Kirchentag 2019: Miben bízol?

2018. szeptember 11., kedd

„Miben bízol?" – ez az igei mottója a 2019. június 19. és 23. között Dortmundba meghirdetett Kirchentagnak. Néhány fontos információt gyűjtött össze a jelentkezéssel és a részvétellel kapcsolatban a Magyarországi Evangélikus Egyház külügyi irodája.

A rendezvény elnöksége hosszas, körültekintő, intenzív beszélgetések után döntött úgy, hogy a „Miben bízol?" (2Kir 18,19b) igét választja vezérfonalául a 37. Kirchentag programsorozatának.

Ebben a lázas és egyre hevülő világban a jó öreg „bizalom” szó sokak számára ritkán használatosnak tűnhet. Tulajdonképpen kiben lehet ma megbízni? Egyáltalán ki az, aki megbízható? Sőt, együgyű és bárgyú volna az ember, hogyha valakiben odafent vagy idelent megbízik? A bizalom minden aktusa magában hordozza a sérülés veszélyét, amely érvényes mind a privát mind pedig a közéleti kapcsolatokra is.

„Miben bízol?” – ez lehetőség szerint egy olyan igei jelmondat, amely nemcsak irritálhat, hanem alkalmat adhat arra is, hogy elgondolkodjunk rajta: Tényleg minden intézményben meg kellene bíznunk? A bankokban? A különböző szervezetekben, cégekben és egyesületekben, stb.? Bízhatunk az egyházakban? A bizalom ugyanis egy nagyon értékes, de épp annyira sérülékeny jó.

Az alábbiakban néhány fontos információt gyűjtöttünk össze a Kirchentagra való jelentkezéssel és a Kirchentagon való részvétellel kapcsolatban:

Határidő: 2018. 09. 12 – 2019. 04. 08. (ezen az időintervallumon belül a szállásigény megjelölése esetén biztosítanak szállást, a határidőn túl már nem)

Részvételi díj: kb. 60 EUR-ra lehet számítani (per fő), de a pontos összegre még várni kell. A magyarországi látogatók esetében Förderkarte igényelhető, mely tartalmazza az 5 napra érvényes belépőjegyet, illetve a Kirchentag idejére és helyszínére szóló közlekedési bérletet, a szállást és a várható egyéb költséghozzájárulást is. (A normál ár 130-150 EUR között mozog, melyből láthatóan jelentős kedvezményt kaphatnak a magyarországi érdeklődők.)

Családok esetében van lehetőség arra, hogy kedvezményesen vegyék igénybe a szállást, így az egész család szállásdíja 49 EUR (ehhez személyenként fizetendő belépő és egyéb költséghozzájárulást kb. 35 EUR)

FONTOS: Kizárólag akkor tudjuk biztosítani egy gyülekezet/csoport számára a kedvezményes belépőjegyet, amennyiben a Magyarországi Evangélikus Egyház Ökumenikus és Külügyi Osztálya részére a jelentkezési határidőn belül megküldik a résztvevő csoport tagjainak listáját a következő címre: kulugy@lutheran.hu

- Gyermekek esetében 5 éves korig nem szükséges sem belépőjegyet, sem közlekedési bérletet vásárolni.

- 6 és 12 év közötti gyermekek esetében nem szükséges belépőjegyet vásárolni, ám a Kirchentagra vonatkozó közlekedési bérletet igen (amennyiben a tömegközlekedési eszközöket használja).

- 13 éves kortól szükséges kedvezményes jegyet vásárolni a gyermek részére.

Csoportos jelentkezés esetén a csoportvezetőnek kell regisztrálnia a Kirchentag honlapján, majd a csoport tagjainak adatait összegyűjtve ezeket az adatokat felvinni a jelentkezési felületre. Ezek után a csoportvezető kapja meg a szükséges információkat a létrehozott fiókjában (Mein Kirchentag/My Kirchentag), ezért a jelentkezéskor megadott felhasználónevet és jelszót nem szabad elfelejteni, és érdemes többször figyelni a fiókba érkező üzeneteket, mivel külön NEM KÜLDIK EL E-MAILBEN.

Egyéni jelentkezés esetén a regisztráció és adatkitöltés a jelentkező feladata, de amennyiben magyarországi résztvevőként igényt tart a Förderkarte lehetőségére, ugyanúgy kérjük az adatokat a fentebb leírt címre elküldeni!

Lehetőség van programfüzetet – amely tartalmazza a térképet, a programokat és az énekes füzetet – igényelni a csoport tagjai számára, de nem kötelező. A programfüzetek kiküldésének díja 5 EUR, amely egyfajta környezetvédelmi kompenzációnak tekinthető. (Ez NEM  a programfüzetek díja, tehát bármely számú programfüzet és 1 db programfüzet kiküldésének díja is összesen 5 EUR. Amennyiben egyáltalán nem igényelnek programfüzetet, egy 5 EUR-t érő kupont kapnak, amelyet a helyszínen térképre vagy énekes füzetre lehet váltani.)

Előreláthatólag 2019 márciusától elérhetővé válik a Kirchentag-App, amelyet mindenki ingyenes letölthet majd mind az android, mind pedig az IOS rendszert használó telefonokra.

Lehetőség van segítőként / fellépőként is részt venni a Kirchentagon:

1. Kórusok, együttesek, színházi előadások, stb. – RÉSZVÉTELI PÁLYÁZAT

Pályázat határideje: 2018. szeptember 30.

Jelentkezés: https://www.kirchentag.de/mitwirken/kultur.html Csak regisztráció után lehetséges!

A pályázat elfogadása után a végső jelentkezéskor minden tag számára biztosítják a kedvezményes belépőjegyet, amely 98 helyett 26 EUR-ba kerül, de NEM tartalmazza a közlekedési bérletet. Ennek megrendelésére azonban a végleges jelentkezéssel együtt van lehetőség, melynek ára előreláthatólag 8 EUR.

- a jelentkezők elfogadják, hogy egyetértenek a Kirchentag elveivel és céljával

- a produkció valamely formában reflektál a Kirchentag témájára

- egy fellépés/produkció 30-120 perc lehet, semmiképpen sem több!

- maximum 60 perc áll rendelkezésre az előkészületekre a helyszínen, amiben benne van a felépítés, hangpróba (soundcheck) és egyéb jellegű próba is és maximum 30 perc az elpakolásra

- kivételes esetben, technikailag nagyon komplex előadásoknál külön egyeztetés szükséges!

- a Kirchentag biztosít egyfajta alap hang- és fénytechnikát, a többit a fellépők hozzák

- a fellépés helyéről és idejéről a Kirchentag dönt

- a Kirchentagon való fellépés lehetősége önkéntes, a Kirchentag nem fizet vagy vállal részt semmilyem költségben, ami az előkészületeket, utazást, részvételt illeti (kivétel ezalól a kedvezményes belépőjegy a résztvevőknek, melyet már fentebb említettünk), a fellépők nem kapnak honoráriumot

- a fellépőknek is lehetőségük van szállást igényelni előreláthatólag 27 EUR / fő áron privát vagy közösségi szálláshelyen, melyet igényelni lehet a jelentkezéskor. Ennek határideje: 2019. április 8. (utána nem tudnak szállást biztosítani)

- a pályázatok elbírálása a Kirchentag hatásköre, a fellépésre egyéb módon nincs lehetőség

a pályázatok elbírálásáról 2018. december elején várható írásos értesítés

A pályázathoz szükséges anyagok:

1. REGISZTRÁCIÓ – ahogy a csoportos jelentkezés esetében is, a fellépők esetében is egy személynek, lehetőleg a kontaktszemélynek a regisztrációjára van szükség, a www.kirchentag.de oldalon. Ezután van lehetőség arra – csak belépés után! –, hogy a Miwirken à Kultur oldalon jelentkezzenek a különböző csoportok a Kirchentagon való fellépésre.

2. LEÍRÁS – írja le röviden a fellépő csapat / társulat a produkció kapcsolatát a Kirchentag témájával, igei mottójával kapcsolatban. Emellett adják meg, hogy hányszor szeretnének fellépni, illetve ha zenei csoportról van szó, szeretnének-e a Kirchentag más programjain zenei kíséretet nyújtani.

3. RENDEZVÉNY – amennyiben elfogadásra került a pályázat, a program/fellépés bekerül a Kirchentag programfüzetébe, programadatbankjában, az internetes felületre és a Kirchentag-Appba a megadott együttesnév/társulatnév alatt. A pályázati adatlapon található segítség erre vonatkozóan, mi hogyan jelenik meg a programfüzetben.

4. TECHNIKAI SZÜKSÉGLETEK – minden pályázat csak akkor érvényes, hogyha teljesen kitöltött adatlapot nyújtanak be online formában. (Postai és egyéb úton NEM lehetséges!) Határidő: 2018. szeptember 30.

5. DEMO ANYAG – a pályázathoz szükség van az együttes/zenekar/kórus/társulat fellépésről szóló demo anyagra, melyet online fel lehet tölteni a pályázathoz. Ez maximum 3 videó és/vagy hanganyag lehet. Előnyt élveznek a jó minőségű live felvételek. Ezeknek az anyagoknak aktuálisnak kell lenniük (pl. 3 évvel régebbi anyagot felesleges feltölteni.) Megadható az évi konzertek száma, ill. hogy hányadszor lépnének fel a Kirchentagon, de nem kötelező. Színházi előadás esetében videóanyag küldendő, melynek maximális hossza 10 perc. Amennyiben az előadás még nem került közönség elé, próbafelvételek és/vagy előző darabokból való felvétel is küldhető. A határidő keretein belül van lehetőség a nem lezárt pályázati anyagokat módosítani. Amennyiben online nem jó minőségben lehet megosztani az audio és/vagy audiovizuális anyagokat, kérik, hogy töltsék fel ezeket egy zárt rendszerbe (pl. egy megbízott honlapra), és küldjék el a fellépők e-mailben az elérhetőséget a Kirchentagnak. Amennyiben semmiképpen sem lehet online/e-mailben megoldani ezt, van lehetőség postai úton eljuttatni hozzájuk anyagokat a következő címre:

37. Deutscher Evangelischer Kirchentag Dortmund 2019 e.V.
Abteilung Programm – Kultur Kronenburgallee 7,
44139 Dortmund

A pályázati adatlapot ettől függetlenül is online kell kitölteni és elküldeni!

6. A kultur@kirchentag.de e-mail címen vagy telefonon a 0231 99768188 telefonszámon kérhető segítség az online adatlap kitöltéséhez NÉMET vagy ANGOL NYELVEN.

7. A pályázat elküldése és beérkezése után visszaigazoló e-mailt kapnak a pályázók, amely a SPAM mappában is lehet, erre kérjük, figyeljenek a pályázók! A visszaigazolás néhány napot is igénybe vehet a pályázatok magas száma miatt, kérjük, ezt vegyék figyelembe.

8. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a Gyermek Centrum (Zentrum Kinder) és a Fiatalok Centruma (Zentrum Jugden) kapcsán is van lehetőség pályázni fellépésre, de ennek más pályázati adatlapja van, és ebben az esetben annak a kitöltésére és elküldésére van szükség!

2. Találkozások éjszakája (Abend der Begegnung)

A dortmundi Kirchentagon lehetőség van arra, hogy különböző gyülekezeteket, egyesületeket, intézményeket, csoportokat ismerhessenek meg a Kirchentagra érkező vendégek. A nyitottság jegyében szeretettel invitálnak minden résztvevőt és érdeklődőt a Találkozások éjszakáján való részvételre, ahol a felejthetetlennek ígérkező program mellett lehetőség lesz országokon átívelő kapcsolatok kötésére, meglévő kapcsolatok ápolására és a vendégszeretet hangulatának megízlelésére is.

3. Nemzetközi béke sátor (International Peace Centre)

Azoknak a (nem német nyelvű külföldieknek) személyeknek és/vagy csoportoknak, akik a konfliktusok, béke, biztonság témakörében tevékenykednek, a 37. Kirchentagon lehetőségük van arra, hogy valamilyen programot kínáljanak fel a Nemzetközi béke sátorban. A program lehet pódiumbeszélgetés (90-120 perc) vagy workshop (45-90 perc, max. 100 résztvevő), emellett pedig lehet kulturális jellegű program és/vagy istentisztelet is. A pályázati adatlapok a honlapon megtalálhatók: www.kirchentagde à Einloggen à Mitwirken à International Peace Centre

Külön kérik, hogy az istentiszteleteket és egyéb kulturális programok pályázatát NE A NEMZETKÖZI BÉKE SÁTORHOZ küldjék, hanem 2018. szeptember 30-ig a honlapon megadott kategóriák alatt: Mitwirken à Kultur vagy Mitwirken à Gottesdienste

Infó

A Magyarországi Evangélikus Egyház Ökumenikus és Külügyi Osztálya szívesen áll rendelkezésre a jelentkezésekkel, pályázatokkal kapcsolatos információk ügyében a következő elérhetőségen: kulugy@lutheran.hu   

A találkozó honlapja: www.kirchentag.de

Istent keresem

4Móz 32

„Gád és Rúben fiai így válaszoltak: Úgy cselekszünk, ahogyan az Úr szolgáidnak megmondta.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →