Keserédes mosolyok

2018. augusztus 04., szombat

„Nem lehet leírni azokat a színeket, szagokat, a mégis csillogó gyermektekinteteket. Próbáltuk ép ésszel felfogni, amit láttunk, de ezt nem lehet." 11 magyar közel két hetet töltött a világ egyik legnagyobb menekülttáborában. 11 képben mutatjuk be a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) önkéntes orvoscsoportjának bangladesi útját és a Mianmarból elüldözött rohingják megrázó történetét.

Mianmar (2008), Haiti (2010) és a Fülöp-szigetek (2018) után idén nyáron ismét bevetésre indult az MRSZ önkéntes orvoscsoportja. „Az volt az álmunk, hogy a Kárpát-medencén kívül élő emberek is lássák: a Magyar Református Szeretetszolgálat az egyház kinyújtott keze. Szerettük volna megmutatni, hogy a magyarok, a reformátusok segítenek másokon" – tekintett vissza a külföldi missziókra szakosodott csapat kialakulására Osgyán Dániel. A vele készült interjúból az is kiderült, hogy az alapító tag ezúttal a csapat biztonságáért és a küldetés logisztikájáért felelt.

Július 9-én indultak a bangladesi Cox's Bazarba, ugyanis az Indiai-óceán partján épült város közelében található a világ egyik legnagyobb menekülttábora. Az elmúlt egy évben legalább egymillió rohingja menekült a mianmari katonák kegyetlenkedései elől Kutupalongba és húzódott meg a bambuszból és nejlonból készült viskótengerben. „Akikkel beszéltünk, kivétel nélkül elmondták, milyen borzalmakkal találkoztak Mianmarban. Mind beszámoltak arról, hány és hány családtagjuk, szerettük vesztette életét, mind komoly tragédiákon mentek keresztül" – vázolta Juhász Márton, az MRSZ ügyvezetője a buddhista országból elmenekült muzulmán kisebbség helyzetét. „De azzal is most szembesültünk, hogy a kutupalongi tábornak van olyan része, ahol 1992 óta élnek rohingják: 26 éve menekültstátuszban, így nem hagyhatják el a területet és nem vállalhatnak munkát." A rohingják sem a menekülttáborban, sem Mianmarban nem teljes jogú állampolgárok, egzisztencia és vagyon nélkül élnek, a segélyszervezetekre utalva töltik mindennapjaikat.

„Banglades a 8. legszegényebb ország a világon, további 1,3 millió ember jelenléte nagyon leterheli őket" – a helyi viszonyokról Kalatovics Artúr mesélt, aki a Bangladesben otthonosan mozgó Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt képviselte a küldetésen. Valóban, a növénytermesztésből élő nemzet nagyon kiszolgáltatott a trópusi monszunoknak, természeti katasztrófáknak – rendszeresen elmossák földjeiket az árvizek, vagy pusztító viharok miatt kell menekülniük. A tengerparton a halászat jelenti a megélhetést, amiről orvosaink a saját szemükkel is meggyőződhettek. Nagy a szegénység a túlzsúfolt városokban is, ennek ellenére az itt élők nagyon kedves, barátságos emberek. „Bár magyar mércével mérve elég tolakodóak tudnak lenni, ugyanakkor fivérekként tisztelik egymást és a távoli országokból érkezőket is" – mondta a távoli kultúrájú országról a fiatal orvos, aki most először vett részt ilyen misszióban. 

Gyógyszert, valamint gyógyászati segédeszközöket vittek magukkal, és természetesen az orvosok szaktudását, valamint egyen-egyenként a Krisztustól kapott szeretetüket. „Amit én tenni tudok, az tényleg csak egy csepp a tengerben, de bízom benne, hogy ez a kevés munka is meghozza gyümölcsét" – Sebő Gábor 2011 óta az orvoscsoport tagja, a korábbi misszióiról is vannak felejthetetlen emlékei, de ezen az úton újakat szerzett: „Ha becsukom a szemem, látom magam előtt a tábort, a rengeteg gyereket fülig érő mosollyal a száján, ahogy csillogó nagy fekete szemeikkel rám néznek. Ezek a tekintetek egy életre megérintik az ember lelkét."

A menekülttáborban élő emberek a lehetőségeikhez mérten igyekeznek tisztán tartani magukat, de néhány négyzetméteres viskókban összezsúfolódva, a víztől távol élnek, Szőke Ildikó fogorvos ezért nem csodálkozott, hogy nem mosnak fogat. Foghúzás közben sok tragikus történetet is megismert: „Minden ember, aki itt van, sok szenvedésen ment keresztül. Lepedőbe csavarták a szükséges holmikat, éjszaka, a sötétben jöttek át a határon, órákig gázoltak a combig érő sárban." Napokig bujkáltak az erdőben, mégis ezt az utat választották, mert a másik, ami egy folyón keresztül vezet, az nyíltabb, százszor veszélyesebb. Ott nagyon kevesen jutnak át, szinte mindenkit meglőnek. Ha nem is halnak meg, de két-három golyót kapnak a testükbe. „Én is áttelepültem Romániából Magyarországra, át tudom érezni, mit jelent ez nekik. Aki nem éli át, az nem tudja elképzelni, hogy milyen nehéz egy másik országban újrakezdeni" – mondta nekünk a doktornő.

„Felsőlégúti megbetegedésekkel, hörghuruttal, férgesedéssel és hasmenéssel is fordultak hozzám" – sorolta a menekülttáborban ellátott gyermekek és felnőttek tüneteit Kutnyánszky Valéria háziorvos. Bár a körülmények önmagukban is megrázóak, tovább nehezíti a mindennapokat a monszun, aminek következtében a menekülttáborban is kiöntenek a latrinák és fertőzötté válhatnak a kutak – így a vízfogyasztás kolera és diftéria terjedéséhez vezethet. „Veszélyes, hogy ebben a zsúfoltságban bármikor kitörhet egy járvány, például a kolera esetében mire észreveszik a problémát és eljutnak orvoshoz, sokszor visszafordíthatatlan a kiszáradás."

Míg önkéntes orvoscsoportunk egyik fele a kutupalongi menekülttáborban töltötte a napjait, addig a többiek – a helyi segélyszervezetek kérésének eleget téve – 45 bangladesi doktornak és nővérnek tartottak továbbképzéseket. Orvoscsoportunk tagjai a helyiekkel közösen dolgoztak ki stratégiákat arra, hogy tudják ők a lehető legjobban alkalmazni a gyógyítás nemzetközi irányelveit. A sebek varrását félbevágott banánokon gyakorolták, az újraélesztést egy műanyag palackokból és mellényekből fabrikált összenyomható babán tanulták. Kitértek az égések ellátására is, hisz ez itt mindennapos probléma, valamint átbeszélték az Egészségügyi Világszervezet fertőző betegségekkel kapcsolatos irányelveit is, azt a 10 legfontosabb stratégiát, amivel kordában tarthatják a monszunidőszak jellemző betegségeit. „Komoly szakmai diskurzus alakult ki, ami mindannyiunk számára sokat adott. Hatalmas élmény volt" – értékelte a foglalkozásokat Sári Ferenc, az orvoscsoport szakmai vezetője. Azt ugyan sajnálja, hogy a tervezettnél kevesebb idejük jutott a táborban gyógyítani, de úgy véli, minőségi képzéseket tudtak nyújtani, „aminek a későbbiekben nagyobb hatása lesz".

„Innen nézve látjuk igazán, hogy otthon mindenünk megvan" – a többiek tapasztalatait is összefoglalta ezzel a mondattal Hegedüs Sabina. A plasztikai sebészt és társait a kint töltött idő alatt nagyon meghatotta a rohingja nép lelkesedése és az, hogy a nehézségek ellenére is kitartanak. „Mi sokszor csak bosszankodunk az apróságokon, míg az itteniek tudnak örülni. A gyerekek nagyon élvezik, hogy új arcokat látnak, én pedig hálás vagyok, hogy orvosi tevékenységet is végezhetek közöttük. Többet kaptam, mint amennyit adtam, a legszebb élményem az volt, amikor egy kislány hálából átölelt, egy hölgy pedig köszöntéképpen megfogta a kezem" – idézte fel szolgálatának legmeghatározóbb pillanatait kérdésünkre a doktornő.

A Kutupalongban összezsúfolódott tömeg nemcsak az újonnan érkező menekültekkel gyarapodik, hanem az itt születő babákkal is – ezért a helyi segélyszervezetek nagyon örültek, hogy orvoscsoportunk tagja volt Kiss Adrienn szülésznő is. A dél-ázsiai régió lakossága európai mércével hihetetlenül gyorsan gyarapszik, de itt a szülés örömeibe a természetes fájdalmon túl szomorúság is vegyül. 2017 szeptemberében érkezett a hír, hogy mianmari katonák, miközben elüldözik otthonaikból a rohingja családokat, férfiakat ölnek meg és nőket erőszakolnak meg. A Bangladesbe menekült nők tömegesen számoltak be arról, hogy nemi erőszak áldozatai lettek, ezt az orvosi vizsgálatok is alátámasztották, a mianmari katonaság azonban tagadja a vádakat. „Leginkább kunyhóikban, sátraikban szülnek, errefelé csak a komplikált esetek jutnak el a kórházba, azoknak pedig nagy százalékban császármetszés a vége" – Kiss Adrienn ezért szülést a táborban nem tudott levezetni, viszont a terhesgondozásban nagy hasznát vették szakértelmének.

„Tragikus, hogy 2018-ban létezhet olyan népcsoport, akiknek nincs állampolgársága, nincs hazája és így a törvényen kívülre kényszerül. Ennek az a következménye, hogy bármit megtehetnek velük, ez tarthatatlan" – foglalta össze a Kutupalongban látottakat Juhász Györgyi. Az Országos Mentőszolgálat doktornője szerint „csodálatos, ahogy a legnagyobb menekülttáborban világméretű összefogással dolgoznak önkéntesek, segélyszervezetek és orvosok ezekért az emberekért", de fontos lenne, hogy „hivatalból" is kimondják: ami a rohingjákkal történik, az genocídium. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez még nem egy lezárult folyamat" – emlékeztetett.

„Szörnyű szembesülni az emberek arcáról sugárzó szomorúsággal, meggyötörtséggel. A tekintetük elárulja, miken mentek keresztül. Azonban ezek az emberek próbálnak megmaradni és fejlődni – idézte fel a látottakat Tóth Gábor gyógytornász. „Láttam házikókat, amik mellett kis, földművelésre alkalmas kertet gondoznak vagy ahol néhány állatot tenyésztenek. Ők folyamatosan próbálnak felülkerekedni sorsukon" – hangsúlyozta a vele készült interjúban. Úgy véli, az önkéntességgel sokat tehetünk ezért a világért, épp ezért minket is cselekvésre buzdított: „Mindenkinek azt üzenem: segítsen, mert segíteni kiváltáság!" 

 
„Köszönjük az erkölcsi és anyagi támogatást, végig éreztük, hogy Magyarországról nagyon sokan segítik adományaikkal és gondolataikkal a missziót, ez erőt adott nekünk" – fogalmazott Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezetője a Bangladesből július 21-én hazatért orvoscsoport ferihegyi landolása után. Az MRSZ már most a misszió folytatásának lehetőségén gondolkozik, amit Önök is támogathatnak. A részletekről tájékozódjanak a jobbadni.hu oldalon!

reformatus.hu

Istent keresem

Zsid 11,1–7

„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →