért fontos egyházunk számára a BORUM” – fogalmaz Zila Gábor, az RKK titkárságának vezetője. Mint mondja, a magyar reformátusság számára ez az alkalom is olyan határokon átlépő, közösségépítő erő, mely segíti a testvéri kapcsolatokat és amelyen „a közös gondolkodáson túl együtt állhatunk meg az ige mellett”.

Az egyház bora

„Fontos az a szakmai közeg, ami ezen a fórumon körülvesz bennünket, emellett évről évre új borvidékeket ismerünk meg és a rendezvény nyomán komoly Kárpát-medencei gyülekezeti kapcsolatrendszer is szövődik” – magyarázza Kocsis Attila. A BORUM ötletgazdája szerint a szakmai előadások és a helyi termékek bemutatása mellett egyre komolyabb szerepet kap a borok versenye is, amit idén még hangsúlyosabbá tett, hogy kiváló szakmai zsűri bírálta a versenyzőket: Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társaságának elnöke; Kerekes Sándor, a Debreceni Borozó szerkesztője; Fehér Vilmos vajdasági borász; Domány Hunor borász, Dohány Attila borász és Szabó Péter, a Pannon Egyetem oktatója.

A résztvevők összesen 92 borral neveztek a versenyre, melyek közül a zsűri szín, illat, íz, savasság, alkoholszint és tannin alapján pontozott. Végül fehérbor kategóriában a bácskossuthfalvi Méhes Béla borász 2017-es évjáratú Rajnai Rizlingjének ítélték a Magyarországi Református Egyház Bora 2018 címet, míg vörösbor kategóriában Mészáros Pál 2015-ös évjáratú Cabernet Franc típusú bora győzött a szekszárdi borvidékről.

Arany oklevéllel díjazott borok:
Budaházy-Fekete Kúria – 4:20 (2015)
Dimalis Kft. – Rajnai Rizling (2017) – MRE Bora 2018
Fekete Andor – Kékfrankos (2017)
Fehér Vilmos – Probus (2016)
Georgikon Pincészet – Messiás (2017)

Kiss Ernő – Kékfrankos (2017)
Kajla Ferenc – Tamjanika (2017)
Kun Lajos – Tokaji Aszú (2007)
Kun Lajos – Tokaji Hárslevelű (2017)
Pittenauer Zoltán – Rosé (2017)
Mészáros Pál – Bikavér (2015)
Mészáros Pál – Ohmerops (2015)
Mészáros Pál – Hidaspetre Cabernet Franc (2015) – MRE Bora 2018
Pásztor Norbert – Peszeki Leányka (2017)
Pásztor Norbert – Fehér Burgundi (2017)

Az elismerés ereje

A rendezvény Móricz Árpád lelkipásztor és a Bácskossuthfalvi Református Egyházközség meghívására érkezett a településre. „Az egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy felélesszük a délvidéki borkultúrát, ebben nagy segítséget jelentett a BORUM – foglalja össze a lelkész. – Megtiszteltetés, hogy idén mi lehettünk a házigazdák és megmutathattuk, milyen boraink vannak.”

„Mi tudjuk, hogy sok a jó borászunk, de most azok is megmérették magukat, akik eddig nem mertek versenyezni” – teszi hozzá Fábrik Attila, a bácskossuthfalvi Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesületének elnöke. A szakember szerint nagyon fontos lenne a Vajdaságban feléleszteni a borászatot, sok olyan pincészet van, ahol ennek lefektették már az alapjait, de a folytatáshoz szükség van szakmai visszajelzésekre is.

„A győztesek közül kiemelném Kajla Feri bácsit, aki 83 évesen is egyesületünk tagja és kiváló borokat készít, de eddig azt mondta, nem méretteti meg magát, mert nem veheti fel a versenyt a »nagyokkal«” – mutat rá Fábrik Attila, aki azt is hangsúlyozza, hogy külön öröm a helyi Rajnai Rizling győzelme, „dicsőség, hogy ez a bor a következő évben bejárhatja az egész Kárpát-medencét”.

Testről és lélekről

A helyi borászatról kérésünkre Gáspár Endre, a győztes Dimalis Kft. borásza mesél. Mint mondja, Bácskában nincs bejegyzett borvidék, bár a terület kiváló bortermő vidék. „Az őseink minden háza mellett volt egy kis szőlőskert, reméljük, ez a hagyomány föléled hamarosan” – fogalmaz. A falu mellett futó patak mentén löszös dombok fekszenek, melyeken a szőlőn kívül nem is lehet mást termeszteni – ahhoz viszont tökéletesen megfelelő a klíma és a napos órák száma. „A fekete erdőtalajon szép fehér és vörös szőlő is megterem. Bár nálunk nem lesz testes a vörösbor, felveszi a versenyt a borvidékek boraival” – teszi hozzá Gáspár Endre.

Kovács Pál, a zsűri elnöke is megerősíti: nem a borvidék teszi a bort – hanem a szakember. A borszakértő azt is elmondja, a hatodik alkalommal megtartott rendezvényen a résztvevők már barátként köszöntötték egymást, ami megalapozta a jó hangulatot. „A BORUM olyan találkozási lehetőség, ami nemcsak szakmai fejlődést biztosít, hanem a Kárpát-medencei borászok lelkét is összekapcsolja” – hangsúlyozza.

Ezt a kapcsolatot erősíti az is, hogy a résztvevők már most döntöttek a következő BORUM helyszínéről: 2019 márciusának első hétvégéjén Cserépfalu várja a borkedvelőket. Kovács Pál szerint nagyon fontosak ezek a találkozók, mert a bor különleges kapocs: „A bor Isten ajándéka, ami arra szolgál, hogy amikor az ember lelke beteg, akkor egy pohár bort megízlelve megérezheti az abban lévő isteni üzenetet.”

A BORUM résztvevői szakmai előadásokon és a bácskossuthfalvi gyülekezet vasárnapi istentiszteletén is részt vettek, melyek visszanézhetők az RKK Facebook oldalán.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Némedi-Varga Dávid

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.