1,5 millió forint értékű adományt Kárpátaljának

2016. július 14., csütörtök

A kárpátaljai jégkár után már gyorssegélyt adományozott a térségben a Magyar Református Szeretetszolgálat, kedden pedig újabb támogatást vitt a rászorulóknak, ezúttal 1,5 millió forint értékben.

A jégkárban megsérült házak helyreállítására gyűjt adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat, azonban a teljes támogatási összeg beérkezéséig sem hagyja magára a nehéz körülmények közé került kárpátaljaiakat.

2014-ben kidolgozott cselekvési tervének megfelelően már több száz millió forintnyi támogatást juttatott el a régióba a segélyszervezet, a jégkár után újabb adományokkal érkezett a térségbe. Kedd délelőtt Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke és Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke Nagypaládra látogatott el, ahol 300 000 forint adomány mellett tárgyi eszközökkel segítette a rászorulókat.

Az adományozói körút Fertősalmáson folytatódott ahol tanszereket adott át a szervezet, mellyel a helyi általános iskolát támogatják. A pénzadományból valamint az élelmiszerekből, ruhákból, gyógyászati eszközökből, pelenkából és tápszerből álló 1,2 millió forint adomány eljutott Fancsikára, Salánkra és a beregszászi Diakóniai Központba, ahol nélkülözőknek segítenek a támogatással. A Magyar Református Szeretetszolgálat tovább folytatja adománygyűjtését, hogy minél több rászorulónak segíthessen Kárpátalján is.

Forrás: MRSZ

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió