Örök örömünnep

2018. március 29., csütörtök

Húsvét a győzelem, az új kezdet napja. Örömünnep, mert valóban feltámadt az Úr – Németh Tamás pápai rektor írása húsvétvasárnapra.

Húsvét a győzelem, az új kezdet napja. Valóban feltámadt az Úr. Pál apostol azt is hozzáteszi, hogy ő az elhunytak zsengéje. Feltámadásával teljes lett a halál feletti győzelem. A keresztyén egyház egészen a középkor derekáig húsvétkor keresztelt.

A keresztségben halálba adták korábbi életüket, meghaltak a bűnnek, Krisztus halálába keresztelkedtek meg, hogy vele együtt új életre támadjanak fel. „Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,14–15) Ezért a húsvét hatalmas ünnep volt: nem két, hanem nyolc, sőt volt olyan időszak is, amikor negyven napon át ünnepelték. Szimbólumai a megújulást, az újjászületést jelenítették meg. Azonban akkor is voltak és most is vannak kételkedők. Értük és nekik tanítja Pál apostol azt, hogy ámde Krisztus feltámadt. Értük és nekik mondjuk mi is, ma élő keresztyének, hogy Jézus Krisztus legyőzte a halált.

Húsvét előzménye a kereszt. Jézus a „mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta (…), bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézs 53,4–5). Keresztelő János így tett róla bizonyságot: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29) Jézus a tanítványainak háromszor jelentette meg, hogy szenvednie kell, meg fogják ölni, de harmadnapra feltámad. A kereszten elhangzott utolsó szavak döbbenete – „szomjazom (…) elvégeztetett” – még ott volt a szemtanúk és a tanítványok arcán, amikor húsvét napja eljött. Húsvétot ma sem lehet úgy ünnepelni, hogy ezekről nem emlékezünk meg.

Húsvét a keresztyén egyház örömünnepe. Már nem csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, mert ha ezt tennénk, az a legnagyobb nyomorúság kezdete lenne. Jézus Krisztus szabadítása a húsvéti öröm forrása. „Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.” (Zsid 9,12) A húsvéti öröm a rabság kínja után átélt szabadulás, a „meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott” kitörő öröme. Ki veheti el ezt tőlünk, keresztyénektől? Ki zárhatja be azt az ajtót, amelyet Krisztus feltámadása megnyitott? De hová lett ma ez az öröm? Nem negyven-, nem nyolc-, de kétnapos örömünnepet sem tudunk már méltó módon megünnepelni, mert nem várjuk jól az ünnepet, és nem tárjuk ki a húsvéti örömüzenet előtt az életünket. Úgy kell várnunk húsvét napját, mint az őrök a reggelt, mint a vőlegényt váró virrasztók, hogy amikor megérkezik, készen találjon a menyegző örömére.

Húsvét az örök ünnep. Jézus az utolsó vacsorán arról is szólt tanítványainak, hogy „örökségül adom nektek az országot, ahogyan az én Atyám is nekem adta azt; hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban…” (Lk 22,29–30) A feltámadott Jézussal való közösséget, lelki egységet éljük át az úrvacsorában, és megérezzük annak a vég nélküli örömünnepnek az előízét, amelyre elhívottak, megszólítottak, megigazítottak és megszenteltek vagyunk. Nem kell életünk elhordozhatatlan terheként naponként arra gondolnunk, hogy „a bűn zsoldja a halál”, hanem naponként arra a reménységre gondolhatunk, hogy jóllehet ez a földi sátor megromol, de épületünk van Istennél, mert „Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Róm 6,23). Úgy éljük a földi életet, úgy járjuk botladozva a hit útját, mint az az ismerősöm, aki balesetben veszítette el az egyik lábát. Mindennap emlékeznie kell arra, ami történt, de legfőképpen arra, hogy él. Az elveszített lába nemcsak az átélt életveszélyre, hanem elsőrenden életben maradására emlékezteti és figyelmezteti. Életünk aggodalmait addig hordozzuk, amíg Krisztus meg nem hív az ő örömünnepére, és be nem bocsát vendégségébe. Már meghívottak vagyunk, úgy kell járnunk, hogy bebocsátottak legyünk. Luther Márton azt mondta erről az állapotról, hogy egyszerre bűnös és egyszerre megigazult. Amit Isten cselekszik, az lesz örökkévaló, ahhoz nincs mit hozzátenni, és abból nem lehet elvenni semmit. Földi életünk feladata tehát, hogy Isten cselekedeteinek, kijelentett akaratának, amennyire rajtunk áll, teret engedjünk. Húsvét a keresztyének örök ünnepe, amely az örök életre emlékeztet.

Németh Tamás, fotó: Dimény András

A szerző a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora. A cikk megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.  

Istent keresem

1Thessz 1

„...sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →